A bevándorlás jelenti a törésvonalat a néppártban
„Ebben az európai sorskérdésben alapvető véleménykülönbség van a pártcsaládunkon belül, a kérdés, hogy elfogadják-e ezt vagy továbbra is ránk akarják erőltetni a bevándorláspárti álláspontot” – mondta Deutsch Tamás a Magyar Nemzetnek azt követően, hogy az Európai Néppárt frakciója szerdán csak rövid eszmecserét folytatott a vele szembeni kizárási kezdeményezésről.
2020. december 9. 14:51

A Fidesz politikusa szerint a néppárti frakció egy része is szerencsétlennek tartja, hogy épp az EU pénzügyi csomagjáról szóló egyezség kapujában kell foglalkozni a kizárási kérdéssel.

Az Európai Néppárt szerdai frakcióülését követően lapunk elérte Deutsch Tamást, aki a vele szembeni kizárási kezdeményezéssel kapcsolatban megerősítette: ahogy arra számítani lehetett, a politikai csoport csak rövid eszmecserét folytatott az ügyben. – Még Othmar Karas, a kizárási kezdeményezés elindítója is az eddigieknél visszafogottabban fogalmazott – mondta a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője.

Szerinte a magyar kormánypárt és az Európai Néppárt egy része között meglévő, alapvető törésvonal a bevándorlás kérdése. – Mi gyökeresen másképp gondolkozunk erről, mint a néppárt bevándorláspárti része – érvelt a politikus, hozzátéve: nem csupán a Fidesz és a magyar kormány van ezen a véleményen, hanem a magyar emberek elsöprő többsége, akik nyolcvan százalékot meghaladó arányban határozottan mondtak nemet a bevándorlásra. – Mi ezt, a nemzeti egyetértéssel övezett álláspontot képviseljük – mondta.

A Fidesz politikusa szerint a migráció megítélése jelenti a törésvonalat Fotó: Európai Parlament

A fake news is eleme a nyomásgyakorlásnak

„Ebben az európai sorskérdésben alapvető véleménykülönbség van a pártcsaládunkon belül, a kérdés, hogy elfogadják-e ezt vagy továbbra is ránk akarják erőltetni a bevándorláspárti álláspontot” – fogalmazott Deutsch Tamás, felsorolva, hogy a Sargentini-jelentés támogatása, a jogállamiságinak füllentett mechanizmus is elemei az ennek a nyomásgyakorlásnak. – Tavasszal, a koronavírus-járvány kellős közepén azt a hazugságot terjesztették az Európai Parlamentben is, hogy a védekezést, a gyors döntéseket segítő veszélyhelyzetben a magyar Országgyűlés munkáját felfüggesztették. Személy szerint ugyanazok, akik most az én kizárásomra tettek javaslatot, akkor a nyilvánvaló fake news alapján a teljes delegációnk néppárti frakció tagságának felfüggesztését szorgalmazták – emlékeztetett.

Arra a felvetésünkre, hogy amennyiben megegyezés születik az EU pénzügyi csomagjáról az eheti EU-csúcson, lekerülhet-e az asztalról a vele szembeni kizárási javaslat, a Fidesz alapítója úgy felelt: várjuk ki a végét, az uniós csúcstalálkozó eredményeit.

– A frakcióülésen mindenesetre elhangzott, hogy rendkívül szerencsétlen az időzítése a kizárási kezdeményezésnek. Azt gondolom, hogy felelős politikusok valóban nem most, a remélt megegyezés kapujában foglalkoznak ilyen kérdésekkel – szögezte le a delegációvezető, aki annak a reményének is hangot adott, hogy a júliusihoz hasonló, össz-európai siker születik az uniós csúcsértekezleten.

Judi Tamara (Brüsszel)

Szájer József is téma volt a néppárti frakcióülésen

Az Európai Néppárt EP-frakciója szerda délelőtt ülésezett. Az egyeztetésen a várakozásoknak megfelelően nem szavaztak Deutsch Tamásnak, a Fidesz–KDNP delegációvezetőjének lehetséges kizárásáról, és átfogó vitát sem tartottak az ügyében. Manfred Weber, a frakció vezetője ismertette ugyanakkor, hogy harminc aláíró kezdeményezte a Fidesz alapítójának menesztését, illetve a magyar kormánypárt néppárti frakcióból való távozását jelenleg tizenhárom tagállami delegáció támogatja – értesült lapunk.

Az online ülésen Deutsch Tamás, illetve az osztrák Othmar Karas, a kizárási kezdeményezés elindítója ismertették az álláspontjaikat.

Deutsch megismételte, hogy a vitatott interjúval nem állt szándékában Manfred Webert megsérteni, hanem a néppárti eljárásrendet, a jogállamisági vita módját kritizálta.

Röviden hozzászólt még Győri Enikő, a Fidesz képviselője, illetve a dán Pernille Weiss is az ügyhöz, majd Weber azt javasolta, hogy inkább a közeljövőben folytassák annak megvitatását. Néppárti forrásaink szerint többen jelentkeztek volna még hozzászólásra, ám jövő héten több formációban is ülésezik a politikai csoport és annak vezetése, így lehetőség lesz a magyar kérdésben való egyeztetésre. Feltételezhető az is, hogy addigra a vétók, a költségvetési patthelyzet ügye is rendeződik.

Deutsch Tamást egy lapunknak adott interjúja miatt bírálja a néppárt liberális szárnya Fotó: Európai Parlament

Szájer szakmai munkáját méltatták

Szóba került Szájer József botránya is: a frakció vezetése megköszönte a magyar politikus sokéves, magas szakmai színvonalú munkáját, amit a néppártban végzett. Minden egyéb a magánügye – szögezték le.

Szájer József 2004 és 2009 között az Európai Néppárt és a Európai Demokraták (EPP–ED) EP-képviselőcsoport alelnöke volt, 2009-től nyolc éven át pedig a néppárti frakció jogalkotásért felelős alelnöke. Korábban a Fidesz–KDNP EP-delegációjának a vezetője volt, visszavonulásakor a politikai csoport tiszteletbeli elnöke címet viselte.


 
magyarnemzet.hu
MTI Hírfelhasználó