Szijjártó: Magyarország és Lengyelország kitart egymás mellett
Az európai uniós költségvetéssel és helyreállítási alappal összefüggésben kilátásba helyezett vétó ügyében Magyarország és Lengyelország kormánya megerősítette, hogy kitart egymás mellett, nem ad teret az együttműködésük megtörését célzó, semmiféle szándék érvényesülésének - jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácsülését követően hétfőn Brüsszelben.
2020. december 7. 21:15

A külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy mindkét országnak joga van vétót emelni.

Magyarország és Lengyelország úgy gondolja, egy konszenzussal elfogadott álláspont kialakításához további tárgyalásokra van szükség. A megállapodásra esélyt látnak, ugyanis mindkét ország elkötelezett híve a jogállamiságnak - tette hozzá.

Szavai szerint képmutató vita folyik a bevezetni kívánt mechanizmus tekintetében, ugyanis azok beszélnek a jogállamiság fontosságáról, akik maguk akarják áthágni az uniós szerződéseket azáltal, hogy olyan jogot akarnak elvenni Magyarországtól, amit a szerződések garantálnak.

Nem szabad összekötni olyan dolgokat, amelyeknek nincs közük egymáshoz - emelte ki az uniós költségvetés és a pénzügyi mentőcsomagra, valamint a politikai feltételrendszerre utalva. Mint emlékeztetett, a júliusi uniós csúcson már sikerült megállapodást elérni a pénzügyi eszközökkel kapcsolatban, a megállapodás azonban nincs összhangban a később, az Európai Parlamenttel létrehozott egyezséggel.

"Világosan látszik, a jogállamisági vita odáig fog egyszerűsödni, hogy ki enged be migránsokat és ki nem" - fogalmazott.

Kijelentette, erre utalnak az EU és az afrikai, karibi és csendes-óceáni országokkal újra megkötni tervezett, úgynevezett poszt-cotonou-i megállapodásról folytatott nemrégiben lezárt tárgyalások is. A migrációs együttműködést szabályozó megállapodás a migrációt ugyanis pozitív jelenségként írja le. Nem ejt szót a migráció biztonsági és egészségügyi aspektusairól, vagy arról, hogy egyes ország erről másként gondolkodnak - emelte ki.

Arra figyelmeztetett, hogy a megállapodás lehetővé teszi az újabb migrációs beáramlást Európába. Azon országokra pedig, amelyek nem ehhez tartják magukat, ráfogják a jogállamiság hiányának vádját és megpróbálják megfékezni az uniós források biztosítását. Uniós szerződéssel ellentétes ilyen feltételekhez kötni az uniós kifizetéséket, ezért Magyarország kitart álláspontja mellett, és ezért is erősítette meg szövetségét Lengyelországgal - tette hozzá Szijjártó Péter.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Európa alatt
    Egy szélsőséges figura „nácinak" minősített egy demokratikusan megválasztott vezetőt: ezzel próbálván lezülleszteni az európai politikai életet. Párttársainak kellene megfékezni a dühöngőt, de nem teszik.
  • Géppisztolyos migránsbandák randalíroztak
    Okmányok nélküli fiatal férfiak sokadik országon átgázolva, felfegyverkezve és a fegyvereket használva, erőszakosan próbálnak meg betörni az Európai Unióba. Ez súlyos bűncselekmény – szögezi le Bakondi György.
  • Magyarország nem hagyja magát
    Európát többfajta kihívás éri egyidejűleg, az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, az illegális és egyre erőszakosabb migráció, valamint a nyugati neomarxista ideológia terjedése – sorolta Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó