Meseország - Vélemények a botrányos mesekönyvről - 6.
Az erőszakos LMBTQ-propaganda a német iskolákban már kezelhetetlen és visszafordíthatatlan.
2020. október 26. 01:31

Berlin második eleste

A Meseország mindenkié című mesekönyv már jó ideje erős vérnyomás-emelkedést okoz a gyermekeiket féltő magyar szülők körében. A Soros-féle Ejha! szervezet munkafüzete csak olaj a tűzre.

Arra, hogy mennyire fontos az, hogy csírájában el kell fojtani a gyermekek korai, intézményesített indoktrinálására irányuló káros törekvéseket, kiváló példa Németországban a Gabriela Rosenwald Oktatóműhely szexuális sokrétűség – Elfogadás és tolerancia címmel az 5.–10. osztályosoknak készült munkafüzete. Ezt a német iskolák – egyes baloldali vezetésű tartományokban – arra használják, hogy a gyermekeket már ilyen fiatal korban érzékenyítsék az LMBTQ-lobbi által propagált szexuális sokrétűség elfogadására, annak természetes mivoltának szuggerálására. Ez a pedagógusoknak készült munkafüzet arra szolgál, hogyan befolyásolják öt osztályon át a gyermekeket a korai szexuális orientáció keresésének ingoványos talaján.

Ebben a korban a gyermekek még könnyen befolyásolhatók, természetes kíváncsiságukból eredően érzékenyebbek az új, még szokatlan dolgok iránt. De tapasztalathiányuk ­miatt erősen veszélyeztetettek, mert nem képesek felismerni a rájuk leselkedő, emberbőrbe bújt ragadozók valós szándékait. A füzet a szexuális sokrétűséget mutatja be a gyerekeknek, hogy fogadják el normálisnak azt, aki átoperált, leszbikus, biszexuális, transznemű, illetve a homoszexualitás formáit képviseli.

A szerző a munkafüzet előszavában azt írja, hogy a bibliában Isten szavai, miszerint „Legyetek termékenyek és sokasodjatok”, ma már nem passzolnak a társadalomra. Ehelyett a gyerekek inkább legyenek nyitottak és fogadják el az azonos neműek és a különböző összetételű párok kapcsolatait. Ne az legyen fontos, hogy kinek született valaki, hanem, hogy milyen.Például kedves, segítőkész, barátságos stb. A füzet leírja a témával kapcsolatos beszélgetések szabályait és az elvárt viselkedésformákat, ismerteti a különböző családvariációkat. Részlegesen taglalja a szivárványcsaládokat, amelyek szintén különböző szexuális orientációjú emberekből állhatnak. Nagy hangsúlyt helyez ezek elfogadtatására és arra, hogy minden formáját normálisnak kell tekinteni.

Ellenérveket sorol fel, hogyan védjék meg ezeket a kapcsolatformákat a gyerekek az ellenkezők ellen. Harmonikus, mosolygó emberek képeivel befolyásolják a tudat alatti érzéseiket, ezzel is elfogadtatva a csalamádé családok összetételét. Természetesen a migránsokkal való vegyes házasságok iránti érzékenyítés sem maradt ki a füzetből. A férfi és a nő fogalmát elavultnak nevezi és a fent említett jellemzők szerinti megjelöléseket állítja be normalitásnak.

A korábban csak a reklám- és PR-szakmában, de ma már a propagandasajtóban is alkalmazott framing technológiával alkalmaz bizonyos szavakat a tudat alatti befolyásolás céljára. A társadalmi nemekről (gender) beszél, amelyek az emberek önként felvállalt szerepét határozzák meg.

Az anyag a leszbikusokkal kapcsolatban azt állítja, hogy egy lány, aki leszbikus, nem tehet róla, mert így született. Bizonyítottnak állítja be, hogy a férfiúi homoszexualitás is veleszületett. Mindezeket pozitív kontextusba helyezve és természetesnek feltüntetve. A füzet harmadik fejezete azt hangsúlyozza, hogy a másság normális. A homoszexuálisok nagyvárosi felvonulását, a Christopher Street Dayt (a Berlin Pride-ot) is pozitívan írja le.

A munkafüzet a nők szereposztását a „csak konyha, gyerek, templom” hamis kliséivel lesajnáló módon, negatív színben tünteti fel, viszont a férfiak szerepére nem tér ki. Azután az alaptörvény, az alapjogok magyarázata következik, persze arra vonatkoztatva, hogy mindezek mit jelentenek a leszbikusoknak, melegeknek, transz- és interszexuálisoknak. Mindezt már tizenegy éves gyerekeknek akarják bemagyarázni!

Az alapjogok felsorolása azért történik, hogy mindezekkel illusztrálják az elfogadás és a tolerancia szükségességét. Ezt a két szót több oldalon át – a totális agymosás jegyében – számtalanszor megismétlik, hogy így verjék bele a gyerekek fejébe. A reklám is a rengeteg ismétlődéssel hat a tudatalattira. Ismert leszbikus és meleg színészek, celebek felsorolását kérik a gyerekektől, hogy azok népszerűségének hangsúlyozásával is elfogadtassák a másság létét.

Kitérnek a társadalmi diszkriminációra is, persze csak a sajnáltatás céljából. Az iromány szerint csak a homofóbia elítélése jelenthet szabadságot. Részletes útmutatót ad a coming out, a másság bevallásának témájához. Hogyan kell a szülőknek, a barátoknak bevallani a homoszexualitást. A szerző továbbá a fetisizmus, pedofília, nimfománia részletes magyarázatával kelti fel a gyermekek kíváncsiságát. A füzet a különböző fogalmakat táblázatba foglalva segíti a tanulást, valamint a minden fejezet végén található kérdésekhez megoldási kulcsot is kínál.

A homoszexualitás jelképei már az egyházi iskolákban is megjelentek. A német evangélikus egyház folyamatosan a szivárványszínű zeitgeist (korszellem) szerint cselekszik. Jó példa erre, hogy a nyáron a tanév első napján a tanulókat az észak-rajna–vesztfáliai Moers városka evangélikus iskolájában a szivárványos zászlóval feldíszített bejárati kapuban várták és áldották meg az egyház képviselői. A Facebookon jelent meg az iskolás gyermekeket ábrázoló kép az augusztus 19-i a tanévnyitóról. A felháborodott szülők és kommentálók bejegyzései után gyorsan eltávolították a képet, de egy helyi lap riportere megörökítette, hogy a gyerekeket már ilyen fiatal korban a genderpropaganda jelképével érzékenyítik a homoszexualitás elfogadására. Münchenben a homoszexuálisok kedvelt negyedében a gyalogosátkelőket azonos neműeket ábrázoló közlekedési lámpákkal látták el.

De hogy a németekben mennyire benne van a tetszelgési kényszer, jól illusztrálja az is, hogy a 25. Budapest Pride „tiszteletére” Johannes Haindl német nagykövet – a befogadó ország többségének érzéseivel kapcsolatban nem sok diplomáciai tapintatot tanúsítva – felhúzta a szivárványos zászlót. Erről persze mindenki gondolhat azt, amit akar, hogy ez esetleg provokáció volt-e, de őexcellenciája ezzel természetesen a szociáldemokrata német külügyminiszter főnöke álláspontját és véleményét is látványosan képviselte.

Az LMBTQ-lobbi igazi szándéka az, hogy a gyermekek korai érzékenyítésével és az általuk hangzatosan „toleranciának” és „elfogadásnak” titulált agymosással utánpótlást neveljenek a pedofil és homoszexuális hajlamú felnőttek számára. Ezért minden normális és gyermekét féltő, szerető embernek fel kell vennie a harcot az ilyen szándékok ellen, és csírájában el kell fojtani minden olyan törekvést, hogy az álcivilek álnevelői intézményesített formában rontsák meg gyermekein­ket. Ez ellen harcolni minden jóérzésű ember kötelessége. El a kezekkel a gyerekeinktől!

Vida Ákos

A szerző újságíró, München

A botrányos mesekönyv csak az első lépcsőfok

A Meseország mindenkié című, LMBTQ-szereplőket is felvonultató és kultúrharcba induló mesekönyv körüli botrány csak nem akar csitulni, sőt. Az úgynevezett alkotás körüli felfordulás, amely a szeretet és az elfogadás maskaráját öltve magára próbál meg a kertek alatt, a hátsó ajtón belopakodni, beosonni az óvodákba és az iskolákba, egyre nagyobb hullámokat vet.

Igen, úgynevezett alkotásról beszélünk, hiszen a fércmunkáról még a ballib Élet és Irodalom is megállapította, hogy olvashatatlanul és élvezhetetlenül gyenge, egy valóságos irodalmi pusztulat, egy mesekatasztrófa, egy olyan borzalom, amelynek nincs egy fikarcnyi hozzáadott irodalmi értéke. Ami a legkevésbé sem meglepő, hiszen a Labrisz Leszbikus Egyesület által kiadott „könyvnek” nem is voltak efféle céljai. A Meseország mindenkié-t egészen más okból adták ki. A leszbikus egyesület küldetést szánt a meleg szereplős meséknek. Politikai küldetést.

A „mesekönyv” nyilvánvalóan nem szórakoztatni szeretne – egy identitáspolitikai célból létrehozott kiadvány esetében ne is várjunk ilyesmit –, hanem érzékenyíteni. Nevelni. Megtanítani a kisgyerekeknek, hogy az alaptörvény rossz, és hogy a melegházasságot tiltó bácsik és nénik, élükön Orbánnal, gonoszak.

Érzékenyítés. Milyen szép szó! Néhány éve még nem is használtuk, tán nem is létezett, akkoriban még az agymosás vagy a propaganda kifejezés tökéletesen megfelelő volt az effajta tevékenységek jellemzésére. De változik a világ, változik a szavak jelentése is, és az agymosásra immunissá váló emberek is átalakultak, ezért szükség volt egy másik szóra. Ma már nem (csak) agyakat mosnak, hanem érzékenyítenek.

De térjünk vissza a történetekhez!

Hogy milyen rosszak, arról beszéljen az ÉS kritikusa: „Szólnak, szépen, sorban, nemet váltó, a társadalmi nemi szerepekre fittyet hányó, fejlődésben megrekedt, örökbe fogadott, transzszexuális, aszexuális, félárva, bántalmazott, elhanyagolt, testi deformitással született, roma származású, homoszexuális mesehősökről. De bármennyire is agresszív a marginalizált helyzetben levők felmutatásának témája, mégiscsak akkor működhet üzenetként (a gyerekeknél is), ha a szövegek irodalmi értelemben vannak annyira jók, hogy meséknek lehessen nevezni azokat. Enélkül ugyanis csupán kínos kompendium marad az egész. Ahogy maradt is ez a kötet.”

A mesék nélküli mesék irodalmi értelemben vett módon tehát értékelhetetlenek. Erre felesleges több szót vesztegetni, ha a nyilvánvaló tények ellenére is lesznek olyan liberálisok – nem is kevesen –, akik a jogos kritikát is homofób gyűlöletkeltésnek fogják nevezni.

Ami viszont merőben új fejlemény, és amiről igenis beszélni kell, hogy a napokban jó pár, magát civilnek hazudó, Soros György bőkezű támogatását élvező szervezet az ombudsmanhoz fordult, amiért néhány önkormányzat betiltotta településük óvodáiban a genderpropagandát. Meg persze gyorsan lehomofóbozták a miniszterelnököt is, és azt is kinyilvánították, hogy az országban államilag vezérelt gyűlöletkeltés zajlik. A kijelentéseiket arra alapozták, hogy Orbán Viktor néhány hete egy interjúban azt találta mondani, hogy a magyar emberek roppant mód elfogadók és türelmesek a homoszexuális társadalom tagjaival szemben, viszont annyit azért elvárnak, hogy az LMBTQ-lobbi hagyja békén a gyerekeinket.

Ez nem tetszett a Soros-szervezeteknek, akik éktelen haragra gerjedtek. Hát micsoda fasiszta gyűlöletbeszéd, milyen világra szóló botrány arra kérni a meleglobbit és a melegjogi szervezeteket, hogy ha nem túl nagy kérés, legyenek olyan kedvesek, és tartsák magukat távol a négyéves óvodásoktól, és az alsó tagozatos kisiskolásoktól?! Tűrhetetlen. Botrány. Hátrafelé nyilazós, múltba révedős, honfoglalás korabeli, maradi hülyeség. Aki ma ilyet kér, az holnap embereket fog gázkamrába küldeni. Ők aztán a legkevésbé sem szeretnék békén hagyni a gyerekeinket. Éppen ellenkezőleg: egyértelműen kiderült, hogy a kezdetektől fogva azon dolgoznak, hogy a Meseország mindenkié minden óvodába és iskolába bekerüljön.

Ezt akarják, és ezért akarják bebizonyítani, hogy a mesekönyv kitiltása az óvodákból alaptörvénybe ütközik. Bizony: ilyenkor viszont bátran hivatkoznak a gyűlölt alaptörvényre.

Ez azért is furcsa, mert a botrány hatására a könyv útmutatójából kivették az óvodásokra vonatkozó részeket, már „csak” az alsó tagozatos kisiskolásokat akarják a tanórákon transznemű, bi- és homoszexuális szereplők történetei segítségével, úgymond, érzékenyíteni. A napnál is világosabb, minapi közös nyilatkozatukkal is ezt bizonyították, hogy az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar LMBT Szövetség, a Társaság a Szabadságjogokért, az Utcajogász Egyesület azért küzd, azon dolgozik, hogy ez a „kedves” és „ártatlan” mesekönyv az összes óvodában és iskolában megtalálható legyen.

Az meg nem is lehet kérdés, hogy ez csak az első lépcsőfok, amit kisvártatva követni fog a második, amikor homofób fasisztának lesznek bélyegezve azok a pedagógusok és szülői közösségek, akik/amelyek nem szeretnék, ha a Meseország mindenkié című politikai propagandát olvasnák fel reggelente a gyerekeknek.

A libsi jogvédők meg fogják próbálni kirúgatni az ilyen renitens és maradi fasisztákat, a harmadik lépcsőfokhoz érve pedig az lesz a következő követelésük, hogy a gyámügy vegye el az „elfogadást” és a „szeretetet” propagáló könyvet elutasító szülőktől a gyerekeiket. Öröm az ürömben, hogy ezek a nyilatkozatok egyértelműen leleplezik a könyvet támogató LMBTQ-szervezetek valódi céljait.

Önleleplező őrjöngésük rántja le a leplet arról a hazugságukról – amivel egyébként hónapokig sikerrel tudták átverni a magyar embereket és a közvéleményt –, ami azon alapult, hogy a homofób nácik feleslegesen dühöngenek meg tiltakozgatnak, hiszen minden szülő szabadon eldöntheti, hogy leveszi-e vagy sem a polcról a melegházasságot és az édeshármast propagáló kiadványt.

Fenéket döntheti el. A Soros-szervezetek a legkevésbé sem szeretnék, hogy a szülők döntsenek egy ilyen, a progresszió és haladás szempontjából fontos kérdésben.

Apáti Bence

Gyermekek jogai a süllyesztőben

Mostantól egy kislány karácsonyi ajándéknak akár azt is kérheti, hogy ő ezentúl fiú szeretne lenni.

Nem gondoltam volna, hogy idáig süllyed a nívó a közügyek vitelében. Joe Biden amerikai elnökjelölt egy kampánygyűlésen kapott kérdésre azt válaszolta, hogy egy nyolcéves kislánynak joga van transzneműnek lenni. Jól értette a kedves olvasó, mostantól egy kislány karácsonyi ajándéknak akár azt is kérheti, hogy ő ezentúl fiú szeretne lenni. Felfoghatja-e egy gyermek ennek következményeit? Például azt, hogy ebbe a döntésbe a végleges és visszavonhatatlan sterilizációja is beletartozik?

Pár napja közölt írásomban az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteit dolgoztam fel 1986-ig visszamenőleg, és megnéztük, hogy hány gyermeket és kislányt érintettek a transzneműséggel kapcsolatos fejlemények Amerikában és az Egyesült Királyságban.

Most nézzük meg – ha már a nemzetközi trendekről beszélünk –, hogy a sokszor pró és kontra hivatkozott ENSZ-testületek közül a gyermekek jogaival foglalkozó szakértői bizottság, a Committee on the Rights of the Child (CRC) által elfogadott állásfoglalások alapján az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült 2009-es szakértői kézikönyv mit is mond egy kisgyermek belátási képességeiről az orvosi kezelés vagy műtét elvégzése kapcsán. A kézikönyv megállapítja, hogy az egyes országok korhatárt állapítottak meg, amely fölött a gyermek hozzájárulhat az orvosi kezeléshez vagy megtagadhatja azt. (Ez a határvonal általában bőven serdülőkor alatt, de nem nyolcéves korú gyermekeknél szokott lenni.)

Az országok jogszabályokban határozzák meg, hogy a gyermek mikor válik jogosulttá a hozzájárulás megadására vagy megtagadására: amikor mások (értsd: szakvélemény) megítélése szerint már „megfelelően érti” a dolgokat. Végezetül, egyes esetekben a jogszabályok azt is meghatározzák, hogy hány éves kortól számít a gyermek érettnek. A vonatkozó, 4. számú, 2003-as átfogó kommentárjában (General Comments) az idézett ENSZ emberi jogi bizottság kijelenti, hogy ha a serdülő megfelelően érett, „az ügy ismeretében való hozzájárulást magától a serdülőtől – de nem egy nyolcéves gyermektől! – kell kérni, és ha »a gyermek legfőbb érdeke« (3. cikk) úgy kívánja, a szülőket is tájékoztatni kell”.

Ez utóbbi már olyan vizekre is elvisz bennünket, mint az eutanázia, ami Belgiumban már 2014 óta legális a tizenkét év alatti gyermekek esetében is; Hollandiában eddig az alsó korhatár tizenkét év volt, amit a napokban eltöröltek, és egészen az egyéves gyermekekig szállították le a korhatárt. Egy év alatti gyermek esetében a szülő adja meg a jóváhagyást. Ez egyenesen felveti azt a kérdést, hogy az említett szabályozás de facto mennyiben különbözik az abortusztól. Mindezek alapján akár „logikusnak” tűnhet a transzneműségben való komoly döntés meghozatala akár egy nyolcéves gyermek esetében is – csakhogy mind a belga, mind a holland szabályozás két dologból indul ki: az állapot végleges, valamint ezt az adott gyermek felfogja (?), és készen áll a halálra.

A szenvedés és kilátástalanság komoly, sok embert meggyőző érv volt az eutanáziát pártolók kezében, azonban az egy teljesen új fejlemény, hogy a tudomány az utóbbi években egy technológiai szingularitáson megy keresztül: 2012-ben – az idén kémiai Nobel-díjat kapott – Jennifer Doudna szabadalmaztatta Amerikában az úgynevezett CRISPR-eljárást, aminek segítségével nemrég a született vakság egyik típusát korrigáló gyógymódot kezdtek el kipróbálni Amerikában, és ez még csak a kezdet a gyógyíthatatlan betegségek sorában. A mostani Covid-járvány azt is megmutatta, hogy ha az emberiség valamit nagyon akar, akkor néhány hónap alatt villámgyorsan ki tud fejleszteni életmentő eljárásokat is.

Tehát kevés ennél fontosabb döntés van az életben. Ha pedig ez így van, akkor miért nem várjuk el a gyermekeinktől, hogy nyolcévesen döntsék el tanulmányaik irányát, hogy mivel akarnak majd egész életükben foglalkozni? Vagy azt, hogy mire mennyit költenek? És ehhez „természetesen” kapják meg automatikusan szüleik jövedelmét is, diszkriminációmentesen. No meg a gondnokság intézményét is töröljük el egy csapásra, mert vannak, akik ezzel is visszaélnek! Ha már lúd, legyen kövér: miért van egyáltalán korhatár a jogosítvány, a büntetőügyben történő tanúskodás, a szervadományozás, a házasságkötés no meg a szexuális kapcsolatok létesítése tekintetében? Esetleg a halálbüntetés visszaállítása is szóba jöhetne a gyermekek esetében ott, ahol van még? Nem beszélve arról, hogy minél súlyosabb döntési helyzetek elé állítjuk a fejlődésben lévő, támogatásra szoruló gyermekeket, annál inkább stresszelni fognak, ami még inkább magatartászavarokhoz és különböző szerek használatához vezethet.

Komoly dologról van itt szó, amit talán még felnőttként sem könnyű eldönteni! Miért rakjuk a döntés terhét (felelősségét) egy gyermekre? Fel tudja-e ő fogni már, hogy egy meggondolatlan nemváltás a legtöbb esetben egy későbbi, lehetséges magzattól is megtagadja az élethez való jogát? Bár, érvelhetnek mások, erre is lehet „válasz”: a tudomány jelenleg ott tart, hogy nem szükséges ivarsejtek megléte a fogantatáshoz: őssejtekből is megalkotható egy gyermek laboratóriumi körülmények közt, kiiktatva az ivarsejtek szerepét.

Végezetül: vajon a tudomány képviselőit megkérdezte valaki a laposföld-hívők mellett, hogy a szexuális érés mint sokszor küzdelmes, a szervezetet megterhelő, hormonálisan is szakaszos folyamat hogyan néz ki és miért vannak társadalmi korlátok ezen a téren? Miért nem azzal foglalkoznak Amerikában, hogy 2009 óta, amióta van szociális média, a kislányok körében szignifikánsan nőtt az öngyilkosságok és az öncsonkolásos cselekmények száma?

Joe Bident sok mindennel vádolták eddig az egyre durvuló kampány során: demens, aluszékony, túl öreg, korrupt stb. Egy politikusnak – bár én mint az emberi méltóságban hívő emberi jogi szakértő ezzel nem teljes mértékben értek egyet – tűrnie kell a személyét érintő, akár nemtelen támadásokat is, de az általa hangoztatott vélemény nem egyeztethető össze az emberi jogokkal. Gyermekeink nem játék babák. A jövőjükért mi, a szüleik vagyunk a felelősek!

Lovászy László

A szerző miniszteri biztos, ENSZ emberi jogi szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa


 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 
Magyar Nemzet
  • Orbán Viktor válasza Webernek
    Orbán Viktor miniszterelnök pénteken válaszolt Manfred Webernek, úgy fogalmazva az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjéhez intézett reagálásában: "a helyzet világos, kedves Manfred. Ti meg akarjátok változtatni a jelenlegi jogi helyzetet, hogy olyan eszközt hozzatok létre, amelyet azonnal Magyarország és Lengyelország ellen fordíthattok".
  • ENSZ: a Nyugat és a Kelet együttműködésének újjáépítése
    A Nyugat és a Kelet közötti együttműködést kell föleleveníteni, ennek alapja a kölcsönös tisztelet lehet - fogalmazta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető a világszervezet közgyűlésének 31. különleges ülésszakának általános vitáján szólalt fel videoüzenet formájában.
  • Konzultációsorozat a járványügyi védekezés következő lépéseiről
    Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt a december 11-e utáni időszakra tervezett járványügyi intézkedésekről, korlátozásokról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
MTI Hírfelhasználó