Sosem késő, ezeket a történeteket újra és újra el kell mesélni
Ha a gyerekeink csak a kilúgozott, patetikus szólamokat ismerik meg, akkor nem fogják magukénak érezni a forradalmat.
2020. október 24. 17:10

A második világháború végén volt itt egy fiatal generáció, amely – ha nem kommunista hatalomátvétel történik a szovjet hadsereg megszállta országban – klasszikus, a nemzeti függetlenségen alapuló demokráciát építhetett volna – mondta lapunknak Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke a nemrég megjelent, Magyar hősök című kötet kapcsán. A NEB elnöke úgy véli, természetes, hogy máig vannak viták a forradalomról, az igazi veszélyt ’56 emlékére inkább az érdektelenség és a felejtés jelenti.

– A kötet legtöbb szereplőjének a története a tragikus időkben mutatott bátor viselkedésük ellenére a nagyközönség előtt többé-kevésbé ismeretlen. Mi ennek az oka?

– Egyrészt a rendszerváltás előtt ezekről az emberekről, a tetteikről nem nagyon lehetett beszélni, kutatni, utána pedig értelemszerűen elsősorban a legjelentősebb politikusok, közéleti személyiségek, egyházi emberek kerültek a történeti kutatások és a megemlékezések fókuszába, akiknek a tevékenységét akkor még szintén sok feltáratlan kérdés övezte. A Magyar hősökben sok olyan történetet gyűjtöttünk össze, amelyeket eddig csak a kisebb helyi közösségekben tartottak számon.

– Nem vagyunk még elkésve, hogy a totalitárius rendszerekkel szembeszálló, névtelen hősökre emlékezzünk?

– Eddig is emlékeztünk rájuk, a kis helyi közösségek megőrizték az emléküket. Szó sincs róla, hogy teljesen elfeledték volna őket. Ugyanakkor feladatunk, hogy a helyben megőrzött történeteket a nemzet közös emlékezetébe is bevigyük. Felnőtt egy generáció, aminek ’56 ugyanolyan történelmi esemény, mint a mohácsi csata. Ezek a személyes történetek segítenek átélhetővé tenni a diktatúrák embertelenségét. Azt gondolom, sosem késő, ezeket a történeteket újra és újra el kell mesélni, ez a kötet pedig ezt teszi.

– Milyen karaktereket gyűjtöttek össze a Magyar hősökben?

– Egy-két ismertebb történelmi alakot is bemutatunk benne, mint például Márton Áront vagy Iván Kovács Lászlót, aki a Corvin köziek egyik parancsnoka volt, de mint mondtam, javarészt olyan személyiségekre hívjuk fel a figyelmet, akiknek a története eddig nem volt ismert a szélesebb közönség számára. Megemlíthetjük például azt a komáromi polgármestert, aki ’44-ben a helyi zsidósággal sorsközösséget vállalva került koncentrációs táborba, és ott is halt meg. Vagy Soos Gézát, aki Raoul Wallenberggel együtt mentette zsidó honfitársainkat, és hihetetlen kockázatokat vállalt, de mivel nem volt kommunista, emigrációba kellett vonulnia. A párt hamar rájött, hogy az ilyen bátor, kockázatvállaló emberek, akik nem megfelelő nézeteket vallanak, jelentik a legnagyobb veszélyt a rendszerre.

– Tehát sok olyan személyiséget gyűjtöttek össze, akik mindkét embertelen rendszerrel szembeszálltak.

– Nagyon jó példa erre Benkő Zoltán, aki részt vett a ’44-es fegyveres diákellenállásban, a kommunisták később aztán őt is letartóztatták. A kihallgatásán az egyik tiszt lefasisztázta, mire ő ezt kikérte magának, mondván, részt vett a Gömbös-szobor felrobbantásában. A tiszt azt válaszolta: aki tudott robbantani ’44-ben, az ’45 után is tud. Egyenes út vezetett számára a recski kényszermunkatáborba, hogy ’56-ban ott találjuk sok társával együtt az értelmiségi szerveződések sűrűjében. Hihetetlenül bátor és vagány emberekről beszélünk, és ezért nagyon fontos, hogy emlékezzünk rájuk, hiszen a rendszerváltásig említeni se nagyon lehetett őket. 1945-ben volt itt egy fiatal generáció, akik – ha nem kommunista hatalomátvétel történik a szovjet hadsereg megszállta országban – klasszikus, a nemzeti függetlenségen alapuló demokráciát építhettek volna.

– Másképp történt.

– Ehelyett az ő történeteiket ’90-ig elő se lehetett venni. Akik túlélték és maradtak, olyan életet kellett élniük, mint Brusznyai Árpád veszprémi ­’56-os forradalmár feleségének, Honti Ilonának, aki szintén helyet kapott a Magyar hősökben. Nála látszik a legjobban, hogy nemcsak egyéni sorsokról, hanem egyben családi történetekről is beszélhetünk. Egy legendás „rendpárti” forradalmár felesége, aki férje kivégzése után egyedül marad a kisgyermekükkel, akit föl kell nevelnie. A Kádár-rendszerben megbélyegzettként élt, így maradt hűséges ’56 emlékéhez. Évtizedeken keresztül kellett tűrnie a sorsát, és így állt helyt, ez egy másik perspektívája az ’56-os megtorlásoknak: az asszonysors, a rendszer által megbélyegzett özvegy története, amiben ugyanúgy hősies helytállást találunk, mint azok esetében, akik a barikádokon harcoltak.

„Az igazi veszélyt 1956 emlékére inkább az érdektelenség és a felejtés jelenti.” Fotó: Fortepan/Gödér Hajnal

– Még mindig sok hős – és félve jegyzem meg, bűnös – köztünk él. Fog változni a közös emlékezetünk, ha már mindannyian eltávoznak az élők sorából?

– Másként emlékezünk egy történelmi eseményre addig, amíg a velünk élő tanúkat hallgatjuk, akik a maguk szempontjain, személyes sorsukon átszűrve beszélnek a múltról, és másként emlékezik egy közösség, amikor a múltbeli esemény számára már nem az átélt, hanem az írott történelem része. Nekünk az a dolgunk, hogy a közös, ránk hagyományozott tudásunkat továbbadjuk könyvekkel, a fiataloknak az iskolában, vagy átélhetővé téve akár műalkotásokkal, filmekkel. Úgy látom, a forradalomról kezd kikristályosodni egy közös tudás, gondolkodás. Derűlátó vagyok e téren.

– Mégis máig vannak ’56-tal kapcsolatos emlékezetpolitikai viták.

– Természetes, hogy vannak, a különböző szereplők másként élték meg ­’56-ot. Érthető, hogy nem úgy emlékeznek a forradalomra azok, akiknek a megtorlás során kivégezték a rokonát, mint azok, akiknek a családja nem volt annyira aktív szereplője az eseményeknek. Egy reformkommunista hátterű család másként emlékszik, mint egy olyan, amelyik a kommunizmust eleve elutasította. Az a szép ’56-ban, hogy rendkívül sokszínű, és egy nagyon szűk, keményvonalas kommunista klikken kívül szinte minden társadalmi csoport kivette belőle a részét. A fegyveres szabadságharcosok mellett ott voltak a munkástanács-vezetők vagy a vidéki, helyi forradalmi bizottságok tagjai, vezetői, akik egy működő demokratikus rendszert kezdtek el kiépíteni. Nem szabad megfeledkezni a parasztcsaládokról, akik élelmiszert küldtek a városi barikádokon harcolóknak. És voltak benne reformkommunisták is, gondoljunk a Nagy Imre nevével fémjelezhető pártellenzékre. Nagy ugyan kommunistaként nem akart forradalmi változásokat, de a megtorlás során bírái előtt nem tagadta meg a forradalmat, ezért került a mártírok sorába. Tényleg minden csoport megtalálhatja magát ’56-ban. A múltról való viták természetesek, hiszen ez is az emlékezés része. Az igazi veszélyt az érdektelenség és a felejtés jelenti ’56-ra.

– Elképzelhető, hogy fiatalabb generációk mégis feledésre ítélik ’56-ot?

– Akkor nem, ha hitelesen és érdekesen tudunk róla nekik beszélni. Az a tapasztalatom, hogy a középiskolásoknak például Mansfeld Péterről érdemes mesélni, és nem erőltetett, patetikus módon, hanem egy valódi, hús-vér ember történetét kell nekik elmondani. Az élet maga nagyon megrendítő, felemelő és katartikus pillanatokat hoz, amelyekbe a történet hallgatói bele tudnak helyezkedni. Fel tudják fogni azokat a kemény dilemmákat és döntési helyzeteket, amelyekbe akkor az emberek nagy része belekerült. Mint amikor a tizenhat éves Mansfeld magára vállalja azt is, amivel a társait vádolták meg, hogy azokat mentse, akiknek már családjuk, gyerekük van. Óriási érettségről és áldozatkészségről tett tanúbizonyságot, amit egy vele egyidős fiatal, ha megismeri a történetét, át tud élni. Ha a gyerekeink csak a vitát látják ’56-ból vagy a kilúgozott, patetikus szólamokat, akkor nem fognak a forradalom iránt érdeklődni, de ha hús-vér emberek döntéseit ismerik meg, akkor nagyon is magukénak fogják érezni ’56-ot.

magyarnemzet.hu
  • Kilencvenöt éves a Magyar Rádió!
    A magyar kultúra fegyvertára erős fegyverrel gyarapodott 1925-ben. Mindenki tudta akkor, hogy ez mit jelent.
  • Helyreállította a németek büszkeségét Helmut Kohl
    Huszonöt évig töltötte be a Kereszténydemokrata Unió elnöki tisztségét, és Németország legnépszerűbb pártjává tette a CDU-t. A berlini fal leomlásának híre Lengyelországban érte, ahonnan hazatérve egy „bel- és külpolitikai mesterfogást” hajtott végre. Helmut Kohl 1990. október 3-án egyesítette a megosztott Németországot, majd a december 2-i választásokon – ma 30 éve – fölényes sikert aratott a CDU élén. Életének következő másfél évtizedét a kelet- és közép-európai államok, köztük Magyarország európai integrációjának szentelte.
  • Maruzsa: a vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes tesztelésen
    A vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes koronavírus-tesztelésen: az óvodai dolgozók 74 százaléka, a tanárok és tanítók 73 százaléka - közölte az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős államtitkár.
MTI Hírfelhasználó