Egyházi személyeket tüntettek ki nemzeti ünnepünk alkalmából
Áder János köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetéseket adott át október 22-én Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Karmelita épületben.
2020. október 24. 13:01

A kitüntetetteket köszöntve Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy egy kitüntetés érték annak, aki munkája, szolgálata elismeréseként kapja, de fontos annak is – jelen esetben a magyar államnak –, mely ez által megköszöni azt a munkát, melyet a kitüntetettek az emberek életminőségének javításáért és a magyar nemzet fennmaradásáért végeztek.

A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesült a rendszerváltásban betöltött jelentős szerepe, valamint az első szabadon választott magyar kormány minisztereként a hazai privatizációs folyamatok elindítása és koordinálása érdekében végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként Szabó Tamás közgazdász, volt privatizációért felelős tárca nélküli miniszter és országgyűlési képviselő, a Mária Rádió és a Mária Út Egyesület elnöke.

Szabó Tamás

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta mások mellett a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektoraként, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkáraként végzett munkája elismeréseként Tóth Tamás pápai káplán, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, a Kultúra Pápai Tanácsa konzultora és a Pápai Magyar Egyházi Intézet korábbi rektora; valamint a rendszerváltást követően a hazai gazdasági és pénzügyi intézményrendszer kialakításában vállalt szerepe elismeréseként Becker Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fejlesztési főigazgatója, volt államtitkár és országgyűlési képviselő, a Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi hivatalvezetője; és a hazai katolikus felsőoktatási intézmények megóvásában és fejlesztésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként Kozma Gábor, a Gál Ferenc Egyetem rektora.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át mások mellett a nehéz helyzetben lévő emberek, szegények, idősek és betegek támogatása érdekében elkötelezetten végzett munkája elismeréseként Csorba Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központjának igazgatója; a magyar keresztény családok körében végzett karitatív és közösségépítő munkája elismeréseként Endrédy Cecília hitoktató, a Családakadémia-Óbudavár Egyesület társalapítója, a Magyar Schönstatti Családmozgalom egykori társelnöke.

Endrédy Cecília

Ugyanebben a magas kitüntetésben részesült az epilepszia sebészeti úton történő gyógyítása, illetve a fájdalom és a mozgászavarok neurológiai kezelése terén elért szakmai eredményei, valamint a rászorulók megsegítését szolgáló karitatív tevékenysége elismeréseként Erőss Loránd György idegsebész, ideggyógyász, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet kutatási és innovációs igazgatója, az intézet funkcionális idegsebészeti osztályának osztályvezető főorvosa, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége ispotályosa, elnökségi tagja.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át több évtizedes papi és közösségépítő szolgálata, valamint a rábízott templomok és kápolnák felújítása érdekében végzett munkája elismeréseként Horváth János címzetes apát, címzetes kanonok, esperes, a Kállósemjéni Római Katolikus Egyházközség plébánosa; a magyar görögkatolikus teológiai szakirodalmat gazdagító tudományos munkája, valamint papok, hittanárok és lelkipásztori munkatársak nemzedékeinek magas színvonalú képzésében vállalt szerepe elismeréseként Ivancsó István görögkatolikus pap, pápai prelátus, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola liturgikus tanszékének vezetője és az Új Ember katolikus hetilap görögkatolikus lelkiségi rovatának rendszeres szerzője.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült az igényes, magas színvonalú katolikus sajtó rendszerváltás utáni újjáteremtésében vállalt szerepe, valamint a határon túl élő magyarság életét a hazai olvasók számára hitelesen bemutató írásai elismeréseként Kipke Tamás Táncsics Mihály-díjas újságíró, a Magyar Katolikus Rádió jegyzetírója, az Új Ember volt főszerkesztő-helyettese.

Kipke Tamás

Több évtizeden át kiemelkedő elhivatottsággal végzett lelkipásztori szolgálata elismeréseként Szaradits József nyugalmazott tábori lelkész, ezredes, pápai prelátus, az osli római katolikus templom plébánosa.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta a Katolikus Egyház értékeit elkötelezetten kutató és következetesen bemutató, négy évtizedes újságírói-szerkesztői tevékenysége elismeréseként Szerdahelyi Csongor Táncsics Mihály-díjas újságíró, szerkesztő, a Ferences Sajtóközpont igazgatója, a Magyar Katolikus Rádió külső munkatársa, Magyarország szentszéki nagykövetségének volt tanácsosa, az Új Ember volt főmunkatársa.

Szerdahelyi Csongor

Ttöbb évtizeden át kiemelkedő elhivatottsággal végzett papi szolgálata és közösségépítő tevékenysége elismeréseként Tóth Miklós, a rábatamási Szent István király templom plébánosa.

Tóth Miklós

Valamint több évtizedes gyógyító munkája, a Katolikus Karitász Orvosmissziójának megszervezésében vállalt szerepe, illetve a határon túli magyarság körében végzett egészségügyi ellátó és prevenciós tevékenysége elismeréseként Vojcek László Batthyány-Strattmann László-díjas szülész-nőgyógyász, a Budai Irgalmasrendi Kórház főorvosa.

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át a rászorulók megsegítése érdekében három évtizede elkötelezetten végzett munkája elismeréseként Lőrincz Norbert, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület munkacsoport-vezetője.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla

címlapkép: Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át.

Magyar Kurír
  • A teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti
    A teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti, továbbra is fontos a védelmi és járványügyi intézkedések, valamint a higiénés rendszabályok betartása, a pincéreknek a teraszokon is kötelező lesz a maszkviselet, a vendégeknek csak akkor, ha belépnek a vendégtérbe - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
  • Az ország szabadságát jelképezi a megújuló Citadella
    Elkezdődött a Citadella megújítása Budapesten. A hosszú évek óta elzárt és mára lepusztult erőd felújítása 2023-ig tart - közölte a Várkapitányság az MTI-vel csütörtökön.
  • Szombattól megnyithatnak a teraszok és módosul a kijárási tilalom
    Valószínűleg pénteken elérhető lesz a 3,5 millió beoltott, és az ezt követő napon, szombaton kinyithatnak a teraszok - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó