Médianéző: A választók el fogják utasítani ezt a hamis koalíciót
Koncz Zsófia borsodi időközi országgyűlésiképviselő-választáson elért győzelme azt jelzi, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága az egész országban stabil – mondta a Médianéző igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. október 12. 11:01

Boros Bánk Levente szerint az eredmény azért is fontos, mert a kormány mandátumának nagyjából felénél jár, és ahogy az minden politikatörténeti tankönyvben is szerepel, ilyenkor általában a népszerűsége a legalacsonyabb. Most viszont a kormánypárt jelentős többséggel, és az ellenzéki pártok összefogása ellenére is nyerni tudott – hangsúlyozta.

Az a hamis koalíció, amely mindenfajta elvet és politikai célt félretéve csak a hatalomra törekszik, azt a választók el fogják utasítani – értékelte a Médianéző igazgatója. Hozzátette, valakinek „el kell vinni a balhét” az ellenzéki oldalon a jobbikos, de az ellenzék közös jelöltjeként szereplő Bíró László vereségéért, hiszen az is látható volt, hogy nem mindegyik ellenzéki párt támogatta „teljes mellszélességgel” őt. Példának a Demokratikus Koalíciót (DK) említette, amely szerinte távol maradt a kampánytól.

Elmondta azt is, a DK-nak mindkét eredmény jól jön, míg a választásnak igazi tétje a kisebb pártoknak volt, például a Momentum és a Párbeszéd számára, nem véletlen, hogy ezek vezetői személyesen is részt vettek a kampányban.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó