Előkészített baloldali akció az SZFE egyetemfoglalása
Egy nyilvánosságra került dokumentum szerint a színművészeti egyetem kommunikációs vezetője körlevélben szervezett a diákok között egy négynapos nyári szabadegyetemet, amelynek témája: megbukott a képviseleti demokrácia. A dokumentumot az Origó hozta nyilvánosságra, amelyből kiderül: Soros György által támogatott baloldali aktivisták képezték ki a hallgatókat az egyetemfoglalásra.
2020. szeptember 18. 23:29

Augusztus 5-én, tehát csaknem egy hónappal azelőtt, hogy néhány tucat hallgató elbarikádozta a színművészetit, hogy a törvényesen megválasztott kuratórium Vidnyánszky Attila vezetésével ne irányíthassa az egyetemet, a színművészeti egyetem kommunikációs vezetője körlevélben szervezett a diákok között egy négynapos nyári szabadegyetemet – írja az Origó.hu.

A szabadegyetem témái: megbukott a képviseleti demokrácia (azaz, akkor mindent lehet, fel lehet rúgni a demokrácia szabályait), egyetemfoglalás, hogyan zajlott 2009-ben a zágrábi egyetem blokádja, hogyan tud a színház több lenni, mint művészet.

A közreműködők között ott volt Gulyás Márton és Misetics Bálint (a polgári engedetlenségről szóló könyv szerzője, sorosista aktivista, jelenleg Karácsony Gergely főtanácsadója) is, de volt börtönpszichológus (sokáig zárt közösségben lenni – lásd: blokád) is, a később talán leghangosabban tiltakozó filmrendező, Hajdu Szabolcs és a foglalást támogató Örkény Színház is.

Az internetes lap rámutatott: erősen megdőlni látszik a valójában persze senki által el nem hitt baloldali állítás, hogy az egyetemisták mindent maguktól csináltak.

„Az SZFE hallgatói augusztus 11. és 14. között nonprofit szabadegyetemet tartanak, amelynek előadásai, beszélgetései tematikailag szoros vagy laza összefüggésben lesznek a modellváltással, annak társadalomtudományi, filozófiai, művészeti vonatkozásaival. A heterogén alkotói attitűdök felmutatása mellett a programnak többek között az is célkitűzése, hogy intézménykritikai szelepeket nyisson, és egy reflektáltabb emlékezetpolitika jegyében megvizsgálja, milyen tanulságok vonhatók le a jelenlegi intézményes oktatási struktúra működéséből; e konzekvenciák segíthetnének kirajzolni azokat az irányokat, értékeket, amelyek mellett a hallgatóságnak érdemes lenne kiállnia a következő időszakban. Az események részben online felületen, részben élőben, az egyetem campusain valósulnak meg.” – áll a levélben.

PROGRAMOK:

Augusztus 11. (kedd)

11.00 – Szentkirályi kert: Fiáth Titanilla börtönpszichológus, kulturális antropológus előadása zárt közösségekben a szabadság átélésének lehetőségeiről.

15.00 – Szentkirályi kert: Hajdu Szabolccsal, Ivan Buharovval és Lichter Péterrel Kemény Lili beszélget a független kísérleti filmezés helyzetéről.

17.00 – Szentkirályi utcai épület vetítője: A Blokád (2012) című dokumentumfilm vetítése, amely a 2009-es zágrábi egyetemfoglalást mutatja be. Utána Hellenbarth Virág (HASZ) beszélget Misetics Bálinttal a polgári engedetlenség kereteiről.

Augusztus 12. (szerda)

11.00 – Zoom: Imre Zoltánnal, Jákfalvi Magdolnával és Visky Andrással Al-Farman Petra beszélget a budapesti színházi képzések oktatáspolitikai, -filozófiai, valamint szerkezet- és látásmódbeli különbségeiről és hasonlóságairól, a kortárs színházi képzés mai európai gyakorlatáról.

16.00 – Várkonyi terem: vitafórum

Mit jelent SZFE-snek lenni most? Dramatikus vitafórum a helyzetünkről.

Alkotók: Nyáry Pál, Kabdebon Dominik, Oláh-Bebesi Bori

19.00 – Várkonyi terem: demokratikus játszótér.

Mitől lesz demokrácia a demokrácia? A játék története szerint megbukott a képviseleti demokrácia, és most a nulláról az általunk alakított Civil Parlamentnek kell leraknia az új rendszer alapjait.

Alkotók: Antal Bálint, Csernai Mihály, Milovits Hanna, Magasi Dalma, Kabdebon Dominik

Augusztus 13. (csütörtök)

11.00 – Szentkirályi kert: Hadas Miklóssal (Corvinus) és Horányi Attilával (MOME) az egyetemi modellváltással kapcsolatos tapasztalataikról Tóth Fruzsina beszélget.

15.00 – Szentkirályi kert: Forgács Attila szociálpszichológus előadása a szabadság pszichológiájáról.

17.00 – Szentkirályi kert: K. Horváth Zsolt és Szöllősi Barnabás által vezetett vitafórum az egyetemi privatizációkról.

Augusztus 14. (péntek)

11.00 – Szentkirályi kert: Tekinthetjük-e a színházat eszköznek? És a színház épületét közösségi térnek? Hogyan válhat a színház egy közösség részévé?

Hazánkban és külföldön is megjelentek olyan alkalmazott művészeti irányok, amelyek újragondolják az alkotás és a művészet társadalomban betöltött szerepét. Hogyan valósíthatóak meg ezek a projektek? Mik az esetleges buktatói? Hogyan kapcsolódik ez a jelenség más társadalmi változásokhoz?

Beszélgetés Neudold Júliával az Örkény Színház IRAM/Örkény Köz programjának vezetőjével és Oblath Márton szociológussal, szociodrámás szakemberrel a színház új lehetséges funkcióiról.

15.00 – Szentkirályi kert: Ullmann Tamás filozófus előadása a szabadság filozófiájáról.

17.00 – Szentkirályi kert: Gulyás Mártonnal, Sipos Balázzsal, Székely Krisztával és Tarnóczi Jakabbal Holczer Sára beszélget a jelenlegi intézményes színházi struktúrában való boldogulásról.

Igen, a színművészeti egyetem kommunikációs vezetője hivatalos színművészetis e-mail-címéről szervezett négynapos szabadegyetemet. Egyetemfoglalásról, blokádról, a képviseleti demokrácia haláláról értekeztek. Veszprémi Judit mindezt a színművészeti területére szervezte.

Mint ismert: Gyurcsány Ferenc augusztus elsején vagyonelkobzással fenyegette meg Vidnyánszky Attilát – aznap, hogy nyilvánosságra került, ő a kuratórium elnöke. Négy nappal később a színművészeti már tábort szervez, ahol egy zágrábi egyetemfoglalás tanulságait elemzik – mutat rá az Origó.hu.

Két fellépő különösen érdekes.

Az egyik persze Gulyás Márton, ő rondította össze a Sándor-palotát és az ÁSZ épületét, ő zavarta meg bekiabálásaival korábban Markó Iván táncpremierjét. Kálmán Olga állandó beszélgetőpartnere volt különféle propagandaműsorokban, Schilling Árpáddal együtt szervezték a Krétakört, és közismerten Soros-alapítványokból jut pénzhez.

A másik Misetics Bálint. Ő hivatalosan hajléktalanügyben szokott beszélni, de – bizonyítottan – Soros radikálisainak kiképzésében is tevékenyen vett részt: ő volt az egyik trénere azoknak az aktivistáknak, akik polgári engedetlenséggel (állami intézmények elfoglalása, működésük megzavarása) szerették volna befolyásolni a 2018-as választások kimenetelét.

Misetics Bálint Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Város Mindenkié elnevezésű szervezet ugyan tagadja, hogy bármi köze lenne Soroshoz, a sajtó azonban kiderítette, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok 2011-ben hivatalosan is mögéjük állt.

MNO - Origo
MTI Hírfelhasználó