Kárpótlásnak tekintik a fosztogatásokat a BLM-aktivisták
Amerikában a Fekete Életek Számítanak (Black Lives Matter) mozgalom résztvevői már az üzleti negyedben való fosztogatást is rendjén valónak találják, egyfajta kártérítésként értékelik, és továbbra is a rendőrség feloszlatását követelik. Hogyan jutottak idáig az amerikai nagyvárosok?
2020. augusztus 16. 22:12

Anna Wellisz, a lengyel származású Washingtonban élő politikai elemző, a White House Writers Group egyik vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, ezek az események hihetetlenül koordináltak.

Hozzátette: George Floyd halálával kezdődtek, de nem úgy tűnik, hogy ez volt a kiváltó ok, ez inkább csak egy gyújtózsinór volt, amely tüzet adott a puskaporos hordónak, ami robbanásra készen állt.

Úgy fogalmazott, valami hasonlót láthattunk Fergusonban 2015-ben.

Akkor is egy fiatal afroamerikait lőttek le, mire tüntetéshullám indult el. Ennek kapcsán jött létre a Ferguson-hatás kifejezés, amely azt jelentette, hogy a rendőrség félt beavatkozni a zavargások menetébe, fél fenntartani az emberek biztonságát a negatív reakcióktól való félelemben.

Hihetetlennek nevezte, hogy a tüntetéshullám napokon belül elért Londonba, néhány rejtélyes úton pénzelt NGO révén, sőt – mint mondta – még Lengyelországban is történtek események, olyan városokban, ahol semmiféle tapasztalat nem lehet faji igazságtalanságra.

„Ahol történelmileg nincs semmi emlék a faji feszültségről, oda is megpróbálták behozni, ez azért elég ijesztő. Persze ezzel egyidőben tisztában lehetünk azzal, hogy az antifa régóta létezik, melynek tagjai nem feketék, hanem jórészt fehérek, és jól szervezettek” – jelentette ki.

Anna Wellisz ismertette, a Black Lives Matter sem csak afroamerikaikból áll, akik féltik gyerekeiket. Alapítóikat idézte, akik azt mondták: ők és társaik képzett marxisták és kiképzett szervezkedők. Az elemző szerint ez alatt azt értették, hogy forradalmat csinálnak. Közölte, nem csak a járvány miatti frusztrációról kell beszélni, hanem ennek a válságnak több eleméről is, ami nagyon hasonlít egy háborús helyzetre.

Kifejtette, a politikusok, különösen a baloldali politikusok nem szeretik bírálni a tüntetéseket, mondván hogy demokratikus jogaikkal élnek, így lehetséges, hogy felvonuljanak, gyújtogathassanak és rabolhassanak, mert állítólag a jogos harag irányítja őket.

A tömegben kétféle ember van. Vannak azok, akiket az események dühítettek fel, és vannak azok, akiket az igazságos érdekel. Ez a folyamat nem a spontán harag kifejeződése” – mondta. Az amerikai választásokkal kapcsolatban úgy véli, szerepet játszik ebben a kérdésben, az antifa már a baloldali liberálisokat is kikiáltja fasisztának.

hirado.hu - Kossuth Rádió Vasárnapi Újság
  • 1956 kommunistáinak leszármazottai itt élnek közöttünk
    Soltész Miklós 1956 kommunistáinak leszármazottjairól: „Szemeket lövettek ki, békés tüntetőkre és ünneplőkre támadtak" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: ők azok, akik rabosítottak fiatalokat, egzisztenciájukban megfenyegették őket, jogalap nélkül kutattak át autókat és otthonokat.
  • Az Elk*rtuk a múlt részévé tette 2006-ot
    Nagyon sok színész jött a toborzásra, komoly volt az érdeklődés, többen igényelték is a mélyebb beszélgetést a film tétjéről, súlyáról, hatásáról, a művészeti közegben várható utóéletről. Nem kellett kompromisszumot kötniük, nem volt olyan, aki elállt volna a feladattól, végül minden szerepet az játszott el, akit egyébként is kiválasztottak – mondta Helmeczy Dorottya.
  • Erősítik a V4-országok felsőoktatási együttműködését
    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca és a Széchenyi István Egyetem szervezésében megvalósult V4-es felsőoktatási csúcstalálkozón angol nyelvű beszédében azt mondta, a felsőoktatás terén a V4-országok között jó az együttműködés, ugyanakkor lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatait erősítsék.
MTI Hírfelhasználó