Építeni akarunk, nem rombolni
Augusztus elsejétől Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke. Az előadásaival egész Európában nagy sikert elért, számos külföldi díjat is nyert művész ellen példátlan támadás indult.
2020. augusztus 12. 14:34

Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője például azt mondta, hogy Vidnyánszky Attilát földönfutóvá kell tenni minden értelemben – azaz, ki kell majd rúgni és a vagyonát is el kell kobozni. Korábban Palkovics László miniszter részletesen elmagyarázta, hogy miért van szükség – több, más egyetem mintájára – az SZFE átalakítására. Miért lesz így gazdaságosabb a működés és jobb a szakmai munka. A Magyar Teátrumi Társaság korábban egyébként közzétette, hogy a szakma jelentős többségének a véleménye szerint alacsony színvonalú az oktatás a Színművészetin. Talán emiatt is, a Színművészeti vezetői közül többen nem a szakmai munkáról kezdtek vitatkozni, hanem politikai kérdést próbáltak kreálni az átalakítás ügyéből. Vidnyánszky Attila az Origonak adott interjúban azt mondja: építeni akarunk, nem rombolni. A beszélgetést az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

– Meglepték azok a reakciók, amiket az elmúlt hetekben kapott? Vidnyánszky hazudik – mondták az SZFE tüntető diákjai, „cél a leszámolás„ – nyilatkozta Ascher Tamás, Jordán Tamás a magyar színház pápájának nevezte, mondván: ön tévedhetetlenek tartja magát. Vidnyánszky és társai „minden értelemben földönfutók lesznek” – üzente a Facebookon Gyurcsány Ferenc…

– Az a háttérerő, ami a konfliktus mögött áll, elvárja az efféle megszólalásokat. Úgy működik ez, mint egy gépezet, amelynek hajtóereje az igazodási és megfelelési kényszer és a gyűlölet. Tudtam, hogy lesznek támadások, személyeskedések, de hogy nyílt fenyegetés is elhangzik az ellenzék vezetőjétől, megriaszt, tovább megyek: félelmet kelt. Ez már az a szint, amit nem lehet szó nélkül hagyni.

– A baloldalról – egyedül – Tamás Gáspár Miklós szóvá tette.

– Józanul állt a kérdéshez: aki így fenyeget, az nem demokrata. De a cikkében a magyar kultúra árulói közé sorolt. A jövő, a magyar nemzet majd eldönti ezt, én büszkén vállalom, amit rendezőként, intézményvezetőként eddig tettem. Viszont mélységesen aggaszt, hogy a színházi szakma magát demokratikusnak mondó része szó nélkül megy el egy ilyen kijelentés mellett. Nem emelték fel a szavukat azok, akik a szólás-, a gondolatszabadság, a művészet szabadsága mellett szoktak érvelni, tüntetni. A „szabadság„ fogalmát kisajátítják, de ezt a bolsevik fenyegetést elengedik a fülük mellett. Az olyan szakmai vitákban, mint ami most a Színművészeti kapcsán fellángolt, természetes, hogy különböznek a vélemények, kell is, hogy legyenek viták, mert vannak érdekellentétek és azokból adódó összeütközések, de ez a fenyegetés az ország vezetésére aspiráló személytől elfogadhatatlan. Újból kiderült, lelepleződött: a balliberális elit kettős mércével mér. Ez pedig hiteltelenné teszi a megszólalásaikat egyéb ügyek kapcsán is. Nagyon sokan viszont kiálltak mellettem: a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, ismert személyek és ismeretlenek biztosítottak egyetértésükről. Ezek nélkül sokkal nehezebb volna bírni a támadásokat.

– Az SZFE körüli hullámok elérték az Ön által vezetett színházat is. Bánsági Ildikó bejelentette: elhagyja a Nemzetit.

– Ildikót kiváló színésznek tartom. Én hívtam a Nemzetibe, szívesen és jól eső érzéssel gondolok vissza közös munkákra. Az első pillanatban kiderült, másként gondolkozunk a világról, beszéltünk is erről. Hét évig dolgoztunk így együtt fontos és sikeres előadásokban. Ez is azt bizonyítja, egymástól eltérő világlátású emberek is tudnak együtt dolgozni. Volt egy árulkodó és szomorú mondat a nyilatkozatában, amire nem figyelt fel senki. Azt mondta, hogy boldogan szerződött a Nemzetibe, de hamar észre kellett vennie, hogy olyan szakmabeliek, akikkel korábban jóban volt, elfordultak tőle, nem beszéltek vele. Tipikus: aki nem igazodik a balliberális elit szűk körének elvárásihoz, kiközösítik, arról egyik pillanatról a másikra kiderül, hogy már nem is olyan tehetséges. Nagy nyomás nehezedik a színészeimre ezen kör részéről, de mindenkire, aki a Nemzetiben dolgozik. Bánsági Ildi eddig bírta.

– Miért ilyen szélsőségesek a reakciók?

– Mert nem felsőoktatási kérdésekről van szó, hanem politikai és ideológia háborúskodásról. Fontos tudni: az SZFE csak egy a most alapítványi irányítás alá került egyetemek sorában. Ezek között olyan hatalmas intézmények is vannak, mint a műszaki, jogi, közgazdasági, bölcsészettudományi karral rendelkező Miskolci Egyetem, vagy az Állatorvosi, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Olyan nyilatkozatokat hallani ezen egyetemek részéről, amelyek a lehetőségek bővüléséről, a mozgástér megnövekedéséről, a működés hatékonyabb finanszírozásáról, az oktatók bérének növelésére megnyíló forrásokról szólnak. Józan, előremutató, párbeszédet jelentő hangok ezek. Ilyen hangok az SZFE felől jelenleg nem jönnek. A politikai össztűz helyett szakmai vitákra volna szükség.

– Mit jelent az össztűz az Ön olvasatában?

– Van sajnos ebben tapasztalatom, mert harmadjára élem meg ezt. Először 2002 táján, amikor felépült a Nemzeti Színház – voltak, akik a ledózerolását javasolták. A világon egyedülálló módon egyszer ez már megtörtént, amikor 1965-ben felrobbantották a Blaha Lujza téri Nemzetit, hogy évtizedekre, egészen 2002-ig tulajdonképpen hontalan legyen az ország első számú teátruma. Másodjára 2012 őszén, amikor megpályáztam a Nemzeti igazgatását. Egyik pillanatról a másikra nemkívánatos személy lettem a strasbourgi Nemzeti Színház iskolájában, ahová meghívásom volt tanítani, és amely intézmény már partneri kapcsolatban volt a Kaposvári Egyetem általam vezetett Színházi Intézetével. A beregszászi társulatomnak számos nyugat-európai meghívását mondták vissza egyik napról a másikra. Visszajutott hozzám, kik voltak a bojkott hazai felbujtói. Nagy felismerés számomra, hogy nagyjából ugyanazok szólaltak meg akkor is, mint most, ugyanazon gondolatok mentén, ugyanolyan kirekesztően és gyűlölettől fűtötten. Nagyon fontos látni, hogy nem a szakmáról van szó, nem a színházi felsőoktatás jövőjéről van szó, hanem politikai, ideológiai kérdésekről.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

– Na de hát Önök is politikai térben harcolnak, ideológiai érveket is szoktak mondani.

– Van egy értékrend, amit én következetesen képviselek, amiről sokszor, sok helyen beszéltem már – nem titok. Ennek az értékrendnek lényegi, meghatározó eleme, hogy a kizárólagosság, a kirekesztő gondolat ellen felszólalok, és a magam területén ez ellen teszek is. Így működik a Nemzeti Színház, amelyben sokféle világlátású rendező, színész, tervező dolgozik együtt. Ennek a gondolatnak a jegyében szerveződik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM, amelyre különböző színházi világokat és ideológiákat képviselő alkotók érkeznek évről évre a Nemzetibe. Egy számít csupán: a művészi teljesítmény minősége. És így van ez a Kaposvári Egyetem Színházi intézetében is, ahol Cserhalmi György és Eperjes Károly egyaránt lehetett osztályfőnök, pedig egészen másként gondolkoznak nemzetről, hazáról, politikáról, hitről és a színházról is. Egy dolog közös bennük, nagyszerű színházi emberek. Az SZFE körüli vita legfőbb – politikai-ideológiai – tárgya éppen az, hogy a balliberális gondolat mellett – hangsúlyozom: mellett – a kuratórium azt képviseli, hogy jelenjenek meg más gondolatok, elvek, ezekhez kapcsolódó elméletek, gyakorlatok, esztétikák a képzésben. És úgy tűnik, ez elfogadhatatlan az egyetem mai vezetése számára. Vagyis nem felsőoktatási, színház- vagy filmszakmai üggyé teszik. Hanem politikaivá. Ebben a politikai játszmában a hallgatókat eszközként használják…

– Ön szerint, akik a Színművészetivel kapcsolatban a változatlanság mellett és Ön ellen harcolnak, valójában nem a diákok érdekében szólalnak meg?

- Nagyon fontos, hogy a diákok megértsék: szakmainak nevezett érvekkel manipulálják őket. Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy akarja-e hagyni azt, hogy a politikai csatározásban eszközként használják fel. Nem olyan régen, decemberben volt a színházak fenntartóváltásai ürügyén a színházak szabadságáért összehívott tüntetés. A fiataloknak az ellenzéki sajtóban megjelent nyilatkozatait olvasva szomorúan konstatáltam: nem tudják pontosan, mi a tüntetés háttere, félinformációkra alapozzák a véleményüket. Akkor is elmondtam, és a mostani helyzetre is érvényesnek tartom: ez az ő felelősségük, de azoké is, akik manipulálják őket. És lám, zökkenőmentesen megoldódott a színházak fenntartóváltása, és megvalósult a cél: három-, van ahol ötéves stabil, kiszámítható költségvetése van a színházaknak. Akkor is a színház szabadságát féltették a politikai hőbörgők, miközben a valóság az, hogy a financiális stabilitás előnyeit most ők is élvezik – és ez így van jól. A politikai hergeléssel szemben azonban ez a szakmai valóság. A hallgatók politikai bujtogatása, előre tolása nem etikus egyetlen tanár részéről sem, mivel a hallgatók a legkiszolgáltatottabbak.

– Megy a vita a Kaposvári Egyetem Színházi intézete és a SZFE által nyújtott képzés színvonaláról. Mielőtt rátérnénk erre, tisztázni kell: a kaposvári egyetem művészeti rektorhelyettese lett a „konkurens” SZFE fenntartói alapítványának elnöke? Ez a két funkció összeegyeztethető?

– A kaposvári tisztségem megszűnt, már nem vagyok rektorhelyettes. Fontos megjegyezni, hogy nem konkurenciáról van szó Kaposvár és az SZFE között. A két egyetemi képzőhely megfér egymás mellett, az oktatás sokszínűségét biztosítja.

– Beszéljünk röviden a kaposvári múltról. Egy kritikus volt az elődje Kaposváron. Egy ideig Ön megtartotta, majd – feltételezzük, alkalmatlannak tartotta az újságírónőt, hogy színészek sorsáról döntsön – elküldte. Azóta a baloldali médiumokban sokat szerepel, és rendszeresen Önt bírálja. Most éppen azt állítja, hogy nívótlan a kaposvári képzés. Elég hamar érv lett Ön ellen a támadói között: ott nem tudott minőséget biztosítani, tehát alkalmatlan az SZFE-n betöltött pozíciójára. Erről mit gondol?

– Érdemes pár dolgot tisztába tenni. A kaposvári színházi intézetéből soha ennyi frissen végett színész nem került be a kőszínházi társulatokba, egy részük Budapestre, mint az elmúlt öt évben. Soha ilyen jó és természetes kapcsolat nem volt egy képzőintézmény és a vidéki színházak között. Kaposvári színészképzés korábban nemzetközi értelemben láthatatlan volt. Intézetvezetésem első hónapjaiban nemzetközi kurzust indítottunk, amelyen a moszkvai Művész Színház és a strasbourgi Nemzeti Színház iskolájának diákjai és jeles tanárai vettek részt, voltak közöttük, akik rendszeresen a Harvardon is tartanak kurzusokat. Immár kilenc éve működő nemzetközi kurzus mellett szoros a kapcsolat a milánói Piccolo Teatro iskolájával is. Ez és a moszkvai intézmény világviszonylatban is a topkategóriás hely. Az elmúlt kilenc évben voltak grúz, román, tatár, macedón, litván, spanyol, egyesült államokbeli diákok és tanárok Kaposváron. Sajnos se az említett kritikus, Csáki Judit, se azok a tanárok, akiknek kirúgását ő emlegette, nem voltak kíváncsiak erre az induló kurzusra, pedig még együtt dolgoztunk egy egész tanévet. Szelektív Csáki emlékezete és sokat elmond az általa vezetett tanszék belvilágáról az is, hogy Mohácsi János és Réthly Attila rendező-tanároknak azért kell végül elhagyniuk az egyetemet, mert méltatlanná váltak arra, hogy fiatalokkal foglalkozzanak. A diákok szeme láttára verték meg ugyanis nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozva egy tanártársukat, amiről a bíróságon jogerős ítélet született, és több százezer forint kártérítést kellene fizetniük. És az sem igaz, hogy Csáki Judit nyert volna az egyetemmel szemben indított munkaügyi perében, mert az ítélet nem kötelezte az egyetemet arra, hogy visszahelyezzék, a kártérítés szerint járó pénzt pedig per nélkül is megkapta volna.

– Van valami, amire különösen büszke a kaposvári évekből?

– Éppen az SZFE körüli háborúsdiban bizonyosodott be végképp: önállóan és szabadon gondolkozó diákokat nevelünk Kaposváron egy szabad, sokszínű intézményben. Igazán büszke vagyok arra ugyanis, hogy diákjaink szabadon nyilvánítanak véleményt a szakmát és a világot érintő kérdésekben. Hangsúlyozom, ez a részükről nem bátorság, csak élnek a szólás- és véleményszabadság jogával. Megtehetik, mert tudják: ezért semmilyen retorzió nem éri őket. A Színművészetiről érkező információk alapján úgy tűnik, ott nem ez a helyzet. Nyilvánvaló, hogy vannak diákok és tanárok, akik árnyaltabban látják a helyzetet, mint a tüntetők. Ők vajon miért nem szólalnak meg? Azok a tanárok is meg vannak félemlítve, akik nyitottak volnának a kuratóriummal az együttgondolkodásra, a közös munkára? Esetleg attól félnek, hogy retorzió éri őket? Sajnos a szakmánk tele van ilyen történetekkel. A fent említett gépezet könyörtelenül működik.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

– A kívülálló szemével nézve úgy tűnik, hogy hirtelen, nyár kellős közepén, a járványveszély idején álltak neki olyan strukturális változtatásnak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, aminek a kidolgozásához sok idő, egyeztetés kell. Miért volt ennyire sürgős Ön szerint?

– Palkovics László miniszter elmondta már tucatszor, és ezt én is megerősítem, 2014 óta téma az SZFE a minisztériumban. Számos terv született, végtelen számú egyeztetés volt ezek alatt az évek alatt. Az egyetem mai vezetése és a sajtó egy része hajlamos bagatellizálni: már működhetne egy modern campus a Nemzeti és a Müpa mellett, ha az SZFE akkori vezetése felül tudott volna emelkedni politikai elfogultságán. Az ajánlat a minisztériumtól megvolt, a pénz is rendelkezésre állt. Ezt az ajánlatot és lehetőséget az SZFE akkor visszautasította.

– Az egyetem nevében nyilatkozók az érdemi egyeztetések hiányáról beszélnek.

– Mit nevezünk érdeminek? Az a tapasztalatom, hogy azokat a megbeszéléseket, amelyek nem az SZFE mostani vezetésének a szájíze szerint végződnek, nem nevezik érdemieknek, sőt egyeztetéseknek sem. Palkovics László miniszter két nagy egyeztetésén vettem részt a közelmúltban. Az első a szakmai szervezetek képviselőivel, a másik a Hallgatói Önkormányzat képviselőivel történt. Ott ki volt vetítve a tucatnyi szakmai egyeztetés listája dátumokkal – azóta sem cáfolták ennek a listának hitelességét.

– Az egyetem szenátusa és a HÖK javasolt személyeket a kuratóriumba, de nem került be senki közülük. Miért?

– Úgy gondolom, hogy felállt egy nagyon erős kuratórium, amely olyan tagokból áll, akik megfelelő – színházi és filmes – szakmai, továbbá üzleti, szervezetépítési tudással és a szükséges kompromisszumkészséggel rendelkeznek. A kuratórium és a szenátus, valamint a HÖK együttműködésére és tárgyalásra van szükség. Párbeszédet, szakmai vitákat folytatni, megalapozott álláspontokat ütköztetni. Ez a következő hónapok feladata.

– A megnyilatkozások átalakításokról, változásokról szólnak. Viszont pár hét és kezdődik az oktatás. Nincs veszélyben a következő tanév?

– Nincs – természetesen. A fenntartóváltás nem okoz változást az egyetem működésében. Minden tanár tanít tovább (hacsak nem mond fel), és minden osztály úgy folytatja a munkát, ahogy eddig is. Az elkövetkező hónapokban a kuratórium megfogalmazza konkrét elképzeléseit, javaslatait, amelyet egyeztetünk a szenátussal és HÖK-kel is.

– Milyen terveket körvonalaz a kuratórium?

– Három dolgot említenék: kapacitásbővítés, amihez reményeink szerint a források is hamarosan rendelkezésre fognak állni. A filmes és színházi szakmával az együttműködés még szorosabbra fűzése. És elindul az új campus tervezése.

– Mit remél a jövőtől? Milyen lesz az SZFE pár év múlva?

– Egy 21. századi képzést nyújtó, jó piaci helyzetű, széles nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező egyetem lesz, amelynek van egy korszerű épületegyüttese. Be kell kerülnie a nemzetközi vérkeringésbe, ahogyan ez a magyar filmes és színészképzés csúcsintézményétől elvárható. Azt kell elérni, hogy az SZFE képzései a teljes magyar kulturális piacot kiszolgálják – a filmgyártástól a teátrumokig, a fővárosban és vidéken. Az a cél, hogy az SZFE is önállóan gondolkodó, nemzeti kultúrájukra büszke szakembereket és művészeket bocsásson a pályára. Olyanokat, akik nem sodródnak, akik büszkén és őszintén vállalják eltérő értékrendjüket, véleményüket, és akik elfogadják másokét. Akiket semmilyen politikai erő nem tud manipulálni, akik józanul és pragmatikusan végiggondolják, hogy szakmai fejlődésük érdekében milyen változásokra volna szükség. Akik meglátnák a lehetőséget ebben az új helyzetben… Olyan diákokat szeretnénk útra bocsátani, akik majd a pályájukon a maga teljességében tudják megélni az alkotó művészek szabadságát.

Az interjú eredeti változata IDE kattintva érhető el.

MNO - Origo
  • Fel kell venni a harcot a gravitáció ellen!
    A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
MTI Hírfelhasználó