Két baloldali lista lehet a Momentum és a DK között dúló harc eredménye
A tagságnak, a balliberális médiaelitnek és a külföldi megrendelőiknek eljátsszák az összefogást, mint ez történt októberben is, aztán amikor posztokról, miniszterelnök-jelöltről van szó, akkor keményen gyomrozzák egymást – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán a DK és a Momentum közötti versengésről. A politológus szerint most Göd ürügyén játsszák le azt, amit Botka László is próbált annak idején: nem közösködni Gyurcsány Ferenccel.
2020. augusztus 10. 14:56

Ha ez így megy tovább, akkor a két lista a legesélyesebb forgatókönyv, ami Fekete-Győr Andrásék érdeke – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán arról, hogy a DK és a Momentum között Gödön megkezdődött a harc az ellenzéken belüli vezető szerepért. A politológus szerint most Göd ürügyén kicsiben játsszák le azt, amit Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, illetve Botka is próbált annak idején: nem közösködni a machiavellista Gyurcsány Ferenccel, aki mögött ott áll a Dobrev–Apró-érdekkör is.

– A Momentum a fiatal generációként mutatja önmagát, így akkor tudna ebből jól kikeveredni és jó pontot szerezni magának, ha úgy tudják beállítani a küzdelmüket, hogy Gyurcsány és Orbán vannak egy oldalon, ők meg a másikon – mondta Kiszelly. Szerinte két lista esetén az egyiken a DK és az MSZP lenne, akik „lényegében a régi szocik”, a másikon pedig a Momentum a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd. Ebben az esetben Dobrev Klára és Donáth Anna is egymással küzdene miniszterelnök-jelöltként, amire persze Gyurcsányék azt fogják mondani, hogy Fekete-Győrék elárulták a kormányváltást. – Gyurcsány Ferencnek mindképpen az egy közös lista az érdeke. Ha ugyanis veszítenek, akkor az ellenzéki oldalon, ha pedig esetleg nyernének, akkor kormányon belül maradhat junior vetélytárs két lista esetén – mondta a politológus.

Mint fogalmazott, olyan ez, mint a vízilabda, ahol a versenyzők víz felett betartják a szabályokat, alatta viszont rugdossák egymást. – A tagságnak, a balliberális médiaelitnek és a külföldi megrendelőiknek eljátsszák az összefogást, mint ez történt októberben is, aztán amikor posztokról, miniszterelnök-jelöltről van szó, akkor keményen gyomrozzák egymást – hangsúlyozta Kiszelly Zoltán. Az elemző szerint ugyanakkor a kormánynak sem feltétlenül jó a két lista, mert ha a Momentumnak sikerül az Orbán és Gyurcsány elleni küzdelmüket kommunikálni, úgy a fiatalok mellett a bizonytalanok közül is vélhetően sokan szavaznának Fekete-Győrékre.

Egyelőre azonban a Momentum nem tette le a garast a két lista mellett. Erre utal, hogy Fekete-Győr (aki pénteken azzal vádolta meg a DK-t, hogy manipulált hangfelvétellel támadja pártja gödi polgármesterét) szombaton találkozott Gyurcsánnyal, s a tihanyi kvaterka a két párt jó viszonyát volt hivatva demonstrálni. A gödi események ürügyén Kunhalmi Ágnes a napokban az ATV-ben már úgy fogalmazott, „attól tartok, hogy most verik szét azt az országos listát, amely nélkül a kétharmadot nem lehet megakadályozni”.

Az MSZP-s politikus aggodalmai ugyanakkor hiteltelennek tűnnek annak tükrében, hogy a Magyar Nemzet megírta: a szocialisták a közelmúltban tárgyalásokat kezdeményeztek Gyurcsány Ferencékkel arról, hogy egy lehetséges közös listán biztos befutó helyeket szerezzenek. Ráadásul csupán öt embernek, a párt jelenlegi és tényleges vezetőinek kérnek esélyt a 2022-es választásra: Tóth Bertalannak, Kunhalmi Ágnesnek, Molnár Zsoltnak, Hiller Istvánnak és Harangozó Tamásnak.

Magyar Nemzet
  • Fel kell venni a harcot a gravitáció ellen!
    A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
MTI Hírfelhasználó