Nagy győzelem a magyaroknak és súlyos vereség az ellenzéknek
A magyar polgárok hatalmas győzelmeként és a hazai baloldali, liberális politikusok súlyos vereségeként értékelte a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációvezetője a legutóbbi EU-csúcson az unió következő hétéves költségvetéséről hozott döntést csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2020. július 23. 22:46

Deutsch Tamás úgy fogalmazott: sikerült visszaverni a magyarországi ellenzék által képviselt törekvéseket, hogy csökkenjenek a Magyarországnak nyújtandó támogatások, sőt a miniszterelnök még azok jelentős bővülését is elérte.

Hozzátette: azokat a manővereket is sikerült visszaverni, amelyek célja, hogy Magyarországot hamis politikai vádakra építve megbüntessék, és létrejöjjön egy olyan, "zsarolásra" épülő mechanizmus, amelynek eredményeként az országnak járó források felhasználásáról nem a demokratikusan megválasztott szervei dönthetnének.

A fideszes politikus hangsúlyozta: a döntés értelmében szétvált a jogállamiság és az unió pénzügyi értékeinek védelme, s ennek Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök nyilatkozatai sem mondanak ellent.

A hazai ellenzék a súlyos vereségből sem tanult - jelentette ki -, ugyanazzal az elánnal küzdenek a céljukért; szándékuk, hogy a magyarok érdekeivel szemben saját hatalmi érdekeiket képviseljék. A jelentős részben általuk gyártott és terjesztett valótlanságokra alapozva, kettős mércét alkalmazva kívánták elérni az elmúlt egy évben, hogy Magyarországot politikai alapon pénzügyileg és jogilag is megbüntessék - mondta Deutsch Tamás. Szerinte abból indulnak ki, hogy nekik annál jobb, minél rosszabb a magyar embereknek, mert ha kevesebb forrás érkezik, azzal a kormány gyengül. Eközben az ellenzék maga is tudja, hogy 2022 után sem fog kormányozni, hiszen arra az időszakra is csökkentették volna az érkező támogatást - értékelt.

 Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalásainak eredményéről szólva közölte: a regionális fejlesztéseket segítő kohéziós forrásból a tervezettnél 3 milliárd euróval magasabb összeg, 21 milliárd euró érkezik Magyarországra 2021 és 2027 között.

Ugyanígy a korábban tervezettnél 3 milliárd euróval többet, 10 milliárd eurót hívhat le az ország a Next Generation EU 750 milliárd eurós keretéből.
Magyarország soha annyi uniós forrást nem kapott, mint amennyi a következő hét évben érkezik - mondta.

Emlékeztetett az unió soros elnöki tisztségét betöltő Németország kancellárjának szavaira is, miszerint mind Magyarországgal, mind Lengyelországgal szemben az év végéig lezárulnak a 7-es cikk szerinti eljárások.

Elismerte, hogy vereséget szenvedett a miniszterelnök által képviselt álláspont azzal kapcsolatban, hogy az "úgynevezett jogvédő szervezetek" ne részesüljenek uniós forrásban, ezért szerinte itt még sok feladat van. Rámutatott: ezen szervezetek hét év alatt 10 milliárd eurós nagyságrendű támogatást kapnak.

Úgy értékelt: olyan szervezeteket finanszíroznak, amelyek "intézményes háborúskodást folytatnak törvényesen megválasztott uniós tagállami kormányokkal szemben", és szerinte a jogállamellenes tevékenység finanszírozása a jogállamiság durva megsértése.

Kijelentette azt is, hogy "totális szereptévesztésben van az Európai Parlament", amely meg akarja torpedózni a megállapodást. "Izmozással", "a küllők közé botot dugó magatartással" pedig a dél-európai országok minél gyorsabb megsegítését veszélyeztetik. Ostobaságnak nevezte, hogy a tagállamok kompromisszuma az európai érdekekkel ellentétes lenne.

Leszögezte: a történelmi megállapodással kapcsolatban az EP felelőssége, hogy minél gyorsabban ratifikálja azt, a Fidesz és a KDNP képviselői is ennek megfelelően járnak majd el.

Deutsch Tamás kérdést kapott arról, hogy a Hírklikk egy álinterjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel, amelyről csak órákkal később tette közzé, hogy szatíra. A politikus kijelentette: a Hírklikk úgy, ahogy van, szatíra, és "a mögötte álló DK is az".

Ugyancsak kérdezték arról, hogy sokan a kormányoldalhoz kötik Töröcskei István üzletembert, aki ellen vádat emeltek. Azt mondta: ez is azt mutatja, hogy Magyarországon jobboldali kormány idején törvény előtti egyenlőség van, csak szocialista kormány idején állnak a baloldaliak a törvények felett.

Az Európai Tanács elnöke és az Európai Bizottság vezetője is részt vett az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésen, ahol megvitatták a hét elején jóváhagyott költségvetési megállapodást. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerint az egyezség egy masszív válasz arra a kérdésre, hogyan hozható helyre az európai gazdaság.

„Meghatároztuk a következő harminc évre Európa szándékát. Újra aláhúztuk, hogy mit akarunk és ezzel az európai polgároknak egy pozitív üzenetet küldünk, a világnak pedig azt mondjuk, hogy Európa erős és elkötelezett” – fogalmazott Charles Michel.

Von der Leyen: Sikerült az unió érdekében együtt maradnunk

A Bizottság elnöke pedig egy európai költségvetési javaslatot terjesztett elő annak érdekében, hogy a múlt hibáit ne ismételjük meg és egy olyan megoldást találjunk, ami az európai gazdaságot ösztönzi” – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

„Sikerült az unió érdekében együtt maradnunk. Ha huszonhét tagállam megállapodik egy hatalmas, hétszázötvenmilliárd eurós csomagról, akkor ezt csak pozitívnak tekinthetjük” – jelentette ki Ursula von der Leyen.

A megállapodást követően több meghatározó nyugati lap is Orbán Viktor győzelméről írt.

A The New York Times azt írta, hogy nőtt Magyarország részesedése az uniós alapokból, ami erősíteni fogja az ország gazdaságát.

A portfolio.hu cikke szerint Magyarország mindenképpen nyertese lehet a következő 7 évnek. A lap becslései azt mutatják, hogy a most záruló uniós költségvetési ciklusban minden csatornán keresztül elosztható 39 milliárd eurónyi uniós támogatáshoz képest a jövőre kezdődő hétéves időszakban csaknem 53 milliárd euróra, vagyis nagyjából 20 ezer milliárd forintra is ugorhat a Brüsszelből várható pénztömeg.

Ez az éves magyar GDP több mint harmada. Elemzők szerint, ha egy főre vetítjük a 2021-től érkező uniós támogatásokat, akkor Magyarország a tagállamok sorában az élmezőnyben szerepel, akár az első 10-be is bekerülhet. Egyrészt a várható költségvetési források miatt, másrészt, ha él a helyreállítási alap kínálta lehetőségekkel.

Hatalmas magyar győzelem

Az uniós megállapodás hatalmas győzelem a magyar polgároknak, a magyar embereknek és egyúttal egy példátlanul súlyos vereség a magyarországi ellenzék baloldali és liberális politikusainak – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Deutsch Tamás kifejtette: Orbán Viktor miniszterelnök sikeres tárgyalásainak köszönhetően, az európai csúcson hárommilliárd euróval nőtt az a keretösszeg, ami regionális fejlesztési forrásként Magyarország rendelkezésére áll 2021 és 2027 között.

„Hárommilliárd euróval több kohéziós forrás. Ennek köszönhetően Magyarország számára a 2021-27. közötti időszakban az eredetileg javasolt tizenhétmilliárd euróhoz képest – ami egyébként a magyar kormány tárgyalásainak köszönhetően az európai csúcs elejére már tizennyolcmilliárd euróra emelkedett – ezt fejelte meg hárommilliárd euróval a magyar miniszterelnök és huszonegymilliárd euró áll rendelkezésre. Ez egy nagyon nagy siker” –részletezte Deutsch.

Úgy fogalmazott: a gazdasági helyreállítási csomagon belül, a Magyarország által igénybe vehető keretösszeg is hétmilliárd euróról tízmilliárdra nőtt, azaz a 2004-es tagságunk óta soha nem kaptunk annyi uniós forrást, mint amennyi 2021. és 27. között érkezik majd.

MTI - hirado.hu
  • Oltóanyag még nincs, de a lakossági igény hamarosan jelezhető
    Müller Cecília közölte: a lakossági igényfelmérés információkkal szolgál az oltóhelyek pontos megtervezéséhez. "Sokféle forgatókönyvünk van attól is függően, milyen típusú vakcina érkezik az országba" - hangoztatta.
  • KDNP-képviselő: Politizálás a lovagkirály bűvkörében
    Portrébeszélgetés Móring József Attila kereszténydemokrata politikussal: A liberális, nemzetek nélküli társadalom hívei összehangolt támadást indítottak a nemzeti, konzervatív berendezkedésű országok ellen és a hazai ellenzék beállt ebbe a kórusba. Semmi nem számít nekik, csak a hatalom megszerzése. Semmi nem szent, még a vírushelyzetet is politikai haszonszerzésre használják. Hamis videók, álhírek látnak napvilágot sorra.
  • Kovács Zoltán: az EU-nak új alapjavaslattal kell előállnia
    Magyarország nem változtatott álláspontján nyár óta, az mindvégig "egyértelmű, nyilvánvaló és őszinte" volt. "Az európai intézmények, a parlament, a bizottság és a német soros elnökség választott azóta egy más utat. Nem Magyarországot kell hibáztatni."
MTI Hírfelhasználó