Orrunknál fogva
Kétszer is elolvastam az index.hu minapi cikkét, és egy fél mondatot sem találtam arról, hogy elnézést kértek volna a korábbi hamis hírek terjesztéséért.
2020. június 24. 18:23

Június vége felé járunk, március azonban nem szűk négy hónapi, hanem szinte sok évnyi távolságban van. Ki emlékszik már a járvány előtti időkre?

Pedig érdemes olykor visszagondolni, például arra, hogy Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora miután hazajött Ausztriából, koronavírus fertőzést kapott, és mint az index.hu írta, roppant felelőtlenül viselkedett: „A szegedi egyetemi vezető a rektori posztja mellett a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója is, ahol vírushordozóként nemcsak járt, hanem operált is, ezért a Magyar Hang értesülései szerint szombaton berendelték tesztre a fül-orr-gégészeti klinika dolgozóit is. A rektor emellett az utóbbi napokban a koronavírus miatt folyamatosan tárgyalt az egyetem, illetve a klinikák vezetőivel, akiket így szintén megfertőzhetett.”

A felháborodás óriási volt. A nem ellenzéki sajtó is támadta, a Pesti Srácokban például egy szégyenlista második helyére került. Ezt írták: „Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora ausztriai síútjáról (egy olyan faluból, amit azóta az osztrákok lezárták) hazatérve – mint később kiderült – koronavírusos lett, de a karantén helyett ő is inkább a kórházat választotta; de nem befeküdt oda, hanem betegeket műtött. Az Isten gondviselésének köszönhetően a tesztek szerint, egyetlen kollégáját vagy betegét sem fertőzte meg.”

A facebook népe is - pártállástól függetlenül – elítélte a rektort, ha nem is a fejét, de legalább az állását és diplomáját követelve.

Ennyit az emlékezetünk felfrissítésére.

Június 19-én az index.hu a következőket írta: „Lezárult a Rovó László, a szegedi egyetem rektora ellen márciusban indított etikai vizsgálat, melynek végén kimondták, hogy az orvos nem követett el mulasztást, dél-tiroli utazásának ugyanis ez alapján semmi köze nem volt ahhoz, hogy koronavírusos lett, és az ellene felhozott többi állításnak is az ellenkezője bizonyosodott be. … Az etikai vizsgálat ezen túl megállapította, hogy a rektor dél-tiroli utazásának semmilyen köze nem volt a betegségéhez, semmilyen jogszabályt, törvényt nem szegett meg, nem veszélyeztette a kollégáit sem, azaz gyakorlatilag az összes olyan állítást, amit ellene felhoztak azokat a vizsgálat megcáfolta.”

Tanulság?

Jó lenne, üzenem azoknak, akik (képletesen persze) Rovó professzor vérét akarták ontani, hogy értelmes dolog tartani magunkat a Szentírás szavaihoz: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess”. Vallásfüggetlenül fogalmazva: ezt kívánja az ártatlanság vélelme.

A történet azonban szerintem nem teljes. Kétszer is elolvastam az index.hu minapi cikkét, és egy fél mondatot sem találtam arról, hogy elnézést kértek volna a korábbi hamis hírek terjesztéséért. Pedig szőrmentén érintették a kérdést: „Arra a kérdésre, hogy bárki bocsánat kért-e tőle, vagy közöltek-e helyreigazítást az ügyben, Rovó László elmondta, hogy nem tud ilyenről.” Milyen egyszerű lett volna ekkor azt mondani: Mi itt és most megtesszük.

Nem tisztem ugyan, de én itt és most megteszem, miközben mindenkit óvok, hogy bármit is elhiggyen, amit a mai hisztérikus légkörben a média számára közvetít, ha abban valakiről rosszat híresztelnek. E hitetlenség révén kevesebbet fogunk tévedni, mintha hagyjuk magunkat az orrunknál fogva vezetni.

Surján László

A KDNP tiszteletbeli elnöke

gondola
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
MTI Hírfelhasználó