Demokrácia-lejtő
Platón és Arisztotelész úgy vélték, hogy a népuralom egy degeneratív és hamis berendezkedés, mert a nép nem tudja uralni önmagát. Hasonlóan lesújtó lehetett Madách Imre vélekedése is, mert Az ember tragédiájának athéni színében egy hazug, hamis, brutálisan kegyetlen és cinikus társadalmi valóságot látunk.
2020. május 26. 15:50

Karakter-öngyilkosságot követett el egy baloldali politikusnő: több mint egy percen át futott egy újságíró és egy operatőr elől a Belvárosban, majd egy italboltba menekült. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház.

- Professzor úr, a magyar politikai színtér, „hála” az ellenzék destruktív akcióinak, alantas, szánalmas, tragikomikus színjátékok kaotikus porondjává vált. Ennek a lejtőnek oka-e, hogy a demokrácia – mint Churchill többször, több megfogalmazásban is kifejezte – nagyon rossz rendszer. Ő hozzátette: de nincs nála jobb. Hogyan lehet e hazai demokrácia e lejtőjéről visszafordulni, és ezt a rossz rendszert legalább valamennyire megjavítani?

- A politika, a politikai intézményrendszer és a politikai élet szereplőinek a megítélése folyamatosan romlik már évtizedek óta, és bár ez gyenge vigasz, de nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon. Ezért aztán először a térben és időben általánosabb okokat lenne érdemes megvizsgálni, annál is inkább, mert Churchill híres mondásának paradoxona mégis csak válaszra kell, hogy késztessen minket. A politika nagyon leegyszerűsítve az a mód, ahogyan egy emberi közösség önmaga életének újrateremtését megszervezi. A szó eredete a több mint kétezer évvel ez előtti görög városállamokhoz nyúlik vissza, a polisz, a városállam életét megszervező és irányító rendszer volt a politika. Bár ezt a berendezkedést ma demokráciaként emlegetjük, de ennek nem sok köze volt, ahhoz, amit ma demokráciának nevezünk. A korszak nagy gondolkodói, főként Platón és Arisztotelész mégis úgy vélték, hogy a népuralom egy degeneratív és hamis berendezkedés, mert a nép nem tudja uralni önmagát. Hasonlóan lesújtó lehetett Madách Imre vélekedése is, mert Az ember tragédiájának athéni színében egy hazug, hamis, brutálisan kegyetlen és cinikus társadalmi valóságot látunk. A nagy gondolkodók idegenkedése a demokráciától nem volt véletlen és nem volt alaptalan sem. Úgy vélték a nép egész egyszerűen azért nem tudja magát uralni, mert ehhez elégtelenek a lelki, erkölcsi, szellemi feltételei. És mivel ezek elégtelenek, így előbb vagy utóbb (inkább előbb, mint utóbb) oligarchikus elfajulás megy végbe, amelyben a nép már csupán hivatkozási alap, és e diszkrét paraván mögött sötét és pusztító hatalmi struktúra veszi át a tényleges uralmi funkciókat. A közösség irányításának megszervezése és működtetése a legmagasabb szellemi hierarchikus szinten lévők feladata, vélték a korszak nagy gondolkodói, és nincs okunk ebben kételkedni ma sem. A politika mai lepusztult állapota tehát már egy igen-igen rég óta tartó történelmi lejtő eredménye, és egyelőre nem is nagyon látszik esélye annak, hogy erről a lejtőről visszaforduljunk, akár globálisan, akár lokálisan. Az okok nagyon messzire és mélyre vezetnek, így itt csak igen röviden és vázlatosan szólhatunk az okok lényegéről. A legmélyebb ok kézenfekvő módon a természet adta szellemi hierarchia (hierarchia = a szent uralma) több lépcsőben végbemenő történelmi szétzúzása. A „forradalmak” három történelmi hullámáról van szó, amelyek közül az elsőről már nincs történelmi emlékezetünk, ez az isten-király intézményének a lerombolása. Platón és Arisztotelész már csak e történelmi-ontológiai intézmény romjait észleli, és nincs (nem is lehet) elképzelésük arról, hogy miként lehetne azt helyreállítani. Madách Az ember tragédiája athéni színében hihetetlen filozófiai pontossággal mutatja meg, hogy a „nép uralmára” hivatkozva a meghatározó tőketulajdonosok alig leplezett diktatúrája zajlik, rend helyett valójában kegyetlen és embertelen anarchia, majd káosz uralkodik.

Az athéni szín - keptar.oszk.hu

Az ezt követő két évezred során ugyan jönnek reménykeltő szakrális lét-berendezkedési kísérletek, a kora kereszténység is ilyen, de ezek már többnyire meglehetősen instabil képződmények, a „feudális anarchiának” nevezett jelenség-halmaz valójában azt mutatja, hogy a szellemi hierarchia már bármikor szétrombolható, és helyére bármikor benyomulhat a legnagyobb tőketulajdonosok paktumára épülő destruktív diktatúra. A forradalmak második hulláma akkor jön el, amikor a világot meghatározó tőkestruktúrák a szakralitás többnyire már tehetetlen maradványait is túlságosan zavarónak érzik, és nyíltan át is veszik a társadalmi újrateremtési folyamatok irányítását. Az előbb Németalföldön, majd Angliában és végül a legvéresebb módon Franciaországban lezajló „polgári forradalomnak” nevezett tömeggyilkosság-sorozatok a szellemi hierarchia maradékát is megsemmisítik, ettől kezdve a szellemi méltóság és tekintély egyszerű prostitúcióvá fajul. Az „értelmiségnek” nevezett megfélemlített „kitartottak” alapvető feladata az, hogy minél meggyőzőbb magyarázó-ideológiát barkácsoljanak össze a nyílt diktatúrát gyakorló tőketulajdonosok „demokráciának” álcázott terrorja számára. És végül a XX. században eljön az utolsó „forradalmi hullám”, amely a napjainkra sima prostituáltként kitartott értelmiségi szerepet is feleslegesnek véli már. Eljön a tömegek lázadása, amelyet persze precízen megterveztek a világ nem létező urai. Ez az engedelmes munkaerő és fogyasztóerő állattá silányított nép „egyenlősítési apoteózisa” legvégső fázisa, amikor a „szellemi egyenlőség” a reality show állat-alatti lét-minőségének „szuterénje” szintjén stabilizálódik, és válik lassan „kötelezővé” mindenki számára. Bár a kérdésben lejtő szerepel, innen már nem is lejtő, hanem szabadesés zajlik, a politika ezzel végleg felszámolja önmagát, pontosabban felszámoltatják saját magát a politikával. Zajlik még egy hősies történelmi utóvédharc az elmúlt évtized során például a magyar kormányzó erők részéről, és itt-ott máshol is a világban, de amint azt a Parlament Elnökének megrendítően őszinte és nem túl derűlátó nyilatkozatai jelzik, ez inkább már csak rezignált kármentésként értelmezhető. Elméletileg is elég nehezen elképzelhető a lokálisan értelmezett „lejtőről való visszafordulás” a „gyakorlati” következményekről már nem is beszélve. Ez némi túlzással abban nyilvánul meg, hogy a kormány szinte minden szellemi kármentésre irányuló törekvése nyomán szinte az ENSZ Biztonsági Tanácsának szintjéig eszkalálódó globális konfliktus robban ki. Ezek a konfliktusok azért arra jók, hogy a globális beszéd-térben megjelenhet az a narratíva, amely egyébként aligha volna megismerhető azok számára, akik talán még mutatnak reflexív viszonyt a politika világának önfelszámolásához. Ahogy arról már más alkalommal is szólhattam is a Présházban, most sem tudok másként fogalmazni, a szellemi káosz felé haladó lepusztulási lejtőről úgy lehet visszafordulni, hogy a pusztító erőkkel még nagyobb építő és alkotó energiákat szegezünk szembe. Ez pedig mindenekelőtt mély hitet, szívós tanulással megszerzett és folyamatosan gyarapított tudást, elszántságot, és becsületes kitartást igényel.

- Egy nagy európai szervezet első számú vezetőjéről is készültek burlesque-filmbe illő videofelvételek: a politikus alkoholmámorban dülöngélt komoly rendezvényeken, majd önmagából bohócot csinálva szalutált, illetve megcsókolt kopasz fejeket. Mégis, az első videó után három évig csúcspozíciójában maradhatott, hatalmas fizetést – most gigantikus nyugdíjat – húzva, lejáratva a nagy európai szervezetet. A demokrácia ellehetetlenülését – vagy eleve életszerűtlenségét – mutatja-e, hogy ilyen helyzetben nincs testület, amely léphetne?

- Ezek és az ehhez hasonló esetek is azt a feltevésünket erősítik meg, hogy a demokratikus eljárásrend kizárólag arra szolgál, hogy hivatkozási alap lehessen ahhoz a hamis állításhoz, hogy ami fennáll, az valóságos demokrácia. Ami ugyanis ténylegesen fennáll, az egy olyan jól álcázott, ám annál keményebb diktatúra, amelyben a valóságos döntések egészen máshol, és máshogyan születnek, mint azt a jól megtervezett látványtechnika sugallja. Európa, mint szellemi értelemben vett „nagy kultúra” (Oswald Spengler szóhasználatával élve) csak addig létezett, amíg képes volt azokat a szellemi energia-mezőket fenntartani és gyarapítani, amit a kereszténység univerzális szakralitása jelentett. Amióta ezt előbb a reneszánsz, aztán a felvilágosodás eszmerendszereivel lerombolták, és helyére a nyugatias modernitás deszakrális civilizációja került, Európa szellemi entitásként nem létezik, csak fennáll. Persze ez óta is mindig van egy hamis ideológiai konstrukció, amely egyre hatalmasabb dimenziójú médiatámogatást kap, vannak könnyeztetően szép és patetikus teatralitással előadott „értékek”, de az egész mindössze a globális tőke-struktúrák lokális fogyasztásra szánt látványtechnikája.

Kép: archív

Európa ugyanolyan alávetett periféria, mint a világ bármely más térsége, ahol az uralmi struktúrák és technikai kiszolgálóik értelmileg és erkölcsileg a prostituáltak szintjére süllyesztett páriák. Igaz, jól kereső páriák, de a világ nem létező irányítói számára úgy látszik valóban fontos és értékes teljesítményt nyújtanak azzal, hogy hamis narratíváikkal alkalmatlanná teszik a beszéd-teret a lényeg elbeszélésére, és ez által egész Európát az átgondolt és összehangolt valóságos cselekvésre. Az említett személy arra is jó példa volt, hogy vele a tényleges irányítók azt is világossá tegyék, hogy nem tűrnek semmiféle kontrollt, a szó szoros értelemben azt csinálnak, amit akarnak, már-már provokatív módon, oktatófilmként mutatták meg azt, hogy mi is van a liberális demokrácia paravánja mögött. Mindezt a társadalompszichológia a „learned helplessness” fogalmával írja le. Ez az elnevezés arra utal, hogy ha egy személyt vagy egy emberi közösséget olyan gyakorisággal és kiszámíthatatlansággal aláznak meg, hogy egy idő után rezignáltan és mintegy apátiába süllyedve már olyankor sem tanúsít ellenállást, ha ezt minden kockázat és/vagy retorzió veszélye nélkül megtehetné. Európa népei már régóta élnek e destruktív tanulásra ösztönző nyomások alatt, és a legutóbbi időkig az ellenállás semmi jelét nem mutatták már. Az utóbbi néhány év során azonban vannak változások, amelyek legalább kissé megnehezíthetik majd a prostituált uralmi struktúrák dolgát, de egyelőre nincs még közös átfogó elbeszélési mód sem, a közös összehangolt cselekvésről már is beszélve. Amit tehetünk az egyelőre annyi, hogy lelki, erkölcsi, szellemi értelemben ébresztgetjük Európa népeit.

- Nevetséges állítás: az Ipoly hajózható folyó. Száz éve hangzott el Párizsban, de nem nevettek rajta, hanem véresen komoly döntést hoztak az akkori fake-news hatására, mely döntés nemzedékeken keresztül szenvedéseket – sőt esetenként halált – okoz, mind a mai napig embereknek, családoknak. A borzalmas döntést hozó politikusok dúsgazdagon élhették le életüket, nagy örökséget hagyva utódaikra. Mi a garancia arra, hogy a mai brüsszeli testületekben nem hoznak hasonlóan tragikus döntéseket?

- Apponyi Albert híres száz évvel ez előtt Párizsban elmondott „védő-beszéde” arra a feltevésre alapult, hogy amint nemrég Jeszenszky Géza is fogalmazott: „Európa a racionális vitákra” épül. Ha ez igaz lett volna 1920-ban, vagy mondjuk harminc éve, vagy éppen napjainkban, akkor aligha mehetett volna végbe az, ami végbement, végbe megy ma is, és ahogy ez kinéz, végbe fog menni a jövőben is. Mindkét itt említett személy a magyar történelmi osztályok végzetes illúzióira építette/építi elképzeléseit, arra, hogy Európa valóban az, aminek cinikus prostituált uralmi elitjei mondják. A kérdésére adott rövid válaszom tehát mindössze annyi, hogy semmi. Semmi nem garantálja azt, hogy Európa uralmi struktúrái ne hozhatnának bármikor olyan döntést, ami számunkra akár újabb történelmi tragédiához vezetne. Némi cinizmussal szólva legfeljebb a rendkívül nehézkes bürokratikus intézmények és eljárásmódok elképesztő belső tehetetlensége lehetne az, ami legalább is lassítaná egy ilyen tragédia beteljesedését. Mohács és Trianon is azért következhetett be, mert a magyar uralmi elitek alaptalan feltételezésekkel éltek Európa önazonosságát illetően. Nem észlelték, vagy ha észlelték is, nem voltak képesek helyesen értelmezni azokat a globális hatalmi rendszerben megmutatkozó tektonikus törésvonalakat, amelyekbe aztán sikeresen taszítottak bele a Szent Korona szakrális történelmi Magyarországát. Vagyis újra megrendítően mutatkozik meg Bibó István megfogalmazásának pontossága, az eltorzult magyar alkatról és zsákutcás magyar történelemről, amikor értelmi és erkölcsi lezüllésről beszél.

Bibó István - wikipedia

Hiába kerülgetjük tehát, egy idő után a legkényesebb kérdéseket is fel kell tenni önmagunknak, ha valóban el akarunk kerülni egy esetleges harmadik nemzeti tragédiát. És e legkényesebb kérdések egyike az, hogy a magyar uralmi elitek vajon mindig birtokában voltak-e a tudásnak, a bátorságnak és a becsületes elszántságnak, kitartásnak, amely erények nélkül nincs megmaradás. Trianon nem dátum, hanem egy történelmi folyamat, egy olyan lejtő kritikus „letörése”, amelyen nagyjából a Hunyadiak óta van a magyar nemzet. Ahogy a Nyugat is nagyjából akkoriban került a deszakrális civilizáció lejtőjére, a jelek szerint mi sem tudunk e lejtőn megállni sem, nemhogy visszafordulni. Amit teszünk időnként, az az, hogy a legmélyebb gödrökből is csodával határos módon valahogy mégis kiemeljük magunkat, ékes bizonyítékaként annak, hogy a csoda az egyetlen valóság. De hogy e csodák történelmi energiája a XXI. század felfoghatatlan kihívásaira is képes lesz-e választ adni, azt nem tudjuk. 

preshaz.eu
  • Hadházy Ákos körül elfogyott a levegő
    Már a baloldal sem kér a botrányhősből, aki egyéniben mindeddig csúfos kudarcot vallott, csak listáról jutott be az Országgyűlésbe.
  • 340 millió keresztényt üldöznek a világon
    Drámai kép rajzolódik ki az Open Doors keresztény emberi jogi szervezet tavalyi évet áttekintő jelentéséből, melyet január 13-án mutattak be az olasz képviselőházban.
  • Armin Laschetet választották meg a CDU elnökének
    Armin Laschet, Észak-Rajna–Vesztfália miniszterelnökének győzelmét hozta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tisztújító, online kongresszusa. Laschet borítékolhatóan CDU-elnök lesz, ám közel sem biztos, hogy ő váltja majd Angela Merkelt a kancellári székben az őszi szövetségi parlamenti választásokat követően.
MTI Hírfelhasználó