Momentumosok ellen nyomoznak rendőröket ért támadások miatt
Még tart a nyomozás Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, valamint Szarvas Koppány Bendegúz, a párt önkormányzati képviselője ellen a 2018-as Kossuth téri tüntetésen történt rendőrök elleni támadások miatt. A tettlegesség ellenére mindkét politikus ártatlannak vallja magát.
2020. május 7. 12:24

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség továbbra is nyomoz a 2018-as Kossuth téri tüntetéseken rendőrökre támadó közszereplők ellen – tudta meg a Magyar Nemzet a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivőjétől, Kovács Katalin katonai ügyésztől. Mindkét közszereplő a Momentum Mozgalom politikusa. Fekete-Győr András a párt elnöke, valamint Szarvas Koppány Bendegúz VIII. kerületi önkormányzati képviselő.

A Momentum elnökét tavaly április elején hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével gyanúsította meg a nyomozó hatóság. Az alapos gyanú szerint Fekete-Győr András a 2018. december 13-án a fővárosi Kossuth Lajos téren tartott tüntetésen, a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított. Fekete-Győr tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

 

Szarvas Koppány Bendegúz (balra) a szintén bírósági tárgyalás elé néző Varjú Lászlóval Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szarvas Koppány Bendegúz a Momentum Mozgalom tagja, a 2018-as országgyűlési választásokon a párt képviselőjelöltje, korábban a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezetének országos elnöke volt. A politikust a nyomozó ügyészek tavaly április 29-én szintén hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével gyanúsították meg. A vádhatóság szerint Szarvas 2018. december 12-én és 13-án a Parlament előtti tüntetéseken a rendezvény biztosítását, illetve az épület védelmét ellátó rendőrsorfal felé célzottan eldobott egy nem azonosítható tárgyat, több meggyújtott füstképző eszközt, amely a rendőrök látásának és légzésének nehezítésével akadályozta a létesítménybiztosítási feladatok ellátását. Ezen túlmenően egy 400 milliliteres, kapszaicinoid hatóanyagú könnygázszóró palackkal a rendőrsorfal tagjai irányába fújt, majd a rendőrök felé dobott egy szikrázó tárgyat, amellyel eltalált egy rendőrt. A politikus ugyancsak tagadja, hogy tettével bűncselekményt követett volna el.

Szarvas Koppány Bendegúz idén áprilisban azzal került a hírek élére, hogy akasztással fenyegette meg a kormánypárt tagjait. A józsefvárosi momentumos önkormányzati képviselő a Facebook-oldalára írta ki: „Járványkezelés Fidesz módra. Nehéz erre szalonképesen reagálni, inkább csak úgy fogalmazok: megdolgoznak a fiúk a lámpavasért.” A helyi Fidesz felszólította Szarvast, hogy távozzon a közéletből, ám ő nemhogy lemondani, még bocsánatot kérni sem volt hajlandó.

A hivatalos személy elleni erőszak büntető törvénykönyvi büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés. A büntetőeljárásról szóló törvény szerint a nyomozást a gyanúsítástól számított két év alatt kell befejezni, azaz a két momentumos politikus esetében 2021 áprilisáig.

A rendőrség nem fenyeget!

Hadházy Ákos országgyűlési képviselő május 4-én egy közösségi oldalon azt állította: Budapest rendőrfőkapitánya a legutóbbi dudálós tiltakozás előtt levélben fenyegette meg a Momentum Mozgalmat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleményben reagált a független ellenzéki politikus bejegyzésére. A rendőrség emlékeztetett: a Momentum Mozgalom április 27-én 17 órától 18 óráig a budapesti Clark Ádám térre gyűlést hirdetett meg, azonban a gyülekezési hatóságnál nem tette meg az ehhez szükséges előzetes bejelentést, így egyeztetésre sem volt mód. Mivel a közösségi oldalakon és internetes fórumokon a rendezvényről a BRFK is tudomást szerzett, ezért írásban hívta fel a szervezők figyelmét a veszélyhelyzettel kapcsolatban kiadott és a kijárási korlátozásokról szóló magatartási szabályokra. A BRFK leszögezte: a levélben nem fenyegetőzött, csupán az esetleges jogsértések elkerülésére hívta fel a szervezők figyelmét.

magyarnemzet.hu
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Minden illegális bevándorló biológiai fenyegetést jelent
    Minden Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló biológiai, egészségügyi fenyegetést jelent Magyarország számára, amit bármi áron meg kell akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Egységes felvidéki magyar érdekképviselet
    Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról, azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken.
  • A páholyok mögött...
    Hálózatok, köztük a szabadkőművesség, nem a főszereplők, ők csupán „fegyverek”, de nekünk a fegyvert tartó kéz, és főként e „láthatatlan kéz” gazdájának pontos azonosítása a feladatunk, hogy mindenki számára világos legyen az évezredek óta tartó létrontásuk lényege.
MTI Hírfelhasználó