Eldördült a startpisztoly a hazai turizmusban
Újabb történelmi határhoz érkezett a magyar turizmus: a járvány ellen több mint ötven napja tartó országos küzdelem következő szakaszában vidéken mától nem korlátozzák a szolgáltatók működését és a lakosság kijárását. Ezzel óvatosan bár, de újraindulhat a belföldi piac, ami ugyanakkor mindenkitől fegyelmezettséget követel.
2020. május 4. 10:33

A magyar turizmus május 4-én megteszi az első, rendkívül fontos lépését – jelentette ki Guller Zoltán friss nyilatkozatában. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a kormány által elrendelt óvatos enyhítésre utalt, miszerint mától megszűnt a kijárási korlátozás vidéken, és valamennyi szolgáltatás működhet, ezzel megnyílt a lehetőség a belföldi turizmus újraindítására.

– Lelkesedéssel fogadják az ágazati szereplők, hogy több mint ötven nap után újabb állomáshoz érkeztünk. Valami elindult, de csak megfontoltan szabad haladni, nem szabad elrontanunk. Az első és legfontosabb lépés megtörtént, a magyar turizmus ma elindult – fogalmazott. A vezérigazgató az eddigitől eltérő piacnyitás körülményeiről megemlítette, hogy az osztrák, olasz minta alapján látni lehet a szükséges változásokat. Az asztalokat például másfél méteres távolságra kell elhelyezni, ahol egyszerre legfeljebb négyen ülhetnek le, emellett maszkot és kesztyűt visel a személyzet, vagyis több tekintetben itthon sem lesz megszokott a vendéglátás.

– Nem szeretnék más kifejezést használni: ha fegyelmezettek leszünk, nagyon gyorsan újraindulhat a turizmus, ha viszont nem leszünk fegyelmezettek, és nem sikerül a járványt kordában tartani, akkor lassabb lesz a visszaállás, mert a kormány kénytelen lesz újabb korlátozásokat bevezetni – jegyezte meg Guller Zoltán. Kiemelte: csak lassan áll vissza a rend, ezért arra kér mindenkit, a vendégeket is, hogy ne úgy értékeljék a mostani enyhítést, miszerint túl vagyunk a járványon és visszatértünk a régi kerékvágásba. – Úgy gondolom, az újraindulás nehéz feladatát fegyelmezettséggel, távolságtartással közösen meg tudjuk oldani – jegyezte meg.

Szavaiból az is kiderült, hogy azok a vendéglátóhelyek boldogulnak majd, amelyek odafigyelnek arra, hogy a vendég biztonságban érezze magát. Egyúttal bejelentette, hogy az állami szervezet a piaci felkészülés támogatására ma jelenteti meg és juttatja el minden vállalkozásnak (szállás- és vendéglátóhelyeknek, turisztikai attrakcióknak) azt a nyugat-európai minták alapján íródott Covid–19-kézikönyvet, amely többek között az egészségügyi szervezetek ajánlásait fogalmazza meg annak jegyében, hogy a turizmusban mostantól a biztonság lesz az elsődleges versenyelőny.

Az ügynökség vezetője arról is beszélt, hogy a Századvég hetente készülő reprezentatív kutatásának új eredménye szerint a magyarok 54 százaléka tervez belföldi utazást a járvány utáni fél évben; a többség aktív fürdő- és szabadidős tevékenységekre készül, 23 százalékuk pedig külföldre is elutazna. Eddig több mint 21 ezer előfoglalást jegyeznek belföldön, a határon túlról csaknem 13 ezren jelezték érkezési szándékukat. Megjegyezte, hogy felfelé tart a foglalási kedv iránya, a vidéki korlátozások eltörlésének bejelentése után például meredeken megnőtt az érdeklődés a szálláshelyeken, és számítanak rá, hogy folyamatosan javul azok kihasználtsága.

Bizakodó a szezonnyitás kapcsán a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. Flesch Tamás a Magyar Nemzetnek a hét végén azt mondta, hogy a május a nyitás hónapja lesz, amikor a szükséges felkészülés után sorra indulhatnak újra a szolgáltatók az országban, attól függően, hogy milyen változtatások szükségesek a biztonságos működéshez. A turistáknak a korábbiakhoz képest szokatlan lesz számos jelenség az érkezés, az étkezés, az alapvetően távolságtartó szállodai időtöltés és a jövőbemutató digitalizálás mentén a távozás körülményeiben is. – Elfogadjuk, hogy a személyességre épülő vendéglátó-hivatás most más időket él; a legfontosabb a vendégek és a szolgáltatásban részt vevők egészségének biztonsága – szögezte le Flesch Tamás.

Magyar Nemzet
Címkék:
  • A tram-train reneszánsza Európában
    Egyre népszerűbb Európában a tram-train rendszere, ennek jele, hogy hat német és osztrák város összesen több mint félezer szerelvényt rendelt a Stadlertől. Ugyanilyen járművek közlekednek Szeged és Hódmezővásárhely között is, számuk, ha majd mindegyiket forgalomba helyezik, eléri az egy tucatot.
  • A magyarok többsége a Fidesz győzelmét várja
    A megkérdezettek 68 százaléka kormánypárti győzelemre számít, még az ellenzéki szimpatizánsoknak is csak kevesebb, mint a fele bízik a kormányváltásban - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából
  • Nem tud titkot tartani a dán titkosszolgálat?
    A politikus az elmúlt években több olyan interjút adott, amiben lényegében megerősítette az együttműködést az egyik legnagyobb amerikai hírszerző ügynökséggel, sőt azt is „kikotyogta”, hogy az alku még Bill Clinton elnöksége idején jött létre.
MTI Hírfelhasználó