30 éve ült össze az első szabadon választott országgyűlés
Az Országgyűlés ma ünnepi ülésnapon emlékezik arra, hogy harminc évvel ezelőtt tartotta alakuló ülését a rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeként létrejött parlament.
2020. május 2. 10:19

30 éve szabadon: van okunk az ünneplésre?

1990. május másodikán ült össze az első szabadon választott országgyűlés. Az Alaptörvényben is rögzített, harminc évvel ezelőtti határkő a szuverenitásunk visszaszerzését jelentette, és egyben lezárta hazánk történelmének egyik legsötétebb fejezetét – olvasható a Magyarságkutató Intézet írásában.

Szimbolikus nap ez a mai, és egyben nagyon megosztó is. Azt gondolom, hogy szabad, sőt szükséges a rendszerváltoztatás menetét és mikéntjét vizsgálni, elemezni és kritikával illetni a történéseket, azonban a mai napot mégis egy hálaimával és egy főhajtással illik kezdeni: oly sok megaláztatás és gyötrelem után végre szabadon dönthettünk a saját sorsunkról, végre visszakapta a nemzet az önrendelkezés képességét és véget vetett a kommunista diktatúrának. Buda 1541-es eleste után évszázadokat kellett várnunk arra, hogy egy nemzeti kataklizma kellős közepén újra a saját urunk lehessünk, de Trianon fájdalma és a nemzeti gyász akkor sem engedte, hogy önfeledten tudjunk örülni a szuverenitásunk visszaszerzésének. Rengeteg üröm keveredett az örömbe harminc évvel ezelőtt is. Úgy látszik, ez a sorsunk, de az is lehet, hogy csak egy történelmi törvényszerűségről van szó: mindennek ára van.

A kommunista rendszer megdöntésekor ugyanis komoly árat fizetett a magyar nemzet a szabadságért, a társadalom nagy része vesztese volt a rendszerváltásnak. Egyik pillanatról a másikra százezrek váltak munkanélkülivé, a felelőtlen privatizációkkal az ország javait elkótyavetyélték és hazánkat újra kiszolgáltatott helyzetbe taszították. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy gazdasági értelemben szinte azonnal elveszítettük a nehezen kivívott önállóságunkat, idegen érdekek kiszolgálóivá degradáltak minket újra. Nem csoda hát, hogy kevesen érzik ünneplendőnek a mai évfordulót, keserűségük és kiábrándultságuk igencsak érthető.

De hol siklott ki a folyamat, volt-e nemzeti minimum egyáltalán, amely egységes fellépésre sarkallhatta volna a rendszerváltó erőket? Fontos kérdések ezek, de a válaszok fájdalmasak. 1956-ban még nem volt vita abban, hogy a szovjet csapatok kivonulását, a többpártrendszer bevezetését és a szabad választások kiírását egyformán kívánta a forradalmi tömeg. 1989-ben már ez sem volt teljesen egyértelmű, és nem azért, mert az állampárt a saját primátusának megőrzésére törekedett egy többpártrendszerű szisztéma bevezetése esetén is, hanem azért, mert a diktatúra lebontását már évekkel korábban elkezdő informális érdekcsoportok ügyeltek arra, hogy az új világ rajtvonalánál ne egyenlő esélyekkel induljanak a versenyzők. Manipulált volt a rendszerváltás, nem vitás, de a manipuláció nem a nyolcvanas évek második felében kezdődött.

1990. Parlament, az Országgyűlés ülése. Előtérben Göncz Árpád, Sólyom László, Szentágothai János. Középen áll Antall József miniszterelnök, tőle jobbra Balsai István és Salamon László, mögöttük állva tapsol Csóti György, tőle balra Antall József mögött Zétényi Zsolt. A jobb felső sarokban Zacsek Gyula Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Manipuláltak minket már a kétpólusú világrend kialakításánál is: a hidegháborús szembenállás, a szabad és a rab nemzetek ideológiai elkülönülésének túlhangsúlyozása a lényeg elleplezését szolgálta csupán. Valójában a második világégést követő néhány évtized a két nagyhatalom együttműködéséről, a status quo kölcsönös elismeréséről szólt, és a világot irányító hatalmi központok idejekorán készültek a hatalmi viszonyok átrendezésére is. Magyarország felvonulási tereppé vált számukra, amelynek következménye lett az ország gazdasági kizsákmányolása: offshore hálózatokat építettek ki, amelynek segítségével már a hetvenes évek elejétől kiszivattyúzták a tőkét hazánkból. Egy angol szervezet, a Tax Justice Network azt állítja, hogy Magyarországról 1980 és 2010 között 242 milliárd dollárt vittek ki offshore cégekbe, offshore számlákra. Felfoghatatlanul nagy összeg, pedig a nyolcvanas éveket megelőző időszakkal nem is számoltak.

És mit hazudtak erről a „gulyáskommunizmus” idején, és mit akarnának elhitetni velünk még manapság is sokan? Azt, hogy a kádári viszonylagos jólét adósította el az országot, hogy a második gazdaság „lehetőségével” önkizsákmányolásba hajszolt nemzedék felélte, elfogyasztotta a gyermekei jövőjét. Ne csodálkozzunk hát, hogy a bűnbakká kinevezett generáció nem tud lelkesedni a rendszerváltás harmincadik évfordulóján.

De a kétkedők közé tartozik ma már az egykori rendszerváltó értelmiség jelentős része is, nem véletlenül. Az általános kiábrándultságot az az érzés okozza, hogy a politikai berendezkedés változása nem hozta magával a megújulást és a megtisztulást. A spontán privatizációknál is nagyobb kárt okozott az ország szabályozott keretek közötti kiárusítása, elmaradt az igazságtétel és a kárpótlás, nem neveztük meg a bűnösöket, és a számonkérés még csak jelképesen sem kezdődött meg.

Továbbmegyek: egyértelmű hatalomátmentés történt, de nem egészen úgy, ahogy sokáig gondoltuk. Magyarország lett 1945 után a kétpólusú világ közötti kapocs, egyfajta rés a vasfüggönyön, amin keresztül a globális gazdasági kapcsolatokat életben tartották, a tőkeáramlást biztosították. Ez együtt járt azzal, hogy a kommunista hierarchia kiépítésével párhuzamosan működtetni és fejleszteni kellett egy hálózatot, amely a hatvanas évek Magyarországán már egyértelműen érvényesíteni tudta akaratát, sőt a hetvenes évekre már a kezdeményező szerepet is átvette a gazdasági életben – és ezen keresztül a politikai vezetésre is nyomást tudott gyakorolni. A pártállami bürokrácia és a látható káderállomány mögött működött egy erőtér, amely már ekkor is különböző nemzetközi kapcsolatrendszerek része volt, egy hálózat, amely informális módon, szinte láthatatlanul bomlasztotta a pártállamot. Készült a változásra.

Mi pedig nem vettük észre, hogy a rendszerváltás éveiben a már amúgy is roskatag diktatúra hierarchikus berendezkedését bontottuk le, de érintetlenül hagytuk a burjánzó hálózatokat. Sértetlenül és változatlanul működhettek tovább hazánkban, ezzel eleve ellehetetlenítve az alapvető társadalmi-gazdasági változásokat. A nemzeti érdek elsikkadt, esélyt sem nagyon kaptunk rá, hogy képviselhessük. Az első szabadon választott kormány pedig gúzsba kötve táncolt, olyan erőterek között lavírozva, amelyről jelenleg kevés tudásunk van.

És mégis ünnepeljünk ma, a rendszerváltás harmincadik évfordulóján? Igen! Ünnepeljünk, hiszen megszabadultunk a kommunista gyilkosoktól, vagyis bevégeztük azt, amit 1956-ban elkezdtünk. Ünnepeljünk, hiszen, ha nem is volt tündérmese az elmúlt három évtized, mégis itt vagyunk és egyre határozottabban képviseljük nemzeti érdekeinket. Hatalmas ellenszélben immár sokadszor felépítettünk valamit, ami „Mégis győztes, mégis új és magyar.”

Magyarságkutató Intézet

Csak két párt szerzett egymilliónál több voksot 1990-ben

Az 1990-es volt a rendszerváltás utáni első országgyűlési választás Magyarországon.

Az 1990. március 25-én tartott első fordulóban csak két párt szerzett egymilliónál több voksot. Az Magyar Demokrata Fórum (MDF) végzett az első helyen a Szabad Demokraták Szövetségét (SZDSZ) megelőzve. A 176 egyéni választókerület közül 76-ban az MDF, 64-ben az SZDSZ jelöltje állt az első helyen. A kétfordulós rendszer sajátosságainak megfelelően a nagy pártok azonnal megkezdték a helyi és országos visszalépési, támogatási megegyezések előkészítését.

Simon János politológus, szociológus a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, szoros volt a küzdelem, de végül az MDF nyert. „Annyira szoros volt, hogy csak egy-két százalékot tudtak kimutatni” – fejtette ki.

Elmondta, bizonytalan volt, hogy valóban az MDF nyer-e. Az is kérdéses volt, ha nyer is, tud-e kormányt alakítani, mert egy párt egyértelmű volt, hogy nem tud. Az utolsó pillanatokban dőlt el a második forduló után, hogy a pártok közötti megállapodásoknak köszönhetően három párt koalícióra lép. Az MDF a KDNP-vel tudott kormányt alakítani és a Kisgazdákkal.

„Az emberekben volt fenntartás is, mert bizonytalan volt a jövő, ugyanakkor a szabadságérzet mégiscsak egy nagy svungot adott, amitől visszafogott optimizmussal néztek a jövő irányába” – részletezte.

Az emberek szerettek volna változásokat a politikában, de nem voltak egyértelműen meggyőződve afelől, hogy milyen irányba megy, hogy ők lesznek-e a nyertesek, miben lesznek vesztesek. A legtöbb párt igazából nem terítette ki például a privatizációval kapcsolatos elképzeléseit a kampányban. A demokrácia az általános jelszó volt, a többi párt pedig jelentős mértékben a politikusai alapján jelent meg a választók előtt – fejtette ki.

Az MDF-SZDSZ-paktumot 30 éve írták alá

Harminc éve, 1990. április 29-én írta alá az első szabad demokratikus választások nyomán kormányzásra készülő Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a legerősebb ellenzéki párt, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) a demokratikus intézmények stabilitása és az ország kormányozhatóságát érintő közjogi kérdések megoldása érdekében kötött megállapodást. Az MTVA Sajtóadatbankjának összefoglalója.

Az 1947 utáni első szabad, többpárti parlamenti választásokat 1990. március 25-én és április 8-án tartották. Ennek eredményeként a 386 tagú Országgyűlésben annak megalakulásakor az MDF 165, az SZDSZ 94, a Független Kisgazdapárt (FKGP) 44, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) 33, a Fidesz 22, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 21 mandátummal rendelkezett, a padsorokban hét független képviselő is helyet foglalt. A választások után az MDF, az FKGP és a KDNP kötött koalíciós megállapodást.

A parlamenti pártok április 28-án megállapodást írtak alá arról, hogy – az alkotmány értelmében az ideiglenes köztársasági teendőket is ellátó – házelnök személyére a legtöbb szavazatot szerző MDF, az Országgyűlés három alelnökére az SZDSZ, az FKGP és az MSZP tesz javaslatot, a házelnök feladatait pedig ideiglenesen a második legnagyobb párt, az SZDSZ által jelölt alelnök tölti be.

A dokumentum utalt arra is, hogy két párt a fentiektől eltérő egyezségre is juthat egymással, ha nem sérti más tömörülés pozícióját.

Az MDF és az SZDSZ vezetősége külön is egyeztetett, így született meg április 29-én a később MDF-SZDSZ-paktumként ismertté vált megállapodás, amelyet azonban csak május 2-án, az Országgyűlés megalakulásakor hoztak nyilvánosságra.

A dokumentumot az MDF részéről Antall József, Balsai István, Kónya Imre, Kutrucz Katalin és Salamon László, az SZDSZ részéről Kis János, Tölgyessy Péter és Pető Iván látta el kézjegyével.

A paktum megkötésekor a két párt abból indult ki, hogy bizonyos alapvető kérdésekben összefogásra van szükség a kormányzó pártok és az ellenzék között, mert az alkotmány megkötései, főként a minősített többséggel meghozandó törvények széles köre működésképtelenné teheti az országot. A demokratikus intézmények stabilitása és a kormányozhatóság érdekében hatályon kívül kell helyezni néhány korábbi rendelkezést, és alkotmánymódosítást is végre kell hajtani.

A két párt képviselői átlátták, hogy az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény, amely szerint az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat csak alkotmányerejű, azaz kétharmados törvényekben lehet megállapítani, a gyakorlatban lehetetlenné teszi a végrehajtó hatalom működését.

További megoldandó kérdés volt, hogy az utolsó nem szabadon választott Országgyűlés – az úgynevezett “négyigenes” népszavazás eredményét figyelmen kívül hagyva – 1990. február 27-én úgy döntött, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül kell megválasztani.

A felek ezért úgy egyeztek meg, hogy az alkotmányból ki kell iktatni az alkotmányerejű törvény fogalmát, helyette azokat az alapintézményeket és alapjogokat kell felsorolni, amelyek törvényi szabályozásához minősített többség szükséges. Az egyezség melléklete jelezte, mely törvények megváltoztatásához vagy elfogadásához szükséges az összes vagy a jelenlévő képviselő kétharmadának szavazata; a húsz legfontosabb törvényt tételesen felsorolták.

A dokumentum az Országgyűlés jogosítványává tette a köztársasági elnök megválasztását, és kimondta, hogy a szükséges alkotmánymódosítások után a parlament haladéktalanul megválasztja az államfőt. A felek – az április 28-ai pártközi megállapodástól eltérően – közösen Göncz Árpádot, az SZDSZ Országos Tanácsának tagját, a Magyar Írószövetség elnökét jelölték az Országgyűlés elnökének, egyben ideiglenes államfőnek; az Országgyűlés első alelnöki tisztségére, egyben ideiglenes házelnöknek Szabad Györgyöt, az MDF elnökségi tagját javasolták.

Az új Országgyűlés megalakulásának napján, 1990. május 2-án 339 szavazattal Göncz Árpádot választotta meg házelnökké, Szabad Györgyöt pedig 348 szavazattal az első alelnökké. Göncz Árpádot augusztus 3-án választották meg köztársasági elnöknek, az Országgyűlés elnöke ekkor Szabad György lett.

A megállapodás tartalmazta azt is, hogy a parlament csak a miniszterelnök személyéről dönt, a minisztereket a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Bizalmatlansági indítványt a miniszterekkel szemben nem, csak a miniszterelnökkel szemben, konstruktív bizalmatlansági indítvány formájában lehet előterjeszteni, azaz a kormányfőt csak egy másik kormányfőjelölt megválasztásával lehet megbuktatni.

A paktum tartalmazta emellett, hogy az alkotmányban kell rendelkezni a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék jogállásának alapjairól. A paktum fontos rendelkezése volt, hogy a közszolgálati rádió és televízió függetlenségének megőrzése érdekében elnökeiket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki.

Javasolták az úgynevezett nemzetiségi jogok biztosa – ombudsman – megválasztását valamennyi nemzetiség jogainak és érdekeinek védelmére, továbbá a választójogi törvény módosítását, hogy a következő parlamenti választáson a pártlista mellett nemzetiségi listára is lehessen szavazni.

A két legerősebb politikai tömörülés – a többi párt által nem egyszer kifogásolt – „külön útja” végeredményben megteremtette a kormányozhatóság, a politikai stabilitás alapjait.

A paktum létrehozott egy erős kormányfői státust, mellette pedig egy „közepesen gyenge” államfői tisztséget.

Az így kialakult helyzet viszont már akkor ellentéteket hordozott magában, és a későbbi ádáz belpolitikai csatározásokat sokan e paktum számlájára írták.

hirado.hu - MTI
  • Orbán Viktor válasza Webernek
    Orbán Viktor miniszterelnök pénteken válaszolt Manfred Webernek, úgy fogalmazva az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjéhez intézett reagálásában: "a helyzet világos, kedves Manfred. Ti meg akarjátok változtatni a jelenlegi jogi helyzetet, hogy olyan eszközt hozzatok létre, amelyet azonnal Magyarország és Lengyelország ellen fordíthattok".
  • Így csalhatták el az amerikai elnökválasztást
    Szavazatokkal teli bőröndök kerültek elő, miután a választási megfigyelők elhagyták a szobát.
  • ENSZ: a Nyugat és a Kelet együttműködésének újjáépítése
    A Nyugat és a Kelet közötti együttműködést kell föleleveníteni, ennek alapja a kölcsönös tisztelet lehet - fogalmazta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető a világszervezet közgyűlésének 31. különleges ülésszakának általános vitáján szólalt fel videoüzenet formájában.
MTI Hírfelhasználó