A „sajtóapostol” – Bangha Béla játszmái
Fontos célja volt a keresztény családokat szerinte két oldalról bomlasztó ateista szocializmus és materialista kapitalizmus elleni harc. Bangha valódi sajtóbirodalmat épített ki néhány év alatt, s ilyen értelemben sokkal meghatározóbb volt a magyar közéletben, mint Prohászka.
2020. május 1. 16:36

Valódi sajtóbirodalmat épített ki rövid idő alatt a Horthy-korszak kezdetén Bangha Béla. A ma nyolcvan éve elhunyt jezsuita páter a katolikus hit védelmére és terjesztésére vállalkozott. Fontos célja volt a keresztény családokat szerinte két oldalról bomlasztó ateista szocializmus és materialista kapitalizmus elleni harc – és mind a két ellenfél első soraiban vélte felfedezni a zsidóságot. De a fajvédőkkel is meggyűlt a baja.

A két háború közti rendszer magára is gyakran utalt „keresztény kurzusként", és a keresztény öndefiníció terjedéséért igen sokat tett az éppen nyolcvan éve elhunyt Bangha Béla jezsuita páter és lapszerkesztő sajtója, mely nagyban meghatározta az ország közéleti diskurzusát a húszas évek elején. Mint a páter 1927-ből visszatekintve kijelentette: „Abban az időben mi óriások voltunk, a közélet irányítói és fejedelmek”. Az alábbiakban a páter életének egy kevéssé ismert aspektusát, az ébredőkkel való konfliktusát vizsgáljuk meg.

Bangha 1880-ban született Nyitrán. A cikkünk tárgyalt évében – 1921-ben – 41 éves jezsuita atya hangyaszorgalmú, hatalmas szervezőkészségű pap volt, akinek írásaiból viszont hiányzott Prohászka Ottokár püspök szövegeinek tudományossága vagy prózai mélysége.

Az utókor az ecclesia militans, vagyis a harcoló egyház fő képviselőjeként jegyezte meg Banghát, noha volt egy másik oldala is: esténként kommunistákat járt gyóntatni és áldoztatni a budapesti toloncházakba, és titokban női szerzői álnéven írt lelkigondozási tanácsokat katolikus lányoknak. A harmincas évek elején Szerafini Blanka álneve mögé bújva levelet írt egy képzeletbeli, papnak készülő kisfiúnak – önmagának –, aki ekkor még lepkék után szaladgált, és nem reverendát viselt. Levelében összefoglalta a papi élet szépségeit és áldozatait is: „Liliomoknak leszel kertésze, hótiszta báránylelkeknek farkas ellen oltalmazója. Megtört szívekbe öntesz új erőt, elhalt gallyakon fakasztasz új rügyezést, ahol csak jársz és ahol csak kelsz, áldás kél nyomodban . . . jajszavakat némítasz el s hörgőmellű haldoklóknak te törlöd le utolsó könnyeit”. Azonban „más, ha sokat küzd és vívódik, ha estente hazatér, hű hitves vár reá s a hányatott férfi szíve megpihen egy édes hitvesi keblen . . . ha majd esténkint napi munkád ezer fáradalmáról kimerülten hazatérsz és talán vért izzadva, porosan, megköpdösötten nyomod le magános szobád kilincsét, nem jön elődbe senki, nem csókolja le a homlokodról senki a port . . . Belső vigaszt nem találsz, külsőt pedig nem szabad keresned”.

Bangha végül azt a figyelmeztetést adta, hogy „a jó pap valamennyiünknek diadala, a rossz valamennyiünknek fájdalma”.

A páter magára kétségkívül „jó papként” gondolt, ám erről a vélemények megoszlottak. Bangha a napi sajtó cikkeiben és az agitációban hitt, mint egy nekrológja írta: „[Ha] Prohászka Ottokár vitte be a templomba a magyar katolikus férfitársadalmat, Bangha páter vitte ki körmenetekben az utcára és szervezte hadoszloppá”.

 

Prohászka Ottokár - barankovics.hu

Ugyan, mint látni fogjuk, a hasonlattal nem mindenki értett egyet, Bangha valódi sajtóbirodalmat épített ki néhány év alatt, s ilyen értelemben sokkal meghatározóbb volt a magyar közéletben, mint Prohászka. A hívei által „sajtóapostolnak” keresztelt Bangha 1918-ban gyűjtötte össze a pénzt egy katolikus sajtóalapra (Központi Sajtóvállalat, KSV), mely az ellenforradalom idején kezdett el ténylegesen funkcionálni, s melyhez egy sor nagy példányszámú vagy meghatározó folyóirat és napilap tartozott, többek között a Nemzeti Újság, az Új Nemzedék és a Gondolat is. Ezen felül ő maga szerkesztette a Magyar Kultúra folyóiratot. A legszerényebb kezdetektől – amikor a KSV lapjait még fűtetlen szobákban, kabátban ülve szerkesztették – jutott 1920 őszéig, amikor is elégedetten nyugtázta, hogy „a múltban a két katolikus lap alig érte el az újságfogyasztás egyhuszonötöd vagy egyharmincad részét, régen alig lehetett katolikus lapot látni az utcán . . . ma pedig az utcák és a pályaudvarok az Új Nemzedék, a Nemzeti Újság, az Új Lap és a Képes Krónika [rikkancsaitól] visszhangoznak”. 

Lapjai ekkor a legnagyobb liberális lapok példányszámát megközelítve – de nem túlszárnyalva – összesen 150 ezer példányban jelentek meg. Hatalmát a korai Horthy-korban jól jellemzi, hogy mikor egy prédikációjában megszólta Rupert Rezső liberális keresztény politikust, az így felelt neki: „Ön ma Magyarország közvéleményének ura . . . az utca, a nemzetgyűlés és a kormány egész ébredő jeunesse dorée-ja [gazdag ifjúsága] az Ön gusztusa szerint politizál . . . Öné a sajtó, Öné a szószék”. Vagy ahogy egy zsidó lap írta 1921 őszén: Bangha „két éve dirigálja a kurzuslapoknak gyűlöletet harsogó, pokoli koncertjét”. Évekkel később XI. Piusz pápánál járva a pápa „bolsevikinek” nevezte Bangha programját, a szó maximalista értelmében.

Már a fenti adatok és idézetek is rámutatnak Bangha karakterének – és sajtóbirodalmának – néhány jellegzetességére. Bangha szorgalmas, ám gyakran felületes, gyerekes és cinikus ember volt, aki nem törekedett politikailag konzekvens világnézet kiépítésére. A páter központi célja a lélekhalászat volt, azaz minél több embert megnyerni az egyedüli megváltást kínáló római katolikus egyháznak, és így minél több lelket megmenteni a pokoltól. Naplójában bejegyzések sorában sürgeti magát, hogy prédikáljon minél többet, mert minden nap halnak meg emberek, akikhez nem jutott el, s akiket talán nem tudott megmenteni a kárhozat elől – azaz a térítés Bangha napi gondolatainak központi része volt. Aggodalmát szemléltetik a sorok, melyekkel nővérét intette annak bérmálkozásakor: „Az emberek úgy hullanak a pokolba, mint a közeli erdő falevelei”. Bangha ezen cél alá rendelte világlátását, melynek központi eleme a keresztény családokat két oldalról bomlasztó ateista szocializmus és materialista kapitalizmus elleni harc volt.

A páter mind a két ellenfél első soraiban vélte felfedezni a zsidóságot, így 1919 és 1921 között írásainak igen jelentős részével őket támadta.

Utóbbi céljaival egy ideig teljes összhangba került az ébredő avagy korai fajvédő publicisták egész sorával, antiszemita propagandájának fő orgánum pedig a Nemzeti Újság volt. Túri Béla kanonok, a Nemzeti Újság szerkesztője, Bangha jobbkeze hívei szerint mindig mosolygós ember volt, „mindenki Béla bácsija”, aki „csak szeretni tudott és jót tenni”. Hívei talán így látták, ám Túri korábban az Alkotmány szerkesztőjeként vérvádak terjesztője, újabban pedig az antiszemitizmus mellett a protestánsellenesség fő szószólója is volt. Amit Bangha nem akart leírni, vagy ami szigorúan hitbuzgalmi lapokban nem jelenhetett meg, annak Túri adott gyakran vitriolos és uszító hangot. A lap vezető véleményformálói pedig Lendvai István – ekkor ébredő újságíró, később a szociáldemokrácia irányába mozduló és a nyilasok által kivégzett ellenálló – és Kádár Lehel voltak.

A duó antiszemitizmusára nemigen tett féket. Kádár 1921-ben „teljes társadalmi szeparációt” követelt a zsidókkal szemben: mint írta, „szakítani kell a jó zsidóval is”. Két évvel később kifejtette, hogy „ahogy Amerikában külön hely van a villamoson a négereknek, legyen ez úgy minálunk is. Járjanak a zsidók külön elkerített helyre a színházba, járjanak ők külön étterembe, hagyjanak itt bennünket békének, varrjanak megkülönböztetésül sárga foltot ruháikra!” Lendvai pedig 1919-ben írt antiszemita verset, melyben szerepelt a sor, hogy „kerekedj is szélvész, viharodj is főleg, / zsidó behemótot öld meg értünk, öld meg!” Kevés publicista jutott el odáig, hogy antiszemita szövegeiből Magyarországgal szemben kritikus propagandaanyagokat gyártsanak, de Kádár itt idézett cikkeit angol fordításban brit zsidók szegezték a magyar kormány ellen, Lendvai verse pedig magyarellenes csehszlovák propagandakiadványokban szerepelt angolul. Bangha lapjainak egyik református célpontja, Baltazár Dezső püspök emlékiratában leírta, hogyan dolgozott a KSV-sajtó: a kis vidéki szennylapok álhíreit átvették a nagy lapok, „stratégiával”, s „tervszerűen” dolgoztak.

Baltazár Dezső - gyulaihirlap.hu

Üzeneteik azonban nem csak a katolikus olvasótáborral rezonáltak. Egy névtelen protestáns 1928-ból visszatekintve arról írt, hogy lelkesen olvasta az ellenforradalom első éveiben Bangha lapjait, mert ha bántotta is a protestantizmust, legalább szidta a zsidókat. „Lángoló szívvel és arccal olvastuk” – jegyezte meg Bangháról, hozzátéve, hogy protestánsok is adakoztak a KSV-nek.

Mint arra Klestenitz Tibor történész is utal munkáiban, Bangha lapjainak szélsőséges irányvonala számos prominens katolikus politikus és egyházi ember nemtetszését kivívta. A KSV részvényeinek többségét birtokló Zichy János gróf alternatív katolikus hitéleti lapot indított, mely éberen figyelte a KSV lapjait, kritizálta azok antiszemitizmusát, és rámutatott olyan ellentmondásokra, mint amikor Bangha lapjaiban a pápát kritizálták.

Zichy János gróf - wikipedia

A faji alapú antiszemitizmus – fajvédelem, fajelmélet – és a kereszténység konfliktusa azért is volt éles, mert a pesti izraelita hitközségnél, illetve a keresztény felekezeteknél kitérés okából jelentkezők számát már egy 1919 őszi újságcikk is háromezer főre tette a kommün kitörése óta. Ennek tükrében nem feltétlenül téves a hivatalos statisztika, mely szerint 1919–’24 között tízezer zsidó tért ki.

A betérők egy része kétségkívül őszinte hitváltást keresett, mint a harmincas évek végén visszatekintő, zsidó származású egyén Raffay Sándor evangélikus püspöknek írta: „1919-ben kikeresztelkedtem, igaz lélekkel, teljes meggyőződéssel”. A levélíró hozzátette, hogy munkahelyén főnökei zsidók voltak, így állásával játszott, mikor hitet váltott. Raffay azonban sosem szerette a kitérőket: mint emlékiratában írta, „jól tudtam, hogy nem Jézus Krisztust keresik itt”. Pedig az asszimilációs hevület a kitért zsidók egy részében még szélsőséges állásfoglalásokat is eredményezett.

A zsidó családba született papköltő, Sík Sándor verset írt az „ébredő magyaroknak” a „tiszta vér” fontosságáról,
majd a húszas évek végén Prohászka hungarizmusát méltató könyvet írt, és büszke volt rá, hogy a cserkészetben ő választotta külön a zsidó fiatalokat a nem-zsidóktól. Igyekezete nem sokat ért: egy antiszemita lap feltette a kérdést, hogy egyáltalán „mi a különbség Sík Sándor és [a neves zsidó költő – V. L. B.] Kiss József között?”

Sík Sándor - minalunk.hu

Mint Vázsonyi Vilmos liberális politikus egy beszédében remekül rámutatott, „a fajvédelem tulajdonképpen ellentétben van magával a kereszténység keletkezésével”. Hittételeit tekintve a kereszténység ugyanis térítő vallásként eredendően mindenkinek szól, és irányzattól függetlenül ugyanúgy megváltást kínál egy zsidónak, mint bárki másnak. Erről azonban a kereszténységüket lépten-nyomon hangoztató szélsőséges antiszemiták nem sokat halottak.

Az Ébredő Magyarok Egyesülete 1920-as országos gyűlésén elhangzott, hogy nem csak a zsidók, de a kikeresztelkedett zsidók se kaphassanak „állásokat”. 1920 őszén Túri Béla katolikus papként jelentette ki, hogy a katolizált zsidó is csak „keresztény vallású zsidó”. A fajvédő Kiss Menyhért egyenesen a zsidó származású katolikus papok ellen tört: „A zsidókból lett katolikus papoknál tapasztalhatjuk, hogy reverendában is kaftánban járnak”. Egy 1921-es ébredő pamflet pedig azt hirdette, hogy a kikeresztelkedett zsidó „nem más, mint báránybőrbe bújtatott farkas”.

A kikeresztelkedett zsidókat a fizikai atrocitások elől sem óvta meg hitbéli váltásuk. A Pest megyei Törtel kitért zsidóit 1920 tavaszán különítményesek kiláncolták, megverték, egymásra leköpésére kényszerítették őket és súlyokat cipelve tornáztatták őket. Végül a helyi katolikus pap lépett közbe. Az elkövetők indoklása az volt, hogy „volt zsidók”. Az ébredők tehát nem fogadták el a kitérést, mint a zsidóság „bűnei” alól való mentséget, és 1919 őszén a liberális zsidó Egyenlőség maga is leírta, hogy ebben „nincs közöttünk véleménykülönbség”. A kolozsvári cionista Új Kelet hasonlóan közölte, hogy a kitérők „gyáván megfutamodnak omladozó hadsorainkból”. Mások azonban nem bajlódtak cikkek írásával. 1920 elején az óbudai zsinagóga elé tűzték ki a kitérők neveit egy táblára, melyen a következő felirat állt: „Árulók”.

Kétségkívül konfliktusforrást jelentett, hogy Lendvai és Kádár rendre a vérelméletre hivatkoztak zsidóellenességükben. Lendvai 1921 nyarán egyenesen a zsidóság ellen akart keresztes hadjáratot vívni, kifejtve, hogy az antiszemitizmus nélküli kereszténység „hamis krisztianizmus”, „a sátánnak segítőség”.

A páter közvetlen köreiben erről láthatóan másképp gondolkodtak, hiszen a Szív jezsuita lap 1921 tavaszán kikérte magának, amikor egy meg nem nevezett katolikus politikus lezsidózott egy kitért zsidó nőt. Bangha maga az év októberében jelentette ki, hogy „a keresztény mivolt bizonyítására elegendőnek tartani az antiszemita tüntetést” „megalkuvás”. Egy hónappal később arról beszélt a templomban, hogy „a faji érdekek másodrendűek a vallási érdekkel szemben. A fajpolitika nem egyéb, mint prononszírozott [kimondott] pogányság, mely egyformán jelentkezik a botokudoknál, mint a farkasoknál. A kikeresztelt zsidó már nem zsidó többé, s nincs jogunk megakadályozni a magyarságba való beolvadásában”. Ezen kívül még azt az eszmefuttatást is megengedte magának a Magyar Kultúrában, hogy az askenázi zsidók valójában kazár eredetűek, vagyis finn-tatárok, „s így – sajna – a mi édes, közeli rokonaink a vérség és eredetet tekintetében”. Érdemes megemlíteni, hogy utóbbi sorait a negyvenes években összegyűjtött munkáiból a szerkesztők kihagyták.

Bangha Béla fajelmélettől való ódzkodása mögött a térítési szándékon kívül még egy kevéssé ismert dolog álhatott: bár a nagyjókai Bangha család 16. századi magyar nemesi família, ám Bangha apai nagyanyja, Rajn Mária félig zsidó felmenőkkel is bírt, ugyanis apja, Rajn Mihály kikeresztelkedett osztrák zsidó volt. A korabeli antiszemita felfogásban természetesen egy zsidó dédszülő már megrontotta az embert: mint Méhely írta, akiben egy csepp zsidó vér van, „az már zsidóul érez és zsidóul cselekszik”. Nem véletlen tehát, hogy Bangha nem volt hajlandó elfogadni az antiszemita fajelméletet, és az sem véletlen, hogy zsidó dédapjáról mélyen hallgatott.

A páter kezdetben a szélsőséges hangoknak hitt, Túri felé helyezve Kádárt, s így még antiszemitábbá téve a Nemzeti Újságot. 1921 nyarán azonban arra jutott, hogy mégis csak a mérsékelt, legitimista, katolikus hitéleti vonalat kellene erősítenie, és az év október elsején főmunkatársi szerepet adott Cavallier Józsefnek az Új Nemzedéknél, majd átadta a lapot a liberális Esttől igazolt Szabó Lászlónak. Cavallier Az Est liberális lap – a kor Index.hu-ja – tulajdonosának, Miklós Andornak volt bizalmi embere. A Nemzeti Újságot Bonitz Ferenc alá helyezték, aki ugyan korábban vérvádtörténetek terjesztője volt, ám most betagozódott az új, katolikus hittételekhez közelebb álló irányvonalba. A KSV gazdasági vezetőjének továbbá a korábbi Baranyai Lajos helyett Vári Dezsőt, a Pesti Napló kiadóhivatali főnökét tette meg. Ugyanekkor Malcsiner Emilt, a Magyar Kurír teológus szerkesztőjét a szintúgy Miklós alá tartozó Pesti Napló anonim cikkírójává szerződtették.

Döntésének háttere politikai és gazdasági jellegű volt: Bethlen kormányra kerülése és ekkoriban alkalmazott legitimista retorikája a konszolidációs vonalat erősítette, és Bangha is úgy vélte, hogy az irányváltás kritikusainak „a KSV legitimista iránya nem tetszik”. Egyben a KSV hitelezői is nyomást gyakoroltak a páterre. Ezek mellett azonban egy személyes vonal sem elhanyagolható. Bangha tudatosan igyekezhetett filoszemita vagy kitért katolikusokat lapjaihoz vinni. Lendvai és Kádár a fajvédő sajtóban később kikeresztelkedett zsidóként azonosították Cavalliert, Szabót és Várit is. Cavallier esetében ez bizonyított tény, ám érdemes megjegyezni, hogy a korabeli zsidó sajtó szintúgy kitért zsidónak tartotta az utóbbi kettőt is. (Szabó emlékiratában a pletykát tagadta). Egyesek azt is tudni vélték, hogy 1919-ben a Klein Ármin néven született Miklós Andort maga Bangha keresztelte volna meg.

Miklós Andor - wikipedia

Miklós deklaráltan „toleráns és felvilágosodott” embernek tartotta Banghát, aki cserébe elhitte neki, hogy valamifajta keresztény irányvonalat fog venni, bár „sajnálattal” állapította meg, hogy az Est tulajdonosa „a válságos helyzetekben” mindig a baloldal pártjára áll, „nem mert odahajtottuk, hanem mert ösztönszerűleg odahúz”. Bangha már korábban is bevallotta, hogy az Esttel való konfliktust saját bevallása szerint „nem favorizálja”, de „egyelőre” nem is akadályozza. Érdemes azonban megjegyezni, hogy Szabó elcsábításának tervét már 1919 novemberében megfogalmazta, ahogyan ekkor a Miklóssal való együttműködést is felvetette, sőt egy hónappal később arra is utalt, hogy a Magyar Kultúrát „hozzá akarom vinni”. A döntés már lapjainak „megtisztítása” előtt érhetett, hiszen 1921 tavaszán a Miklós tulajdonában álló Athenaeum nyomda adta ki Bangha imakönyvét, melyet az Estben hirdettek. Az alkunak gyakorlati haszna is volt: az emigráns sajtó arról írt, hogy az Est eladási engedélyét meg akarták vonni, és Bangha járt közben ügyükben, később pedig az is felmerült, hogy határon túl – például Romániában – Miklós segítségével terjesztik a KSV-lapokat.

A „nagytakarítást” az antiszemita újságírók nem fogadták jól.

Túri ugyan végül nem lázadt fel Bangha ellen – noha levelezése alapján ezt minimum fontolgatta –, de Kádár már október elején sem volt hajlandó elhagyni a szerkesztőséget, és végül Szabó csak a hónap közepén, rendőri segítséggel vehette át teljesen a lapot. Lendvai első nyilatkozataiban bosszút esküdött „Szeraffinált Salóme-Blanka”, az „Ószövetségben felette jártas atya” ellen, kijelentve, hogy „egy Bangha-fecske még nem jelent zsidó nyarat”. A kivált újságírók továbbá azt terjesztették, hogy a KSV a zsidóknak, azon belül is – ki tudja, miért pont? – a Rothschildeknek lett eladva. Annyi bizonyos, hogy Bangha valóban egy – valamivel – kevésbé zsidóellenes élt akart látni. Kádár utólag azt nyilatkozta, hogy Bangha kimondott kérése volt, hogy ne támadja a zsidókat és a liberális sajtót, és állítását alátámasztja Túri levele, aki szerint Bangha kiemelte, hogy „a fajtól kell elállni”, mert „nem faj, hanem lelkület” az „új célpont”.

Bangha ezt követően persona non grata lett az ébredő lapoknál. „Bolondok voltunk”, írta ekkor Lendvai dühödt feljegyzésében, hogy Kádárral „azt hittük, fontos [az antiszemita] ügy, amely lám, nem fontos Banghának, nem fontos senkinek”. Az ébredő sajtó még durvábban fogalmazott: „Kit vádolhatnánk inkább megalkuvással és következetlenséggel, mint éppen Bangha Bélát”, akinek „útja eltért a miénktől” és „zsidó propagandát csinál”? „Kit kövessünk? Prohászkát, vagy Banghát? Nem nehéz a választás. A magyar nemzet fiai egy lélekkel haladnak az után, ki az egyetlen fajhigiéniai törvényre . . . esküszik” – állította szembe az ébredő sajtó a két katolikus közszereplőt. Az ébredő lapok ezen kívül a KSV-újságok bojkottjára is felszólítottak, és Bangha megkapta azokat a jelzőket, melyeket eddig az ő publicistái aggattak ellenfeleire: az „áruló Bangha” „rosszabb, mint a zsidó”, „destruktív páter”, egy „katolikus Baltazár” a „megvetés szemétdombján”. Döntését követően Bangha lakását ébredők támadták meg, rendőröknek kellett megvédeniük a pátert és a KSV lapjait nyomó Pallas-nyomdát. Az ébredők erőszakos fellépése ezzel nem ért véget, november elején egy ébredő-gyűlésen verték meg a KSV egyik újságíróját, akit „Bangha-bérencnek” neveztek.

Bangha korábbi szövetségeseinek való hadat üzenésével nem járt jól. Mint egy belső jezsuita rendtartományi jelentés 1922 elején megállapította, Banghát mindenki gyűlölte, a protestánsok katolicizmusa, a katolikusok megalkuvása, a fajvédők vélt zsidóbarátsága, a kormány pedig legitimizmusa miatt.

Mint arra Molnár Antal történész utal egy írásában, a pátert felettesei 1921 októberében az Egyesült Államokba, 1923 őszére pedig Rómába küldték, hogy ne keltse tovább a jezsuita rend rossz hírnevét sajtóvállalkozásával, Bangha pedig engedelmes szerzetesként fejet hajtott felettesei döntése előtt. Rómába való távozása előtt még írt egy mentegetőző levelet a fajvédő Célba, melyben kifejtette: nem lett a zsidók bérence attól, hogy a zsidókat és a magyarokat fajrokonnak tartja. A jelzőt azonban már sosem mosta le magáról, és Méhely Lajos fajvédő tíz évvel később is komplett, a páternek címzett füzetben fejtette ki, hogy míg ő maga Makó, addig Bangha Jeruzsálem.

Lendvai és Kádár kevéssé tanultak az eseményekből. Bár Lendvai egy ceglédi ismerőse azt javasolta számára, hogy a továbbiakban „ügyesen és simán” zsidózzanak, „hogy eböl azé [sic!] bíróság elébe ne álljunk”, a tanács kevéssé talál fülekre. Kádárt 1923-ban Sándor Pál liberális zsidó politikus feljelentette, mivel a publicista egy évvel korábban a „parazita” zsidó faj ostorral való kiűzéséről ábrándozott egy írásában. Kádárt első fokon felmentették, mondván, hogy a cikk a zsidóságot nem mint felekezetet, hanem fajt támadta. Másodfokon viszont elítélték, mivel „Magyarországon jogászi szempontból zsidó nemzetiségről beszélni nem lehet”.

Jellemző, hogy amikor a bíróság elítélte Kádárt, másnap Horthy Miklós személyesen tett látogatást munkahelyének nyomdájában és üdvözölte a szerkesztőt.

Az ítélet később önálló életre kelt, mert amikor 1925-ben egy a numerus clausus nemzetiségi zsidóságdefinícióját és diszkriminatív tételeit támadó, brit zsidók által kezdeményezett népszövetségi petíció állásfoglalásra kényszerítette a magyar kormányt, a hivatalos válasz az volt, hogy a kormány a második bírói ítélet álláspontját osztja. De hogy a faji definícióra épülő antiszemita rezsim rasszizmusát nyilvánosan letagadta – ez csupán egyike volt a keresztény kurzus súlyos ellentmondásainak.

Veszprémy László Bernát

Nyitókép: Bangha Béla 1929-ben (Fortepan / Jezsuita Levéltár) 

mandiner.hu
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Trianon 100 - Vérző Magyarország 10. rész
    Sorozatunk végén egy kicsit megpihenünk. Csak képeket nézünk és emlékezünk. Szép régi magyar képeket, szép régi magyar emlékeket. Nézünk, emlékezünk és nem felejtünk. Nem, nem, soha.
  • Már épül a Magyar Zene Háza üvegfala
    Már épül a Magyar Zene Háza egyes szakaszokon 12 méter magas, vízszintes szerkezeti osztás nélküli, egybefüggő homlokzati üvegtáblákból álló homlokzati üvegfala, amely a maga nemében egész Európa legnagyobbja lesz.
  • Magyarország elsőként fogja megszüntetni a különleges jogrendet
    Magyarország sikeresen zárta le a koronavírus elleni védekezés első szakaszát, amelyet követően az uniós tagállamok között elsőként fogja megszüntetni a különleges jogrendet - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az EUObserver című brüsszeli hírportálon csütörtökön megjelent írásában.
MTI Hírfelhasználó