Baán: Nincs B terv az új Nemzeti Galéria helyett
A Liget-projekt tervei túl erősek és jók ahhoz, hogy változtassunk rajtuk, és sok érv szól amellett, hogy a galériát is a Városligetben kell megépíteni, nem pedig másik helyszínen – mondta a miniszteri biztos.
2020. február 12. 09:44

– A kormány nem mondott le a céljairól és értékvállalásairól az új Nemzeti Galéria megvalósításával kapcsolatban, nincsen B terv. A kabinet mind­össze annyit mondott: amíg a főváros baloldali vezetése nem támogatja a Liget-projekt egyik kulcselemének a megvalósítását, addig nem építi fel azt – jelentette ki Baán László, a Liget-projekt megvalósításáért felelős miniszteri biztos egy tegnapi háttérbeszélgetésen. Szavai szerint a kormány szakmai érvei továbbra is érvényesek a tervezett galéria helyszínével kapcsolatban.

– A Liget-projekt tervei túl erősek és jók ahhoz, hogy változtassunk rajtuk, és sok érv szól amellett, hogy a galériát is a Városligetben kell megépíteni, nem pedig másik helyszínen – fogalmazott Baán, emlékeztetve: egy múlt december közepén készített közvélemény-kutatás szerint a fővárosiak hetven százaléka támogatta a Liget-projektet, amennyiben ismerték a terveket és tisztában voltak azzal, hogy milyen új épületek jönnek létre, mi minek a helyén épül, valamint hogy érdemben nőni fog a valós zöldterületek mértéke.

– Karácsony Gergely főpolgármester ezzel szemben a politikai identitását próbálja megerősíteni azzal, hogy ellenzi a Liget-projekt több elemét. Ez abból is látható, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalása előtt megkötötte a saját kezét: a Fővárosi Közgyűlésben megszavaztatta a három épület – a Városligeti Színház, az Innováció Háza, valamint a Nemzeti Galéria – megvalósításának leállítását – fogalmazott a miniszteri biztos.

Évekig maradhat a zöld palánk a Városligetben Fotó: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Úgy látja, az utóbbi két épület tervezett helye körül várhatóan az elkövetkező években is palánkok lesznek. Baán László arra is kitért: a Karácsonyék által bojkottált elemekbe is sok közpénzt és energiát fektettek, s jelentős anyagi kárt okozna, ha például új építési engedélyekre lenne szükség, mert azok időközben lejártak. Hozzátette: az engedélyek kettő plusz egy évig érvényesek.

magyarnemzet.hu
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Orbán: nemzeti konzultáció kezdődik
    Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Cél: magyar űrhajóst küldeni a Nemzetközi Űrállomásra
    Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra az évtized közepéig - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Európai Unió űrtevékenységért felelős minisztereinek pénteki videokonferenciáján.
  • A járvány első hulláma hazánkban lecsengőben van
    A koronavírus-járvány első hulláma Magyarországon lecsengőben van, de a vírus más földrészeken még erősen terjed - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó