Vár állott, most kőhalom
Az Európai Néppárt politikai programjai az alapításkori hősidőktől napjainkig
Ez a történet nem a Fideszről szól. Nagyon nem. Ez a történet bizony az Európai Néppártról (EPP) szól: süllyedéséről, bele a nagy liberális semmi kapaszkodást nem engedő mocsarába.
2020. január 29. 09:51

Az egykoron szebb napokat megélt keresztyéndemokrata európai pártszövetséget egyszerűen felzabálta a mocsári szörny, a trendszetter Nyugatra olyannyira jellemző politikai korrektség és annak egyik pszichoszomatikus szövődménye, a totális elmebaj. Mondhatják persze, hogy ez megint csak a szokásos mélymagyar nemzeti krákogás, lábszagú-provinciá­lis hőbörgés, az európai standardok semmibevétele és hasonlók – de akkor a túlcsorduló érzelmek helyett játszunk az értelem húrjain! Nézzük meg tudományosan, hogy milyen képet adnak a néppárt kordokumentumai, politikai programjai az alapításkori hősidőktől napjainkig!

A kezdetek kezdetén

Természetesen a pártszövetség – és elődszervezetei is – keresztyéndemokrata közösségként határozták meg magukat a kezdetektől fogva. Az 1947-ben többek között Konrad ­Adenauer, Alcide de Gasperi és Robert Schuman részvételével alapított NEI (Nouvelles Équipes Internationales, Új Európai Csoportok) vallotta, hogy „kizárólag a keresztyénség hozhatja el az igazi demokráciát”, a „közvetlen előzménynek” tekinthető EUCD pedig nevében hordozta öndefinícióját: European Union of Christian Democrats, azaz Keresztyéndemokraták Európai Uniója (ahogy az Európai Parlament akkori jobbközép frakcióját is Keresztyéndemokrata Csoportnak hívták). A név kapcsán persze már a néppárt alapításakor (1976–78) komoly viták voltak: érdekes módon a Benelux, francia és olasz pártok voltak amellett, hogy a megjelölés tartalmazza a keresztyéndemokráciára való utalást – és ezzel együtt azt, hogy a tagság ekképpen legyen zárt –, a németek pedig egy neutrálisabb elnevezés mellett szálltak síkra a nyitott tagság elvével együtt. Végül kompromisszum született (Európai Néppárt – Európai Közösség Keresztyéndemokrata Pártjainak Szövetsége), az összekülönbözés lényege azonban más volt, mint amit gondolnánk. Az ideológiai zártság mellett korteskedők ugyanis valójában attól tartottak, hogy ha túl szélesre tárják a kaput, akkor a pro forma nem keresztyéndemokrata, de jobbközép, konzervatív pártok is felvételüket kérik majd – ahogy az történt is a későbbiekben, nem igazolva viszont az eredeti félelmeket, hogy ettől majd „túl jobbra” csúszna az EPP. Sőt…

A genezishez persze szükséges megemlíteni, hogy a korabeli keresztyéndemokrácia már igazából akkor sem azt jelentette, amit magyar viszonyok között jobboldali, keresztyén nemzeti-szuverenista felfogás alatt értünk. Sokkal inkább jelentett egyféle keresztyénies humanizmust, melyet – (túl)hangsúlyozottan – áthat a görög-római hagyomány és a felvilágosodás öröksége is. Mai szemmel nézve persze az EPP ’78-as politikai programja valóban hihetetlenül keresztyéninek hat („az új Európa dinamikusan fogja megvalósítani a keresztyén eszmeiséget”), összekapcsolja egyént és közösségét, hangsúlyozza a keresztyén perszonalizmust és a keresztyénszociális piacgazdaságot – miközben fellépést sürget „az uniformitás, a társadalmi felelősség hiánya, valamint a növekvő materializmus és a marxista ideológia terjedése ellen”. De emellett az is igaz, hogy „nemzetközi társadalmi igazságosságról” beszél, a kor körülményei között, de elkötelezetten föderációpárti, sőt azt javasolja, hogy „az integráció jelenlegi szintjét úgy kell megváltoztatni, hogy egy valódi döntéshozó szerv jöjjön létre, melyből egy európai kormány fejlődik ki”.

Egyszer te is hazatalálsz, egyszer én is hazatalálok?

A 80-as évekre azonban eurokrata nyelven szólva igen komoly kihívások érték az EPP-t, illetve a (nyugat-)európai keresztyéndemokráciát. Ezek részint a ’68-as ideológia terjedésének, másfelől a hatalomba történő belekényelmesedésnek voltak betudhatók. Ahogy azt a pártszövetség egykori főtitkára, az egyébként erősen középutas Thomas Jansen egész plasztikusan megjegyezte, „a hangulatváltozás az [európai] értékek átalakulását hozta magával.

A 60-as évek ifjúsági és diákmozgalmai, az egyházak befolyásának szertefoszlása, a nyugati politikai rend széles körben történt megkérdőjelezése mind hozzájárult a hagyományok erózió­jához: a keresztyéndemokrácia nagyrészt elvesztette eredeti »vonzerejét«”. Sőt „a hatalom megszerzésének és megtartásának kényszere háttérbe szorított alapvető kérdéseket”, ami a politikai értelemben sikeres 50-es, 60-as években még nem okozott gondot, később azonban „a magabiztosság elvesztéséhez vezetett. Az attól való örökös félelem miatt, hogy intoleránsnak, kőkonzervatívnak vagy reakciósnak skatulyázzák be, a keresztyéndemokrata mozgalom nem merte megvédeni értékeit, és ez a folyamatos hátrálás kifejezetten érzékelhető volt a 70-es évektől, mikor a szociáldemokrata »doktrína« egyre inkább dominánssá vált.”

Az alapvető probléma tehát abból fakadt, hogy a II. világháború ólomnehéz öröksége miatt a jobbközép keresztyéndemokrata erők már eredetileg is ódzkodtak egy karakteresen jobboldali arcél felvállalásától, a se hús, se hal öndefiníciója pedig nem kínált elég fogódzót, mikor a baloldal átvette a kezdeményező szerepet társadalmi ügyekben. A helyzet azonban – akkor még – nem volt teljesen reménytelen.

A problémákat – ellentétben napjainkkal – a néppárti vezetés is érzékelte, és a ’80-as évek második felében elindult egy hazatalálási projekt, lehetséges válaszok után kutatva arra a kérdésre: mi is az a keresztyéndemokrácia? Ennek (mind ez idáig utolsó) kicsúcsosodása a ’92-ben az athéni kongresszuson elfogadott alapprogram volt, mely megerősítette „az evangéliumi tanításra alapozott keresztyén értékek és a keresztyén kulturális örökség között fennálló kapcsolatot”, az „igazság transzcendentális” mivoltát. A Fidesz 2000-ben történt csatlakozásakor hatályos dokumentum még olyannyira konzervatív volt, hogy rögzítette: „Minden ember közösséghez tartozik és saját érdekeit alá kell rendelnie a közösség legitim tekintélyének.” Kárhoztatták a neoliberalizmust, „a korlátlan gazdasági növekedés és a materialista életvitel mélyreható felülvizsgálatát” szorgalmazták, a csatlakozni vágyó közép- és kelet-európai partnerek „szigorú egyenjogúságát” hangsúlyozták, kiemelve, hogy „a patriotizmus és egy adott közösséghez való tartozás érzése természetes része az emberi létezésnek”.

Hogy a néppárt történetében létezett-e valaha az „egész”, nehéz megítélni, de hogy a lángok a 90-es évek második felétől kezdtek már csak részekben lobbanni, az erősen érzékelhető. Ez leginkább a különböző társadalmi ügyekre adott újragondolt álláspontok mentén érhető tetten valamennyi, már az új évezredben elfogadott fontos pártiratban.

A föderatív Európa gondolatából 2012-re egy Európai Politikai Unió akarása lett, 2019-re már megspékelve azzal, hogy „a nemzetállamok önmagukban már nem képesek teljes és hatékony védelmet biztosítani állampolgáraiknak”. Vagy nem vitás például, hogy az EPP a kezdetektől fogva a családot tekintette a társadalom alapegységének: csak míg ez három évtizeddel ezelőtt a férfi és nő házasságán alapuló köteléket jelentette, 2001-re már szükségét érezték elismerni „más életközösségi formák létezését és ezek szükségleteit is”.

(És nem a heterosze­xuális párok között fennálló élettársi viszonyra gondoltak.) A férfi és a nő közötti egyenjogúságot 2001-re már kiegészítették a sokkal genderkonformabb „szexuális orientációk közötti fundamentális egyenlőséggel”, a neoliberalizmus elutasítását 2012-re pedig felváltotta a liberális demokrácia „meghatározó jellemzőként” történő elismerése, valamint annak várva-várt kimondása, hogy „a populizmus és a nacionalizmus konfliktusban állnak a demokráciával és nem összeegyeztethetőek az EU-val”.

A Fidesz lépne ki a néppártból vagy fordítva?

A legcombosabb ízléspreferencia-módosulás ugyanakkor a néppárt által európainak elismert kulturális talapzatot érinti. A néppárt 2012-ben ugyanis „rájött”, hogy nem csak a zsidó-keresztyén hagyomány, a római-görög örökség, illetve a szekuláris humanizmus jellemző ránk, európaiakra: „a sokféleség magában foglalja a zsidó valláson és a keresztyénségen kívül más vallások elfogadását is, így például az iszlámét” – akiknek természetesen joguk van „saját elveik alapján szervezni közösségeiket”.

1951-ben Konrad Adenauer még úgy fogalmazott: „azért kell az európai integráció útjára lépnünk, hogy megmentsük a nyugati kultúrát és a keresztyén Európát”. Nem tudni, van-e, lehet-e még visszaút a hivatalos néppárt számára, haza tud-e találni, ahogy próbálkozott egyszer már a 80-as évek végén. Ahogy a közelmúlt különböző EP- és kongresszusi szavazásai vagy a „három (khm…) bölcs” jelentése körüli huzavona mutatják, a néppárt sem egységes.

A hangadó Benelux, skandináv tagpártok, valamint a németek egy része árulással vádolja a Fideszt (kérdés, hogy az „igazi árulók elárulása” nem éppen visszatérést ­jelent-e az eredeti alapokhoz?), mások, a spanyolok, franciák, olaszok, közép-európaiak és a németek egy része kiáll a magyar kormánypárt mellett, érezve, hogy valójában a Fidesz a néppárt élő lelkiismerete. (Beszédes adalék, hogy valamennyi, a Fidesz kizárása mellett érvelő „keresztyéndemokrata” pártnak van hivatalos LMBT-tagozata.)

„Ha felhígítja saját értékeit, onnantól fogva az Európai Néppárt nem lesz több, mint puszta hatalmi eszköz, lélek és jövő nélkül” – figyelmeztet feltartott mutatóujjal a „hazatalálós” ’92-es alapprogram, mintha szerzői megérezték volna a közelgő veszélyt. Ha sikerülne a hazatalálás, bizonyosan az lenne a legjobb mind az EPP-nek, mind a Fidesznek. Ha nem, a néppárt számára az a vég, míg a Fidesz számára pusztán valami újnak a kezdete lenne.

Szánthó Miklós

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója

Magyar Nemzet
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • A kormány a börtönviszonyok miatti kifizetések leállítását kezdeményezi
    A kormány haladéktalanul kezdeményezi a börtönviszonyok miatt az elítéltek javára megítélt kártalanítások kifizetésének leállítását – jelentette be az igazságügyi miniszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
  • Nyugaton másképp látják a kommunizmust, mint mi
    – Ahhoz, hogy megértsük, miért értenek mást bizonyos jelenkori politikai fogalmak alatt Nyugat- és Közép-Európában, meg kell ismernünk egymás történelmét – állítja ifj. Bertényi Iván, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója.
  • Újabb autópálya éri el az országhatárt
    Hamarosan kiválasztják a kivitelezőt az M6-os autópálya hiány­zó, mintegy húsz kilométeres szakaszára, amelynek révén nem csak újabb határátkelőt ér el a hazai gyorsforgalmi hálózat, de közvetlen kapcsolatot kap a villányi borvidék.
MTI Hírfelhasználó