Végső búcsú a halálutaktól
Három különösen balesetveszélyes, halálútnak nevezett gyorsforgalmi szakasz bővítése készült el az év végére. Az M15-ös, az M70-es és az M2-es út egyaránt arra kényszerítette az autósokat, hogy kétszer két sáv helyett kétszer egy sávos, szembeforgalmú úton haladjanak, ami sok frontális ütközéshez vezetett. Ezután mindhárom szakaszon biztonságosabb lesz a közlekedés.
2019. december 30. 21:35

December végére, a tervezett határidő előtt elkészült a szlovák főváros, Pozsony felé közvetlen gyorsforgalmi kapcsolatot teremtő M15-ös négysávúsítása. A Hegyeshalom és Rajka közötti 14,5 kilométeres autópálya két új sávot kapott az út határ felé vezető oldalán. A munkák során vasúti felüljárót építettek a MÁV Hegyeshalom–Budapest és a GYSEV Rajka–Hegyeshalom vonala felett, továbbá hidat emeltek a Lajta folyón.

A gyorsforgalmi szakasz átadásával régi adósságát törlesztette a hazai közútfejlesztés. Az M15-öst 1998-ban adták át a forgalomnak kétszer egy sávon, ám úgy építették meg, hogy bővíthető legyen kétszer két sávra. Az útszakasz elkerülte a településeket, ami hasznos volt, ám nem számoltak vele, hogy a jelentős kamionforgalom miatt rendkívül súlyos, frontális karambolok sorozata alakul ki. A gyorsforgalmi út mindkét vége négysávos pályához csatlakozott, ezért a járművezetők egy része – különösen éjszaka – nem érzékelte, hogy szembeforgalom várható. Bár forgalomtechnikai eszközökkel igyekeztek beavatkozni, a fokozott balesetveszély csak a négysávos út átadásával szűnt meg.

Hasonló okokból kellett elvégezni az M70-es út bővítését. Az M7-es letenyei horvát határátkelőjétől a tornyiszentmiklósi szlovén határig futó gyorsforgalmi út fejlesztése december közepén fejeződött be. A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában 13,7 kilométer hosszú szakaszból 10,5 kilométeren négysávosították a korábban kétszer egy sávos utat a jobb pálya kiépítésével, a bal pálya szélesítésével.

Az újonnan bővített szakaszon Vácig 110 kilométeres sebességkorlátozással lehet közlekedni Fotó: Kurucz Árpád

Bár nem autópályának épült, mégis igen veszélyes szakasszá vált az M2-es, amelynek csaknem húsz kilométeréből 13,4 kilométeren csak kétszer egy sávon lehetett közlekedni. Különösen ott volt sok a baleset, ahol a négy vagy éppen három sávból kettő lett. Többek közt ezért volt jó hír a Duna bal partjának agglomerációjában lakók számára, hogy októberben átadták az M2-es Budapest és Vác közötti szakaszának négysávos pályáját.

Az M2-es gyorsforgalmin az M0-s autóút és a Dunakeszi–Fót csomópontok között óránként 80 kilométeres, onnan Vácig pedig 110 kilométeres sebességkorlátozás mellett haladhat a forgalom.

magyarnemzet.hu
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó