Betlehemben megszületett. És benned?
Karácsonyon túlmutató, missziós feladat. Erősödjön bennünk ez a missziós lelkület, hiszen 2020 a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus éve!
2019. december 22. 01:49
„Gyakran halljuk, hogy tragikus nép vagyunk, szerencsétlen ország, gyarlók és bűnösök. A negatívumok sorozatával kesergünk, ostorozzuk magunkat és valósággal kétkedőén nézünk arra, aki némi reményt igyekszik jövőnk egén megcsillogtatni. Igenis, a való helyzettel kell szembenézni, de tudnunk kell azt is, hogy alacsonyrendűségi érzésekkel felemelkednünk nem lehet. Ifjúságunkat nem bocsáthatjuk ilyen lelkiséggel a jövő útjára, és ezért keresnünk kell a pozitívumot, az alkotó gondolatokat és az életkedvet keltő, energiát és munkakedvet fokozó lehetőségeket, mert igen rossz orvos az, aki a komplikációk és elmúlás rémképével kívánja betegét gyógyítani.”
 
Az idézet Balogh Károly orvosprofesszortól származik, és az 1946-os tanévnyitó beszédében, az akkor még egységes Pázmány Péter Tudományegyetem hangzott el. Jézus földi élete nyomorult körülmények között indult. A pásztorok és a bölcsek megjelenése ugyan felcsillanthatott Mária és József előtt valamiféle reményt, de az angyal szavában való hit nélkül a helyzetük elviselhetetlen lett volna. Kilátástalan, mint a jövő a háború utáni romos és megszállt Budapesten. A párhuzam nyilvánvaló.
 
A professzor a hallgatóság nevében feltette a kérdést: Mit tegyek és hogyan viselkedjem jövőm biztosítása érdekében? 1946-ban még nem kellett azt mondania, hogy bízzunk a pártban és népünk nagy vezérében. De már nem mondhatta azt sem, hogy higgy Istenben és végezd legjobb tudásod szerint a munkádat. Nem idézhette még Cromwellt sem (Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport.) Volt ugyan egy mondata: „Magunkra-hagyottan és szegénységben indulunk utunkra dolgozni kívánó, kultúrát szomjúhozó, erős hitünkkel” – amibe beleérthető az Isten hit is, de ez nem nyílt beszéd. Pedig arra lett volna szükség. És erre van ma is.
 
Magyarországon minket nem szorít korlátok közé a politikai korrektségnek csúfolt véleményterror, de vállaljuk-e, hogy például karácsonykor nemcsak „kellemes” ünnepeket kívánunk, hanem arra is rámutatunk, hogy akkor talál majd Európa ismét magára, ha a betlehemi gyermekben nem reklámfogást lát, hanem a Megváltót, akinek tanítása a megoldás mai bajainkra? Ki szólítja meg a fekete pénteken egymást letaposó vásárlók tömegét? Ha változást akarunk, szólni kell hozzájuk, mert a hit a hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából. (Róm 10 17). Karácsonyon túlmutató, missziós feladat. Erősödjön bennünk ez a missziós lelkület, hiszen 2020 a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus éve!
 
Surján László
 
A szerző a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) tiszteletbeli elnöke, az Európai Parlament (EP) korábbi alelnöke
gondola.hu
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
MTI Hírfelhasználó