A nyomozók célkeresztjében van már az „ördög ügyvédje”
Hamis vád és nagy nyilvánosság miatt elkövetett rágalmazásért hamarosan meggyanúsíthatják az „ördög ügyvédjét”, aki forrá­saink szerint nem magányos elkövető, hanem több személy egy ellenzéki párthoz közelálló körből. Az „ördög ügyvédje” tette közzé azt a titokban készült szexvi­deót, amin Borkai Zsolt volt győri polgármester és ügyvéd barátja látható, és ami a politikus bukását okozta.
2019. november 23. 11:05

Több forrásból is arról értesült lapunk, hogy az „ördög ügyvédje” nem egy személy, és még csak véletlenül sem a bűncselekmények miatt körözött Keserű Sándor ügyvéd, aki izraeli keltezésű videóiban rendre ezt állítja magáról. Mint azt győri, szombathelyi és fővárosi politikai és üzleti körökben megfogalmazták, az „ördög ügyvédje” egy ellenzéki párt jól meghatározható köréből kikerült csoportot takar. Az „ördög ügyvédje” az önkormányzati választás előtt egy héttel tette közzé a világhálón azt a szexvideót, amin Borkai Zsolt győri – azóta posztjáról lemondott – polgármester és ügyvéd barátja látható az Adrián, egy luxusjachton. Az akciót kommentálva egy sor bűncselekményről is szó esik, így kokainfogyasztásról, illetve közpénzek ellopásáról, amelyekről bizonyítékokat is ígértek, de ezek a mai napig nem kerültek elő.

Hatósági forrásokból pedig arról értesültünk, hogy miután az ügyben két nyomozás is bűncselekmény hiányában megszűnt, hamis vád és nagy nyilvánosság miatt elkövetett rágalmazásért hamarosan meggyanúsíthatják az „ördög ügyvédjét”, azaz a név mögött megbújókat, akiket állítólag már azonosított is a hatóság.

A kábítószer miatt – Tényi István bejelentése alapján – indult nyomozásról csütörtökön közölték, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, miután semmi sem igazolta a kokainozásról szóló vádat. Az ellenzéki Párbeszéd a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészségen tett feljelentést, miután a videó megtekintése után felmerült bennük a gyanú, hogy a győri polgármester környezetéhez tartozó emberek törvénytelen pénzügyi ügyleteket hajtottak végre. Ugyanezért – hivatali visszaélésért – Tényi István is bejelentést tett. Szerdán közölte az ügyészség, hogy az eljárást megszüntették ugyancsak bűncselekmény hiá­nyában.

Ismételt megválasztása után kénytelen volt lemondani posztjáról a győri polgármester Fotó: Havran Zoltán

További nyomozások azonban ma is tartanak. A Jobbik szexuális kényszerítés, Tényi István pedig személyes adattal való visszaélés miatt is feljelentést tett. Ez utóbbi az „ördög ügyvédje” elleni nyomozás része lehet, a szexuális kényszerítés pedig egy harmadik nyomozás során kerülhet előtérbe, ez pedig Borkai Zsolt és ügyvédje megzsarolásának ügye.

Szerdán írtuk meg, hogy hét elején előállították a Marina Part Lakóparkból a nyomozók azt a két nőt, akik prostituáltként szolgáltattak Borkainak és az ügyvédnek a horvátországi hajóúton. A Nemzeti Sport Online információja alapján ugyancsak megírtuk, hogy aznap egy volt válogatott labdarúgót is előállítottak. Mindhármukat Borkai Zsolt megzsarolása ­miatt számoltatták el és gyanúsították meg bűncselekmény elkövetésével. A Gyurcsány Ferenccel fotózkodó, a 2014-es önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció mezében Győrben induló Póczik József volt válogatott labdarúgó a nyilvánosság elé állva azt állította: egy ismeretlen hívta őt azzal, hogy egy nevére megcímzett borítékot letett az egyik budapesti luxushotel recepcióján, és kérte, adja át Borkai Zsoltnak. A borítékot átvette, az autó­jába ülve bele is nézett, majd visszatérve Győrbe elvitte Borkainak, aki köszönte azt és még örült is neki. Póczik állítja, nem zsarolt egy pillanatig sem.

Ennek ellentmond, hogy információnk szerint Borkai és ügyvédje feljelentésére kezdődött a nyomozás és gyanúsították meg a két szexuális szolgáltatót, Póczikot, valamint a lányokat közvetítő férfit, aki a Privátkopó bűnügyi portál adatai szerint Póczik élettársának a fia.

magyarnemzet.hu
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Előkészített baloldali akció az SZFE egyetemfoglalása
    Egy nyilvánosságra került dokumentum szerint a színművészeti egyetem kommunikációs vezetője körlevélben szervezett a diákok között egy négynapos nyári szabadegyetemet, amelynek témája: megbukott a képviseleti demokrácia. A dokumentumot az Origó hozta nyilvánosságra, amelyből kiderül: Soros György által támogatott baloldali aktivisták képezték ki a hallgatókat az egyetemfoglalásra.
  • Gerald Knaus célja: Orbán Viktort kiiktatni
    Legyünk tisztában azzal, hogy Gerald Knaus és szervezetének tevékenysége csupán a jéghegy csúcsa. Fontos, hogy a választók megismerjék és megértsék ennek a rendszernek a veszélyességét. A nemzetbiztonságot érő új fenyegetések ellen hatékonyan fel kell lépni.
  • Fegyelmezetten kell védekezni
    Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezik a koronavírus-járvánnyal szemben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó