Tarlós István a kereszténydemokratáknál
Kilenc éven át sikerrel vezette a magyarok fővárosát Tarlós István. A várospolitikus a közélet kereszténydemokrata elvekkel rokonszenvező résztvevőihez látogatott.
2019. november 15. 13:18

„A liberális városból rendezett várost alakított ki Tarlós István” – ezzel az értékelő mondattal is köszöntötte a sikeres 9 évi tevékenység után most távozó főpolgármestert Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakcióvezetője a Kereszténydemokrata Estek novemberi találkozóján.

Harrach Péter - Kdnp.hu

A Városliget Caféban rendezett fórumon a közélet kereszténydemokrata elvekkel rokonszenvező résztvevői, az Est vendégei Simó József előadóművész, a Czegei Wass Alapítvány elnöke fölemelő műsorral ajándékozta meg. A két legrangosabb magyar irodalmi elismeréssel, a Baumgarten-díjjal és a Balassi Bálint-emlékkarddal egyaránt – még életében – kitüntetett író, költő Wass Albert gondolatai felvillanyozták a jelenlévőket. „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” – közvetítette a 21 éve Amerikában elhunyt irodalmár ma is fölöttébb érvényes figyelmeztetését az alapítványi elnök. „Kiket egyformán ver a zivatar, egyformán süssön azokra a Nap is” – kapott hangot a nemes bölcsesség.

Simó József - Kdnp.hu

Életpályáját taglalva úgy fogalmazott, hogy bölcsésznek készült, nem véletlen, hogy az Árpád Gimnáziumban latinul tanult. Fordulatot jelentett életében, hogy mérnöki tanulmányokba fogott, s e fordulat egyik nagy hozama: ennek köszönhetően ismerkedett meg későbbi feleségével.

Arra utalt, hogy három évtizedes politikusi pályafutásában – melynek során a kerületi polgármesteri posztról főpolgármesteri székbe emelkedve „szintet lépett” – egyfajta kérget növesztett lelke köré, de azért a lelke mélyén az emberi szenvedély megmaradt. Kommunikációja tudatosan kialakított taktika volt: a liberális ellenfelek kezeléséhez a kéreg elengedhetetlen volt.

Egy városvezetőnek első követelmény, hogy pénzügyileg tiszta maradjon. Ő jelenleg is a 70 négyzetméteres társasházi lakásban lakik.

Tarlós István nélkülözhetetlen iránytűnek tartja életében a keresztény értékrendet. Nagy erőforrás volt számára, amikor XVI. Benedek pápától levelet, és jelképekkel teli kis csomagot kapott. Ő maga Istentől kéri, hogy három gyermekét és hat unokáját az ő földi távozása után is védje meg a Mindenható.

A 9 évi főpolgármesterségtől elköszönt Tarlós István most Orbán Viktor miniszterelnöktől kapott tanácsadói megbízást, e munkájához a Garibaldi utcában nyitottak számára szobát. Egyértelműen dolgozni akar, várja a feladatokat a 71 éves várospolitikus.

A számos „unter uns gesagt” jellegű személyes közléssel és jellegzetes Tarlós-humorral, sőt pikantériával is dúsított vallomást hatalmas tapssal köszönték meg a közélet kereszténydemokrata elvekkel rokonszenvező résztvevői.
 

gondola
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Egy magyar hagyomány
    Nem csodálom, hogy ezt az országot nem érti senki. Nemcsak a nyelve miatt, hanem a lelke miatt sem. Itt évszázadok óta egy időben, egyszerre mindenki úgy érzi, hatalmon is van meg ellenzékben is
  • Most a fiatal korosztályt érinti elsősorban a járvány
    A koronavírus-járvány első hulláma elsősorban az idősebbeket érintette, most viszont a 20-29 éves korosztályból kerül ki a legtöbb pozitív eset - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
  • A magyar bábkatedra lezüllesztése
    Ami negyedszázada történik szakmai címszó alatt az egyetemen, egy haveri kör játéka.
MTI Hírfelhasználó