Hatalmas a verseny a beruházásokért
Miután a nemzetközi beruházásokért nagy a verseny a világban, október elsejétől új beruházás-ösztönzési rendszer lép életbe Magyarországon, amelynek célja, hogy a technológiaorientált beruházásokról szóló döntések is Magyarország mellett szülessenek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel egy keddi budapesti nemzetközi befektetési konferencia kapcsán.
2019. szeptember 30. 10:45

Szijjártó Péter a beruházás-ösztönzési rendszer újdonságai között említette, hogy az már nem szabja meg előfeltételként a munkahelyteremtést a támogatások elnyeréséhez. Innentől kezdve a technológiaorientált, új folyamatokat, eljárásokat és technológiákat Magyarországra behozó, a már meglevő munkahelyek hozzáadott értékét növelő beruházásokat is támogatni tudja a kormány – mondta.

Hozzátette: emellett a fejlesztési adókedvezmény igénybevételéhez szükséges beruházási minimumot is lejjebb szállították, a bürokrácia visszaszorítása érdekében megszűnik a társasági adóelőleg-feltöltési kötelezettség és járulékokat is összevonnak. Hangsúlyozta: 2017 végén az új beruházásokkal Magyarországon létrehozott munkahelyeken az átlagos bruttó fizetés 304 ezer forint volt, 2019 közepén ez 505 ezer forint, másfél év alatt tehát havi bruttó kétszázezer forinttal – 66 százalékkal – nőtt az új beruházások által létrehozott munkahelyeken adott átlagfizetés. Azt mondta: a magas hozzáadott értéket képviselő munkahelyek megszerzésének két eszköze van: a folyamatos képzés és a pénzügyi ösztönzés.

Az, hogy a k+f összegek dupláját lehet levonni az adóalapból, vagy hogy a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó dolgozók bére után a szociális adó felét kell csak fizetni, mind ezt segíti – mondta. A miniszter később az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: Németország az első számú külgazdasági partnere az országnak nemcsak a kereskedelmet, de a beruházásokat tekintve is: 6000 német vállalat 300 ezer embernek ad munkát. Őket szorosan követik az amerikaiak: 1700 amerikai vállalat 106 ezer embert foglalkoztat. Az autóipar adja a 29 százalékát a magyar ipari teljesítménynek, ezért szerinte fontos, hogy az „új korszakba lépő autóipar új beruházásai is Magyarországot válasszák”.

Szijjártó Péter hozzátette: az első fél évben a németeket megelőzve azok a koreai cégek állnak az élen a magyarországi beruházásokban, amelyek meghatározók az autóipar új korszakában és piacvezetők az elektromos autóiparban. Magyarországon már 110 üzleti fejlesztési szolgáltató központ működik, amelyek ötvenezer magyar, jellemzően többdiplomás fiatalnak adnak munkát, az Y-generációt megcélozva – mondta.

MTI
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Semjén Zsolt: Trianon
    Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke beszédet mondott Csurgón a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, Szászfalvi László kereszténydemokrata országgyűlés képviselő meghívására a helyi országzászlónál.
  • Donald Tusk szélnek eresztette a néppárti bölcseket
    Magáért beszélt Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár nyilatkozata, Donald Tusk valóban szélnek eresztette a néppárti bölcseket – erősítette meg lapunk kérésére Deutsch Tamás. A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a néppárti trió hiába is mondta, hogy jó úton haladnak a megbeszélések a Fidesszel. – Nem volt még példa arra, hogy az elnök inkább tehertételt jelent a pártcsaládnak, mintsem lendítőerőt – véleményezte Donald Tusk elmúlt időszakra jellemző magyarellenes kirohanásait.
  • Tisztifőorvos: kedvező tendencia látható az idősotthonokban
    Kedvező tendencia látható az idősek otthonaiban, nem nőtt a fertőzéssel érintett intézmények száma - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó