Bűnözőket hozhatott az EU-ba a hajóskapitány
Carola Rackete civil hajóján legalább három, borzalmas bűnöket elkövetett fiatalember is megbújhatott, mintegy félszáz fő között. Azaz öt-hat százaléknyi bűnöző.
2019. szeptember 29. 12:27

Emlékezhetünk még Carola Racke­tére, a Sea-Watch 3 civil mentőhajó 31 éves német kapitányára, aki júniusban Olaszország tiltása ellenére 53, Líbiából menekülő illegális migránst tett partra Lampedusa kikötőjében. Mint később kiderült, legalább három bűnöző is volt a fedélzeten, akiket szerencsére még időben lefüleltek. Ez azonban nem sokakat érdekelt, Racketét a legkevésbé, hiszen ő „nem tudhatott erről”. Matteo Salvini akkori olasz belügyminiszter tombolt, a német politikusok többsége és a média azonban az egekig magasztalta a „bátor mentőakciót”. A földközi-tengeri Jeanne d’Arcot ugyan házi őrizetbe vették, de néhány nap múlva egy olasz bírónő kiengedte. A kapitány azóta rakétaként robbant a köztudatba, rövid idő alatt médiasztár lett, számos talkshow-ban szerepelt, legutóbb a berlini Brandenburgi kapunál egy hete tartott klímatüntetésen szónokolt – írta tegnap a Bild német lap.

A népszerűséget és a sikert még az sem árnyékolja be, hogy a gyanú szerint a hajóra felvett három fiatalember líbiai menekülttáborokban válogatott gaztetteket követett el. A nemrég nyilvánosságra hozott rendőrségi jelentés szerint a Guineából származó Mohamed Conde (27 éves), valamint az egyiptomi Hameda Ahmed (26) és Mahmud Asuia (24) hosszú bűnlajstrommal rendelkezik: emberrablás, nők megerőszakolása, veréssel, elektrosokkal elkövetett kínzások és gyilkosság róható a terhükre. Az olasz rendőrség Szicíliában, a messinai gyűjtőtáborban fogta el őket.

– Nem zárhatjuk ki az esetet, de nincsenek biztos információink – kommentálta a fejleményeket Ruben Neugebauer, a Sea-Watch szóvivője.

Az Il Giornale jobboldali olasz napilap kezdetben Racketét hibáztatta, később azonban már nem hivatkozott „megbízható forrásokra” – ekkorra már ugyanis az Alex nevű mentőhajóval érkező migránsok felismerték kínzóikat. Csak néhány más médium, például a Messina in diretta tudósított a gyanúsítottak őrizetbe vételéről. A rendőrség a bűnözők érkezését június 29-re datálja, éppen arra a napra, amikor Rackete hajója is kikötött. Segélyszervezetek azzal védték a kapitányt, hogy nem tudhatta, miféle emberek vannak a hajón, hiszen nem voltak papírjaik. Líbiában már hosszú évek óta polgárháború dúl, s a menekülés egyik fő oka a kínzás.

A német aktivistát júniusban, Lampedusán vették őrizetbe. Az érdemi felelősségre vonás várat magára Fotó: REUTERS/Guglielmo Mangiapane

A civil mentőhajók kikötését megtiltó Matteo Salvini volt belügyminiszter azonnali bocsánatkérésre szólította fel Racketét.

– Nemcsak hogy megsértette a törvényt, és a pénzügyőrség hajójába rohant, öt tisztviselő életét veszélyeztetve, hanem június 29-én a Sea-Watch 3-ról partra tett három bűnözőt, akiket erőszaktétellel és gyilkossággal vádolnak – fogalmazott.

Szomorú tény az is, írják jobboldali lapok, hogy Salvini kormányváltás utáni utódja, Luciana Lamorgese minden erejével azon volt, hogy kisebbítse, sőt elhallgassa és titokban tartsa az esetet. Ám késő volt ehhez. Egyre több sajtótermék állítja saját forrásai alapján, hogy a három nehézfiú Rackete hajóján érkezett.

Embercsempészek az Ocean Vikingen is

Őrizetbe vett az olasz rendőrség két feltételezett embercsempészt, akik az Ocean Viking nevű civil hajóval érkeztek a szicíliai Messinába – írja az MTI. Mindkét gyanúsított egyiptomi. Azután vették őrizetbe őket, hogy a hajóval érkező 180 ember közül többen terhelő vallomást tettek rájuk. Elmondásuk szerint a két egyiptominak még Líbiában pénzt adtak, hogy eljuttassák őket Olaszországba, ám indulás helyett több napra egy líbiai menhelyre zárták el őket, csak azután vágtak neki a veszélyes tengeri útnak.

Az Európába törvénytelenül eljutni próbáló 182 embert a múlt hét elején vette fedélzetére több gumicsónakból és fabárkából Líbia partjainak közelében az Ocean Viking. Eközben a román hatóságok is tetten értek egy román embercsempészt, aki 26 iraki és szíriai illegális bevándorlót próbált – fejenként ötezer euróért – Bulgáriából Romániába csempészni. Kihallgatásuk során elmondták, hogy két bolgár állampolgár bújtatta el őket a román teherautóban, és a már Romániában tartózkodó rokonaiknak kellett volna a pénzt kifizetniük értük.

magyarnemzet.hu
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó