Greta Thunberg, a szuperhős
A globális felmelegedéssel összefüggésben az a legnagyobb kihívás, hogy a téma teljes mértékben átpolitizálttá vált, ezért a megoldásokban is egy érdekharc, kiszorítósdi indult meg minden szinten.
2019. szeptember 21. 09:49

Szeptember 23-án lesz a következő ENSZ-klíma­csúcs. Mivel magam is foglalkozom fenntartható fejlődéssel, klímaváltozással, technológiai innovációkkal és az ezekkel kapcsolatos társadalompolitikai kérdésekkel, a populáris médiá­ban nyomon követtem a svéd Greta Thunberg tevékenységét is. Alapvetően nem értek egyet azzal, ahogyan őt felhasználják, hiszen sem a tapasztalata, sem pedig eddigi életpályája nem jogosítja fel arra, hogy tudományos kérdésekben nemzetközi szinten nyilatkozzon meg.

Induljunk el onnan, hogy a fiatal lány mit is képvisel! Fontos ügyben lép fel: a klímaváltozásról beszél, elindította a Péntek a jövőért (Fridays for Future) nevű kezdeményezést, különböző PR-akciókban, hivatalos találkozókon vesz részt, amire egyébként a szociális mé­diát megelőző korban aligha lett volna esélye.

A fiatal lány napi tevékenységének mennyisége és az őt övező folyamatos médiafigyelem azt valószínűsíti, hogy az információit reggelente nem éppen az internetet böngészve szerzi meg, hanem komoly szakértői háttérrel, mondhatni kampánycsapattal dolgozhat – akár egy aktív politikus. Mivel nem látni a mögötte álló szereplőket, így csak gyaníthatjuk, hogy a felkészítők között jócskán előfordulnak lobbiszervezetek is.

Ez önmagában nem baj, senki nem hordja magánál a bölcsek kövét, főleg nem tizenévesen. Tekintettel arra, hogy hivatalosan a norvég szocialista politikusok jelölték őt az idei Nobel-békedíjra, vélhetően komoly esélye van elnyerni októberben. (Érdekesség, hogy a szeptember eleji norvég önkormányzati választásokon a semmiből megjelent egy „klímaellenes” párt. Kizárólag a klímaváltozással kapcsolatos, az autósokat terhelő új adónem, a bompenger bevezetése elleni tiltakozásul jött létre, és rögtön a szocialisták és a konzervatívok támogatottságának szintjét érte el az urnáknál a második legnagyobb városban, Bergenben.)

Ha pedig továbbmegyünk, a globális felmelegedéssel összefüggésben az a legnagyobb kihívás, hogy a téma mára teljes mértékben átpolitizálttá vált, ezért a megoldásokban is egy érdekharc, kiszorítósdi indult meg minden szinten. A legjobb példa erre az, hogy a nyugat-­európai vezetők annak tudatában szólítják fel a fejlődő országok vezetőit a gazdasági termelésük visszafogására (amivel gyakorlatilag le kellene mondaniuk a saját középosztályuk megerősítéséről), hogy Európa az utóbbi száz évben – az ipari forradalom által okozott károkból felállva – a fejlettebb és környezetkímélőbb (ámde jóval drágább) technológiáknak is köszönhetően gyakorlatilag kizöldült.

1990 óta például Spanyolországban az erdőtelepítéseknek köszönhetően az erdők területe 28-ról 37 százalékra nőtt. Még Olaszországban és Görögországban is emelkedett az erdősített területek nagysága, 26-ról 32 százalékra.

A legbiztatóbb példa Írország: 1922-ben területének mindössze egy százaléka volt erdő, ma ez 11 százalék körül van. Hazánk egy kicsit még le van maradva (húsz százalék körüli az erdők aránya), de csak tavasszal 22 millió facsemetét ültetett a kormányzat, ami önmagában is 2000-2500 hektárnyi új erdőterületet jelent.

A másik hangoztatott kedvenc téma: a gyermekvállalás visszaszorítása a klímavédelem érdekében. Még a brit hercegi pár is bejelentette, hogy ők bizony kettőnél több gyermeket nem vállalnak a Föld megmentése érdekében. A gyermekvállalást világszinten ellenző véleményvezérek valójában irdatlan tévedésben vannak. Az ENSZ előrejelzései szerint ugyanis 2015 és 2050 között a következő egymilliárd ember mindössze kilenc országban – India, Nigéria, Pakisztán, Kongói Demokratikus Köztársaság, Etiópia, Tanzánia, Egyesült Államok, Indonézia és Uganda – jön a világra.

Ha pedig a közelmúltat vizsgáljuk, azt látjuk, hogy 2010 és 2015 között a termékenységi ráta ugyancsak kilenc országban haladta meg az öt gyermek per anya számot, amelyek közül nyolc afrikai (Nigéria, Szomália, Mali, Csád, Angola, Kongói Demokratikus Köztársaság, Burundi és Uganda).

Ezzel párhuzamosan két ellentétes trend is érvényesült: az EU-ban az 1960-as évek óta folyamatosan nőtt a népesség, ez azonban elsősorban a bevándorlás következtében történt, amit a kommentátorok jelentős része rendre elfelejt.

Ugyanakkor a természetes szaporulat és így a termékenység már 1960 óta folyamatosan csökken az unióban, és különösen az 1980-as évek óta tartósan a 2-es szám alatt van; sőt, világszinten a térségünkben (EU28) a legalacsonyabb ez a mutató (1,6), ami azt fogja eredményezni, hogy az EU lesz a legelöregedettebb régió a világon. Ráadásul 1985 óta minden évben többségben vannak a bevándorlók a kivándorlókhoz képest.

A globális felmelegedés kapcsán sokkal inkább arra kellene fókuszálni, milyen életmódot élünk, hogyan fogyasztunk, hiszen sokkal inkább ez határozza meg, mennyire terheljük meg a környezetünket (extra környezetszennyezéssel) és a saját testünket (extra kilókkal). Ma már a WHO is elismeri, hogy – nagyon leegyszerűsítve – életmódváltással sokkal többet lehetne elérni, mint az egészségügyi intézményekbe történő beruházásokkal. (Ez persze nem azt jelenti, hogy ne volna szükség például az elmúlt évek mintegy 500 milliárdos vidéki egészségügyi fejlesztései után a 700 milliárdos budapesti fejlesztési projektekre, kórházépítésekre, sőt!)

Erre is lehetne egy jó ellenpéldát hozni: A gyűrűk ura című film szemkápráztató természeti szépségű forgatási helyszínét, a fejlődő országnak semmiképpen nem mondható Új-Zélandot. Az Economist brit gazdasági hetilap szerint az elsősorban ázsiai ­piacra exportáló állattenyésztés önmagában 23 százalékkal növelte az országban az üvegházhatású gázok mennyiségét.

Ahhoz, hogy megfeleljenek a klímaváltozás kapcsán meghatározott célértékeknek, a szakértők szerint brutálisan, 30 százalékkal kellene csökkenteni az ország második legnagyobb nemzetgazdasági bevételét hozó állatállományt. Ami ennél is nagyobb probléma: Új-Zéland vizeinek kétharmada annyira fertőzött – részben a legelésző állatállomány által felhalmozott trágya miatt –, hogy már nem javallott bennük úszni sem.

A kérdés – ahogy azt a valóban méltán sztár Paul McCartney már régóta szorgalmazza –: nem inkább az étrendünket kellene radikálisan megváltoztatni, például kezdetnek húsmentes hétfőkkel („Meat Free Monday”)? A tömegfogyasztás és globális pazarlás környezetet terhelő aspektusai nem elhanyagolhatók, hiszen a megtermelt élelmiszerek 30 százaléka a szemétben landol.

Az EU-ban évente 88 millió tonna élelmiszert dobnak ki, ami egy főre vetítve 173 kilogrammnak felel meg. A húsmentes hétfő kis lépés lenne egy embernek, de nagy ugrás az emberiségnek. Főleg nekünk, magyaroknak, ugyanis körünkben arányaiban több az elhízott, kövér ember, így a hazai egészségügy és az állami költségvetés is relatíve nagyobb kiadásokkal szembesül, mint optimális volna.

Mindez miért releváns? Az Egészségügyi Világszervezet kimutatásai szerint leginkább az életmód a felelős a korai halálozás, illetve a Magyarországon elterjedt népbetegségek (például daganatos betegségek, szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség) kialakulásában. A genetikai tulajdonságok húsz százalékban tehetők felelőssé mindezekért. Míg az egészségügyi intézményrendszer csupán tíz százalékban tudja a betegségekből fakadó következményeket kezelni, addig az életmódváltás 35-40 százalékban képes javítani az emberek egészségi állapotán.

A kezdő lépést tehát mindenkinek magának kell megtennie.

Lovászy László

A szerző az NKE tudományos főmunkatársa, stratégiai kormányzati kutatásokat támogató miniszteri biztos, ENSZ-szakértő

Magyar Nemzet
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó