Orbán: A modern magyar államnak szüksége van alkotmányvédelemre
A modern magyar államnak szüksége van titkosszolgálatra, alkotmányvédelemre, nemzetbiztonsági szolgálatokra, és minden hasonló tevékenységre - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) új, XI. kerületi épületének átadási ünnepségén.
2019. szeptember 19. 12:50

A kormányfő azt mondta, védeni kell Magyarország szuverenitását, amelyet elsősorban az alkotmányos szervek és intézmények garantálnak.

Közölte, hogy az új épület csaknem 30 milliárd forintba került. A magyar államnak rég nem volt annyi ereje, képessége - a kormányzatnak annyi elszántsága, a gazdaságnak pedig olyan jó teljesítménye -, hogy ekkora összeget előteremtsen alkotmányvédelmi intézmények "összegyűjtésére" egy helyre. Most azonban ez megtörténhetett, és az új ingatlannak köszönhetően az AH már nem négy különböző helyszínen fog működni - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Megjegyezte: az, hogy az államnak már van ereje biztosítani a feltételeket a létfontosságú szervek megfelelő működéséhez, a normális helyzet - a régebbi szituáció nem volt az. A kormányfő nagy dolognak nevezte, hogy "kivergődtek" a korábbi helyzetből.

Az AH új épületének egyenes vonalai világosságot, következetességet, fegyelmezettséget sugároznak - értékelt, hozzáfűzve: a kialakítás jól adja vissza azokat a tulajdonságokat, amelyeket a kormány és a belügyminiszter elvár az intézménytől.

Bár az ingatlan is fontos, az alkotmányvédelem ereje nem az épületekben rejlik, hanem azokban az emberekben, akik vállalják, hogy a titkosszolgálatnál végzik a munkájukat - hangoztatta.

Orbán Viktor kiemelte, hogy amióta szervezett társadalom létezik, alkotmányvédelem és titkosszolgálat is van. A különböző országok versenyeznek egymással, eltérő és ütköző érdekeik vannak, ezeket érvényesíteni próbálják. Az érdekérvényesítésnek vannak kitaposott, jogilag szabályozott mezsgyéi, de vannak olyan határterületek, ahol a szabályok nem vagy nem úgy érvényesek.

E területeken "az ellenfeleink is dolgoznak, mi sem tehetjük meg, hogy (...) nem dolgozunk, erre valók a titkosszolgálatok" - fogalmazott a miniszterelnök.
Kitért a modern idők újabb kihívásaira, így a kibervédelemre, az információszerzés új eszközeire, továbbá a közösségi médiára, amely - mint mondta - kontrollálatlan, nehezen áttekinthető.

Az AH-ban dolgozók munkájának értelme a magyar nemzet szolgálata - jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő úgy fogalmazott: "amit önök tesznek, és ami ilyen különlegesen, titokzatosan hangzik, az nem különbözik lényegét tekintve attól a munkától, mint amit mi végzünk".

Az AH különlegessége nem a küldetésében rejlik, hanem az eszközeiben - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Kijelentette: Magyarország erősödik, és így az iránta táplált érdeklődés is nő. Az országnak egyre nagyobb a befolyása Közép-Európában, valamint az Európai Unióban, és ennek vannak következményei a rivális államokra nézve is. A fokozott érdeklődésről "tudnunk kell, ezt szabályoznunk kell, és ott, ahol kell, el kell hárítanunk" azt - tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt mondta, hogy a titkosszolgálatok minden mérhető szempontból jól, sőt kiválóan teljesítettek az elmúlt kilenc évben, és ez nem csupán az ő véleménye, hanem a belügyminiszteré is.

Orbán Viktor miniszterelnök (k), Pintér Sándor belügyminiszter (j) és Kiss Zoltán nb. vezérőrnagy, az AH főigazgatója (b) az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) új székházának átadásán Budapesten 2019. szeptember 19-én. MTI/Máthé Zoltán

Kiss Zoltán, az AH főigazgatója emlékeztetett: a kormány 2016 májusában döntött arról, hogy egységes elhelyezést kell biztosítani az AH-nak, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központnak, valamint a Kormányzati Adatközpontnak.

A döntést azért volt indokolt meghozni, hogy még hatékonyabb legyen a rendvédelmi szervek működése - jelentette ki, megjegyezve: az Alkotmányvédelmi Hivatal korábban Budapest négy, egymástól távoli pontján működött, ami gyengítette az információáramlást, és így a teljesítményt.

A kivitelező kiváló munkát végzett - értékelt Kiss Zoltán. Közölte, hogy a műszaki átadás-átvételt áprilisban zárták le, ezt követően az épületet alkalmassá tették a nemzetbiztonsági feladatokra.

Az ingatlan megfelel mindazon követelményeknek, amelyeket a kor kihívásai támasztanak, valamint a magyar és NATO-s jogszabályok, rendelkezések előírnak - hangoztatta a főigazgató.

Az új épület hatszintes, mintegy 35 ezer négyzetméter alapterületű. Az informatikai rendszer kialakításához 1200 kilométernyi kábelt használtak fel. Megtalálható benne egy 300 fős befogadóképességű konferenciaterem. Több mint ötven védett helyiséget alakítottak ki, és kiemelten védett tárgyalókat is építettek - sorolta Kiss Zoltán.

Az AH főigazgatója köszönetét fejezte ki, amiért az intézmény lehetőséget kapott modern, korszerű ingatlanba költözni.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal új székháza Budapesten az átadás napján, 2019. szeptember 19-én. MTI/Máthé Zoltán
   

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Széchenyi európaisága a mának is mintát ad
    Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta – mondta Latorcai Csaba államtitkár a Széchenyi Társaság idei dÍjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
  • A jegybank folytatja az infláció elleni küzdelmet
    Az alapkamatemelési ciklus lezárásával nincs vége az infláció elleni küzdelemnek, a jegybank más eszközökre nagyobb hangsúlyt fektetve folytatja a pénzügyi szigorítást és az infláció elleni küzdelmet - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 125 bázispontos kamatemelést követő sajtótájékoztatón, kedden.
  • Orosz keresztény kitüntetést kapott Semjén Zsolt
    2022. szeptember 13-án, a magyar kormány épületében nyújtotta át Hilarion Budapest-magyarországi metropolita Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes részére a „Dicsőség és becsület” rend II. fokozatát.
MTI Hírfelhasználó