Karácsony Gergely magányos kampánya
Kálmán Olga az előválasztás óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, amit nemrég egészségügyi okokkal magyarázott, a jelek szerint ez megakadályozza őt a Karácsony melletti korteskedésben is.
2019. szeptember 12. 11:13

Karácsony Gergely hivatalos köztéri kampánya szeptember 15-én veszi kezdetét – közölték az MSZP elnökségében arra a felvetésünkre, miszerint bár már augusztus végén, a Szabadság téren tartott rendezvénnyel elindult a baloldal közös főpolgármester-jelöltjének korteskedése, arcképével nem találkozni a főváros utcáin.

Mindez azért is érdekes, mert korábban még az előválasztás népszerűsítésekor is erőteljesebb, látványosabb reklámhadjárat volt tapasztalható. Elnökségi forrásaink a hét végén kezdődő, így lényegében egy hónapig tartó köztéri plakátkampányt az ellenzék viszonylag szűkös anyagi lehetőségeivel magyarázták, megjegyezve, hogy egyelőre Tarlós István sem kezdett hasonlóba. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy eredeti elképzeléseik szerint is elsősorban az interneten, különböző közösségi oldalakon és utcai kitelepüléseken akarták Karácsonyt népszerűsíteni.

Arra viszont nem kaptunk érdemi választ, hogy a DK és a Momentum milyen konkrét módon támogatja a baloldal közös főpolgármester-jelöltjét, forrásaink csupán annyit mondtak, hogy eddig nem tapasztaltak semmilyen „kavarást”. Emlékezetes: amikor Karácsony megnyerte az előválasztást, mindkét alulmaradt párt és jelöltjeik, Kálmán Olga, illetve Kerpel-Fronius Gábor is azt ígérte, hogy támogatják a kampányát, ennek viszont szintén nincs sok jele. Az ügyben a DK-t és a Momentumot is hiába kerestük, lapzártánkig nem érkezett válasz. A közösségi oldalak tanúsága szerint ugyanakkor kijelenthető, hogy mindkét párt a saját kampányára koncentrál, kifejezetten Karácsony Gergely melletti felhívás, mozgósítás egyáltalán nem tapasztalható.

Tény, hogy a Momentum azért közzétette Karácsony néhány sajtótájékoztatójának videóját, a DK felületein azonban nyoma sincs a megígért támogatásnak. Gyurcsány Ferenc inkább a kertjükbe tévedt kiscicákról, a futballról, a déli határzárról, a fiatalokkal való találkozóiról és pártja polgármesterjelöltjeiről, aktivistáiról posztol.

Kálmán Olga az előválasztás óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, amit nemrég egészségügyi okokkal magyarázott, a jelek szerint ez megakadályozza őt a Karácsony melletti korteskedésben is.

magyarnemzet.hu
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Megakasztották a Liget Budapest Projektet Karácsonyék
    Változtatási tilalmat rendelt el a Liget Budapest Projekt által érintett városligeti területre a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát 18 igen szavazattal, 14 nem ellenében, egy tartózkodás mellett támogatta a testület.
  • Zöld böjtre hív a pannonhalmi főapát
    Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát február 26-án, hamvazószerdán Facebook-oldalán tette közzé azt a felhívást, amelyben a bencés közösség tagjait, munkatársait és barátaikat „zöld böjtre” biztatja az előttünk álló nagyböjt folyamán.
  • Továbbra sem tudni koronavírus-fertőzöttről Magyarországon
    Bár a betegség európai terjedése miatt kicsi az esélye annak, hogy a koronavírus elkerülje Magyarországot, de nincsen magyar beteg Magyarország területén – jelentette be Gulyás Gergely.
MTI Hírfelhasználó