Egyensúlyoznia kell az új elnöknek
Akár patikamérlegen is kimérhették volna az új Európai Bizottság politikai összetételét, kérdéses azonban, hogy a földrajzi egyensúly is hangsúlyos lesz-e a november elsejével munkába álló testületben. Ursula von der Leyen elnök jövő kedden hozza nyilvánosságra a bizottsági portfóliók sorsát. Trócsányi ­László biztosi helye megkérdőjelezhetetlennek látszik. Az egykori igazságügyi miniszter területe végül a nemzetközi együttműködés és fejlesztés vagy a humanitárius segítségnyújtás és válságkezelés lehet.
2019. szeptember 8. 11:25

Ursula von der Leyen jövő kedden rántja le a leplet az új összetételű Európai Bizottságról. Az elnök listáján szereplő nevek kevésbé okozhatnak meglepetést (egyedül Románia nevezett meg két lehetséges biztosjelöltet, a kormányválság miatt időközben pedig egy harmadik név is belekerült a kalapba – a szerk.), viszont a kiosztott portfóliók tekintetében van ok az izgalomra.

Von der Leyen a héten arról beszélt, hogy nagyon pontos elképzelése van arról, melyik tagállamra melyik tárcát bízza. A bizottsági portfóliók mindig is presztízskérdést jelentettek, így nem meglepő, hogy eddig a papírforma érvényesült, miszerint a fejlettebb és régebbi EU-tagállamok kapták a valamit is érő szakterületeket. A német elnök megválasztásakor ugyanakkor Európa egyensúlyának visszaállításával kezdett kampányolni, mondván: politikai, nemi és földrajzi szempontból is kiegyensúlyozott testületet szeretne maga mögött tudni. Mivel Brüsszelben ma már gyakorlatilag naponta elhangzik a „hídépítés” jelszó, a keddi bejelentést meglehetősen nagy elvárások előzik meg.

A politikai egyensúlyra a nyilvánosságra hozott nevek alapján mindenesetre nem lehet panasz: a Von der Leyen-listán – az elnökkel együtt – eddig tíz szakember érkezik a politikai spektrum jobboldaláról (kilenc néppárti berkekből), tíz politikust pedig (Romániát is ideszámolva) a baloldal delegálhat. Utóbbiak között van a spanyol Josep Borrell, az unió leendő kül- és biztonságpolitikai főképviselője, illetve Frans Timmermans egykori szocialista csúcsjelölt is. Timmermans biztosan a bizottság alelnöke marad, de a dán liberális Margrethe Vestager is megkapja ezt a tisztséget.

Ursula von der Leyen kedden végre bemutathatja csapatát Fotó: Reuters

A májusi EP-választásokon bár a liberálisok és a zöldek is jócskán megerősödtek, az új bizottságban „mind­össze” négy liberális és egy zöld érzelmű politikus foglalhat majd helyet. A biztosokat ugyanis a nemzeti kormányok delegálják, általában saját pártjuk politikusait jelölik, ám az EU 28 tagállama közül csupán Litvániában van hatalmon zöldpárti kabinet.

A tárcák közötti földrajzi egyensúly kialakítása már sokkal bonyolultabb kérdés. Von der Leyen tudatában van annak, hogy az uniós csúcspozí­ciókban nem akad kelet-közép-európai politikus, így szinte borítékolható, hogy a majdani bizottsági alelnökök között a térségből származó biztosok is lesznek.

Utóbbi nem vonja maga után azt, hogy Kelet-Közép-Európa egésze értékes portfóliókban részesül. Figyelemre méltó viszont, hogy vélhetően a cseh Vera Jourová kezébe kerülnek az ­uniós jogállamisági ügyek, így előállhat az a Brüsszelben egészen bizarrnak titulált helyzet, hogy az egyik visegrádi ország politikusa felügyeli majd a joguralom helyzetét a tagállamokban. Von der Leyen kifejezetten a térségnek akarta a szakterületet, Jourová pedig nem áll aggasztóan közel hazai pártjának vezetőjéhez, Andrej Babis cseh miniszterelnökhöz.

Ami a magyar biztosjelöltet illeti, Trócsányi László helye is megkérdőjelezhetetlennek látszik a bizottságban, annak ellenére, hogy korábban – épp az egyenlőség címszó alatt – szó volt róla, hogy hazánknak is készülnie kell egy női jelölttel. A volt igazságügyi miniszter folyosói pletykák szerint maga is csak a jövő hét elején értesül a neki szánt szakterületről, ami végül a nemzetközi együttműködés és fejlesztés vagy a humanitárius segítségnyújtás és válságkezelés lehet. Úgy tudjuk, hogy Ursula von der Leyen a közelmúltban telefonon is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel Trócsányi leendő feladatáról.

Judi Tamara (Brüsszel)

magyarnemzet.hu
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Az ötpontos program már a jövőt építi
    Olyan helyzetben van az ország, hogy a válságkezelést nem hitelből kell finanszíroznia, szemben például Romániával, ahol a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordultak segítségért – mondta a Magyar Nemzetnek Novoszáth Péter közgazdász, aki értékelte a kormány ötpontos akciótervét.
  • A kormány a nemzeti össztermék, a GDP 18-20%-át csoportosítja át
    Tíz év megfeszített munkával egyenesbe jött a magyar gazdaság, de a koronavírus-járvány miatt most kezdhetjük elölről az építkezést, ami igazságtalan – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki arról is beszélt hogy egyszerre kell megküzdenünk a járvánnyal és a gazdasági következményekkel is.
  • Kocsis Máté: Önök elvettek egy havi nyugdíjat, mi pedig adunk
    Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy a hétvégén és a mai napon számos bejelentést tett Orbán Viktor miniszterelnök, és erről szeretné tájékoztatni az Országgyűlést.
MTI Hírfelhasználó