Egyre nagyobb probléma az antiszemitizmus Nyugat-Európában
Izraeli zászlók az arab világból érkezett menedékkérők révén felerősödött antiszemitizmus elleni megmozduláson a német fővárosban.
2019. június 23. 18:58

Izrael-ellenes felvonulás volt Berlinben. A június első napján tartott demonstráción - beszámolók szerint - nagyjából ezer muszlim bevándorló követelte a zsidó állam elpusztítását – hangzott el csütörtökön az M1 Unió28 című műsorában.

Az antiszemita demonstrációt a libanoni terrorszervezet, a Hezbollah finanszírozta – állítják a tudósítások. A berlini zsidó közösség a demonstráció és a Hezbollah politikai szárnyának betiltását követelte még a tüntetés előtt a kormánytól, azonban a német kancellár, Angela Merkel ezt a kérést elutasította. A német kormány ugyanis, szemben Izraellel, az Egyesült Államokkal vagy Nagy-Britanniával, nem tekinti terrorszervezetnek a Hezbollahot.

A német állam még akkor is elutasította a helyi zsidó közösségek kérését, amikor hivatalos úton kérték, hogy ne engedjék megrendezni ezeket a demonstrációkat. Mike Pompeo, amerikai külügyminiszter is aggodalmát fejezte ki a Németországban zajló események iránt.

A német vezetés egyelőre nem látszik nyitottnak ebben a kérdésben. Ez azért nagyon veszélyes, mert egész Európának alapvetően a kulturális és társadalmi berendezkedése egy zsidó-keresztény kultúrkörből származik – közölte Palóc André, a Századvéd elemzője.

Bár a demonstrációt nem tiltotta be a német kormány, azt elismerte, hogy az antiszemitizmus jelen van az országban. Az antiszemitizmus elleni kormánybiztos arra szólította fel az országban élő zsidókat, hogy ne viseljenek nyilvánosan fejfedőt, vagyis kipát, hogy ne érhesse őket atrocitás.

Átlagosan naponta négy antiszemita bűncselekmény volt 2018-ban Németországban

A hivatalos adatok szerint 2018-ban csak Németországban 1646 antiszemita bűncselekményt regisztráltak a hatóságok, vagyis naponta átlagosan négyet. Ez a szám nagyjából 10 százalékkal magasabb, mint 2017-ben. Ráadásul 62 esetben erőszakos támadás történt. Az antiszemitizmus elleni kormánybiztos szerint a támadások 90 százaléka szélsőjobboldali, és nem muszlim hátterű.

Szabó Dávid, a XXI. század Intézet stratégiai igazgatója kiemelte: a német hivatalos források szerint ezek szélsőjobboldali támadások, azonban érdemes azt a számok mögé nézve megnézni, hogy a német statisztikák szerint a szélsőséges muszlim szervezetek, valamint az iszlám terror- és erőszakcsoportok által elkövetett támadásokat is szélsőjobboldalinak minősíti a német szakértői grémium.

Innentől kezdve gyakorlatilag összemossa, tehát beteszi ebbe a kategóriába, amivel elrejti azt, hogy valójában itt egy új típusú muszlim vagy iszlám indíttatású, muszlimok által elkövetett antiszemita erőszakhullámról van szó.

Rendszeressé vált atrocitások

Tavaly áprilisban csak azért támadtak meg egy utcán sétáló férfit, mert kipát viselt. „A rendszeressé vált atrocitások miatt egyre több zsidó hagyja el Európát” – mutatott rá Törcsi Péter az Alapjogokért Központ kutatási igazgató.

Sok esetben fizikai, testi sértésig is fajulnak, sőt, hát emlékezzünk vissza arra, hogy pár évvel ezelőtt a párizsi terrortámadások esetén az egyik hely, amit megtámadtak, egy kóser hentesbolt volt, ahol muszlim hátterű bevándorlók voltak az elkövetők.

Olyan híreket is lehet hallani, hogy Nyugat-Európából, elsősorban Franciaországból és a Benelux-államokból egyre több francia, holland, belga zsidó származású ember költözik Izraelbe, hiszen a konfliktusok sújtotta Izraelben is nagyobb biztonságban érzi magát, mint a bevándorlók által lakott nyugat-európai városokban – folytatta Törcsi Péter.

A muszlim közösségek közelében gyakrabban érik atrocitások a zsidó közösségeket

„A nyugat-európai politikusok sokáig tagadták, hogy a terrorizmus és a muszlim hátterű migráció között összefüggés lenne” – mondta a szakértő.

Az elmúlt években elkövetett különböző nyugat-európai terrorcselekményeknek a túlnyomó többségében fundamentalista iszlám elkövetői voltak. Ugyanez igaz az antiszemitizmusra is. Különböző zsidó szervezetek – amelyek antiszemitizmust kutatnak, illetve annak az intenzitását vizsgálják – is arra jutottak, hogy Nyugat-Európában, ahol nagyarányú muszlim közösség van jelen, sokkal gyakrabban fordulnak elő atrocitások a helyi zsidó közösséggel szemben – Törcsi Péter.

A bevándorlásellenes német párt, az AfD bejelentette, törvényjavaslatot nyújt be, amely betiltaná a Hezbollah politikai szárnyát Németországban. Izrael berlini nagykövete szerint, ha a német kormány terrorszervezetnek minősítené a Hezbollahot, azzal egyértelmű jelét adnák annak, hogy nem tűri tovább az antiszemitizmust.

Képünkön: Izraeli zászlók az arab világból érkezett menedékkérők révén felerősödött antiszemitizmus elleni megmozduláson a német fővárosban
(Fotó: MTI/EPA/Omer Messinger)

hirado.hu
  • Magyarország nem fordulhat vissza
    Orbán Viktor kifejtette: a Magyarország előre megy, nem hátra mondatban benne van az a küzdelem, amelyet Magyarország az elmúlt 12 évben folytatott, hiszen 2010-ben egy csődbe jutott ország volt, az országot "kivéreztették és tönkretették". De "nagyon kemény munkával 12 év alatt a korábbi baloldali kormányzás hibáit és bűneit Magyarország kijavította" - mutatott rá.
  • Az orosz medve nem játék
    2021-ben Belaruszban egy olyan destabilizációs akció történt, amely meglehetősen hasonlított a 2014-es, kijevi forradalomnak nevezett puccsra. Az orosz vezetés most hamarabb ébredt, és gyorsan rea­gált. Fehéroroszország esetleges elvesztését konkrét nemzetbiztonsági fenyegetésként kezelték.
  • Nemzeti Régészeti Intézetet alapítanak
    A kormány hosszas szakmai előkészítés és egyeztetés után döntött arról, hogy a Várkapitányság Régészeti és Tudományos Igazgatósága a Nemzeti Múzeum részévé váljon, így ismét az MNM végezheti a régészeti örökségvédelmi feladatokat a lelőhelyek felderítésétől a feltáráson és feldolgozáson át a közönségkapcsolatokig - közölte a múzeum pénteken az MTI-vel.
MTI Hírfelhasználó