KDNP-s politikusok az úzvölgyi magyar katonatemetőben
Harrach Péter frakcióvezető kifejezte, hogy érzékelhető a temető veszélyeztetettsége, és a jelen magyarjai felelősek a múlt és a jövő magyarjaiért, ezért is védenünk kell hőseink emlékét.
Utoljára frissítve: 2019. június 4. 16:34
2019. június 4. 15:43

Az úzvölgyi magyar katonai temetőben tett látogatást a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportja. A KDNP-s politikusok megkoszorúzták hőseink emlékművét. E gesztus jelentőségét fokozza, hogy a közelmúltban román kísérletek történtek a temető elfoglalására, a magyar katonák sírjai mellé román katonákat idéző betonkereszteket tettek.

A román akció ellen föllépett a Romániai Magyar Demokratikus Szövetsége, és az RMDSZ mellett számos helyi közösség védte a temetőt a román elfoglalási kísérletek ellen.
 

A KDNP frakciójának vezetője, Harrach Péter az úzvölgyi temetőben rögzített videóüzenetben tette közzé gondolatait. A politikus elmondta: a magyar kereszténydemokrata képviselők megkoszorúzták a magyar katonasírokat, részben a nemzeti összetartozás kifejezéseként, és azért mert érezhető volt a temető veszélyeztetettsége. És azért is, mert eleget tettek a magyar alaptörvényben foglaltaknak. Eszerint a múlt, a jelen és a jövő magyarjai szövetséget alkotva jelenítik meg a nemzetet. „A múlt magyarjai előtt hajtottunk fejet, mi, a jelen magyarjai, akik felelősséget érzünk a teljes magyarságért, és ezt át fogjuk adni az utódainknak, fiainknak és unokáinknak” – fogalmazott Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője az úzvögyi magyar katonasíroknál.
gondola

A nemzeti összetartozás napja alkalmából az úzvölgyi katonatemetőben rótta le kegyeletét Harrach Péter a KDNP országgyűlési frakcióvezetője. 

A politikus az MTI-nek elmondta: Gergely Andrással, Csíkszentmárton polgármesterével ment Úzvölgyébe, és a polgármester kinyitotta számára a temetőt. Így az ott eltemetett magyar katonák emlékművénél róhatta le kegyeletét.
   
Fontosnak tartotta, hogy a nemzeti összetartozás napján olyan helyekre is eljussanak az Országgyűlés képviselői, ahol nagy szükség van az összetartozás kifejezésére. Úgy vélte, ilyen hely Úzvölgye, és ilyen helyek azok a csángó falvak, amelyeket a hegyek közül Moldvába leereszkedve látogat meg a nap során.
   
Harrach Péter felidézte: Magyarország alkotmánya szerint a magyar nemzetet a múlt, jelen és jövő magyarjainak a szövetsége alkotja.
   
"Itt most alkalmunk volt egy veszélyeztetett magyar katonai temető sírjai előtt fejet hajtani, és egyúttal azt kifejezni, hogy az összmagyarságért vagyunk felelősek, nemcsak a jelenért, hanem az elmúlt idő hősi halált halt katonáiért épp úgy, mint a jövőért. Ezt a felelősséget tovább kell adnunk a következő generációnak" - nyilatkozta a politikus.
   
Harrach Péter az MTI kérdésére azzal magyarázta, hogy a magyar kormány képviselői eddig nem hallatták hangjukat a sok vitát kiváltó temető ügyében, hogy meggyőződésük szerint a sérelmeket elsősorban diplomáciai úton kell rendezni, és "nem a nyilvánosság szintjén kell kezdeni a rendezést". Hozzátette: tudomása szerint Magyarország magyarázatot kért diplomáciai úton a temetőben történt beavatkozásra. Azt is hozzátette: a vitatott témák egy részében a történészeknek kell megegyezniük.
   
"Olyan sérelem érte a magyar hősi temetőt, amit rendezni kell, és úgy gondolom, ezt a rendezést diplomáciai úton kell megvalósítani" - nyomatékosította a kisebbik kormánypárt országgyűlési frakcióvezetője.
   
Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki az úzvölgyi első világháborús sírkertben, félszáz betonkeresztet és egy emlékművet felállítva benne.
   
Az egykori államhatár mellett fekvő, lakatlan Úzvölgye település közigazgatásilag a 33 kilométerre fekvő Csíkszentmártonhoz tartozik, de Hargita és Bákó megye kataszteri hivatala 2001-ben a település területét a 25 kilométerre fekvő Dormánfalváhnak juttatta. A Bákó megyei kisváros polgármestere április közepén e megállapodás alapján a moldvai településre telekkönyveztette a katonai temetőt. A településről 2017-ben költözött el az utolsó lakos.
MTI

 

gondola; MTI
  • Fel vörösök, proletárok
    Hablatyolt, hogy zöld és szabad Budapestet akar, amit vissza kell foglalni. Hogy kitől, természetesen a magyar kormánytól.
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
  • Orbán: 1956-ban is szabad és független Magyarországot akartunk magunknak
    1956-ban is szabad és független Magyarországot akartunk magunknak a nemzetek Európájában - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából a Zeneakadémián rendezett díszünnepségen.
  • A teheráni konferencia idejéig vezethetők vissza az 1956-os forradalom előzményei
    Hatvanhárom évvel ezelőtt ezen a napon, Budapesten a műegyetemisták felvonulásával kezdődött az 1956-os forradalom. Közvetlen előzménye az egy nappal korábban tartott nagygyűlésük volt. De valójában az embereknek az ÁVH korlátlan hatalmából, a diktatórikus kormányzásból, a koncepciós perekből és a kommunista vezetésből lett elegük.
  • Mert fényesebb a kard
    A dicsőséget kivívtuk, a falatnyi szabadságunkat elveszítettük. Az elesettekből hősök, a kivégzettekből mártírok lettek. A világ bennünket csodált. Fejezet lettünk a történelemkönyvekben.
MTI Hírfelhasználó