KDNP-s képviselők az úzvölgyi magyar katonatemetőben
Harrach Péter frakcióvezető kifejezte, hogy érzékelhető a temető veszélyeztetettsége, és a jelen magyarjai felelősek a múlt és a jövő magyarjaiért, ezért is védenünk kell hőseink emlékét.
2019. június 4. 15:20

Az úzvölgyi magyar katonai temetőben tett látogatást a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportja. A KDNP-s politikusok megkoszorúzták a katonasírokat. E gesztus jelentőségét fokozza, hogy a közelmúltban román kísérletek történtek a temető elfoglalására, a magyar katonák sírjai mellé román katonákat idéző betonkereszteket tettek.

A román akció ellen föllépett a Romániai Magyar Demokratikus Szövetsége, és az RMDSZ mellett számos helyi közösség védte a temetőt a román elfoglalási kísérletek ellen.

A KDNP frakciójának vezetője, Harrach Péter az úzvölgyi temetőben rögzített videóüzenetben tette közzé gondolatait. A politikus elmondta: a magyar kereszténydemokrata képviselők megkoszorúzták a magyar katonasírokat, részben a nemzeti összetartozás kifejezéseként, és azért, mert érezhető volt a temető veszélyeztetettsége. És azért is, mert eleget tettek a magyar alaptörvényben foglaltaknak. Eszerint a múlt, a jelen és a jövő magyarjai szövetséget alkotva jelenítik meg a nemzetet. „A múlt magyarjai előtt hajtottunk fejet, mi, a jelen magyarjai, akik felelősséget érzünk a teljes magyarságért, és ezt át fogjuk adni az utódainknak, fiainknak és unokáinknak” – fogalmazott Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője az úzvögyi magyar katonasíroknál.
 

gondola
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Fideszes szavazatok is kellettek Von der Leyennek
    A német Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság következő elnöke. A politikus csak nagyon szűk többséget szerzett az Európai Parlamentben, így még meggyűlhet a baja az átláthatóságért kiáltó testülettel. Az EP októberben szavaz majd az új összetételű bizottságról.
  • Az idő urai
    Mivel érdekekről van szó, s jogegyenlőségről, Magyarországnak egy pillanatra sem szabad beleélnie magát abba a vízióba, hogy mostantól a bizottság megváltozik, s felfigyel az aggasztó jelekre, esetleg figyelembe veszi a szavazópolgárok akaratát.
  • Riadólánc: 200 álcivil szervezet támadja a Fidesz jelöltjét
    Soros György mintegy 200 európai lobbiszervezete levélben fordult az Európai Néppárthoz azért, hogy megakadályozza a fideszes Hidvéghi Balázs megválasztását az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) alelnöki posztjára, és megvétózzon más fideszes jelölteket is.
MTI Hírfelhasználó