Egy valódi európai néppárt
A következő hetekben sokan fogják hírbe hozni a magyarokat, kiválásukat és kizárásukat emlegetve. Elég ilyenkor arra gondolnunk, a győztesek lehetnek nyugodtak, s csak a vesztésre állók kapkodnak.
2019. június 1. 14:11

A lényeget elárulom az elején: a kedves olvasó nem fogja megtudni, mit fog tenni a Fidesz az európai parlamenti (EP-) választások után az európai térben, csak azt, hogy – egy elemző nézőpontjából – mit tehet. Hiába az irigyek, vesztesek és rosszakarók kórusa, a magyar kormánypárt érdekérvényesítési lehetősége nem csökkent, hanem egyenesen nőtt. De az igaz, hogy az európai belpolitika már soha nem lesz olyan, mint előtte.

A 2019-es európai parlamenti választásokon a Fidesz–KDNP közös listája történelmi győzelmet aratott. Akár szavazatszámban, akár a kormányzati pozícióban elért százalékos arányban, akár választástörténeti, akár európai összehasonlításban nézzük, a kormánypártok csúcsteljesítményt nyújtottak. 1,8 millió szavazatot Magyarországon még soha semelyik párt nem kapott EP-választáson, 53 százalékot elérni, különösen kilenc év szükségszerűen koptató kormányzati év után, magáért beszélő adat, s – a hírhedt máltai Munkáspártot leszámítva – semelyik párt sem közelítette meg az unióban Orbán Viktor politikai közösségének listás eredményét. Csak érdekességként, ez még az Európa-politikai etalonnak számító Helmut Kohl CDU-jának sem sikerült, mindig ötven százalék alatt maradt a teljesítménye.

Az örömittas Gyurcsány Ferenc a választási estén a Fidesz kétharmados felhatalmazását is megkérdőjelezte. Talán az immár „csak” 38 százalékpontos különbség miatt bízta el magát, s álmodozott a Fidesz népszerűségvesztéséről. A tény valójában az, hogy a „most vasárnapi” listás eredményével a kormánypárt a „tavaly vasárnap” szerzett 133 mandátumnál lényegesen többhöz jutott volna. Az európai választás tehát a nemzeti legitimitás megerősítésére is szolgálhatott.

Ha egy kicsit mélyebbre ásunk, az is kiderül az általam vezetett Nézőpont Intézet kutatási adataiból, amiket a választási eredményekre súlyozva pontosítottunk, hogy a Fidesz minden társadalmi csoportban továbbra is vezető helyen áll. A Momentum a fiatal, 18–39 éves korosztályban ugyan minden negyedik polgárt meg tudja szólítani, de a kormányoldal itt is 34 százalékos támogatásnak örvend. Budapesten lehet, hogy a DK 20 százalékos párt, de a Fidesz több mint 42 százalékon áll, a községekben pedig a 61 százalékot is meghaladja támogatottsága. Végül: 60 év felett Gyurcsány pártja 24,9 százalékkal hasít, de a kormánypártok itt is több mint 57 százalékos hátszélnek örvendhetnek, azaz egyértelműen erősebbek. A Fidesz tehát ezen a választáson is bizonyította, hogy minden társadalmi csoportban erős, sőt a legerősebb, azaz valódi néppárt.

A hazai balliberálisok régi hagyománya, hogy megkérdőjelezzék a magyar kormánypárt európai elköteleződését is, úgy tűnik, meglehetősen eredményesen, hiszen ma már az egész európai baloldal beállt mögéjük a kórusba. Gondolkodási képletük alapja, hogy aki nincs jóban a brüsszeli csúcshivatalnokokkal, nem lehet Európa-párti. A magyar kormányfő munkaalapú gazdaságfilozófiája, bevándorlásellenessége, családbarát politikája és kereszténységvédelme viszont aligha tekinthető Európa-ellenességnek, inkább a kontinens régi fényéhez való visszatérésnek.

Az egész szemléletvita, ha udvariasan megfeledkezünk a baloldal kritikájának aligha nemes motivációjáról, egy pedagógiai alapkérdésre vezethető vissza. Vajon ki neveli szeretett gyermekét jobban: aki tömjénfüsttel veszi körbe és minden bajért a külvilágot hibáztatja vagy az, aki őszinte bírálatot gyakorol a gyenge pontokon, hogy az ősök nyomába léphessen majdan? A magyar kormány palástolatlan kritikája, sőt szembesítő kampányai az utóbbi kategóriába tartoznak, s alighanem többet tesznek Európáért, mint a kényelmes székeikből a populizmus ellen felszólaló hivatásos aggódók.

A Fidesz tehát egy igazi európai néppárt. A kérdés az, hogy mi akkor az Európai Néppárt? Mindenképpen egy furcsa képződmény. Valójában egy nemzetközi szervezet, mert nincsenek is élő ember tagjai, a pártok pártjáról van szó. A különlegességet növeli, hogy valójában nem egy értékközösségről, hanem egy nagyvonalúan megfogalmazott értékek mentén megszervezett zsákmányszerző szervezetről van szó.

Miután a 90-es évekig a baloldal dominálta az európai csúcspozíciókat, a jobboldal úgy döntött, nagyobbra akar nőni, hogy így igényt tarthasson a vezető állások legtöbbjére. Ennek érdekében vették fel Silvio Berlusconi Forza Italia pártját, a francia gaulle-istákat, s talán az addigra jobbközép párttá erősödött Fideszt is. Egyedül a brit konzervatívok integrációja nem járt sikerrel. A fáradozás viszont megérte, hiszen most is mindhárom európai csúcsállás néppárti politikusok kezében van.

A gyors növekedés mellett azonban nem maradt idő és energia a különleges szervezet fejlesztésére, s az utóbbi időben ehhez mintha a pártvezetés tekintélye is kevés lenne. A néppárt igazi funkcionárius szervezetté vált, rossz kompromisszumokkal, félmegoldásokkal. A kereszténységhez, a nemzethez vagy a bevándorláshoz fűződő viszonyát nem tudta tisztázni, a pozíciók megszerzése érdekében inkább fenntartott egy liberális és egy konzervatívabb szárnyat is.

A közös világnézeti alap hiánya azonban veszélyes dolog a politikában, mert a sorskérdésekre adandó közös válaszokat is megnehezíti. Ma az Európai Néppártban szép számmal ülnek föderalisták és szuverenisták, bevándorláspártiak és -ellenesek, valamint multikulturalisták és elkötelezett keresztények. A „néppártiság” itt tehát nem az egyes nemzetekben elnyert erős társadalmi támogatottságot jelenti, hanem az ideológiai ezerarcúságot, az európaiság pedig nem az építő kritikát, sokkal inkább a status quo védelmét.

De vajon mi lehet egy európai néppárt és a fenti Európai Néppárt jövőbeli kapcsolata? Vajon van-e visszaút a Manfred Weber kampánya alatt, a baloldali koalíció reményében elmérgesedett viszony rendezésére? A válasz egyértelmű: bármi megtörténhet. A parlamenti matematika azonban ennek a bárminek is egyértelmű kereteket szab. Az Európai Néppárt frissen összeálló, 180 fős frakciójában a Fidesznek és az RMDSZ-nek összesen 15 mandátuma van, ami 8,3 százaléknak felel meg.

Enélkül is megmarad ugyan az első helye a frakciók között, tehát nem a magyar kormányfő pártja úgymond a mérleg nyelve a méretversenyben, de mégiscsak jelentős befolyásról van szó egy az unió népességének két százalékát jelentő ország kormánypártjától. Ha igazak azok a hírek, hogy Emmanuel Macron ambíciója egy új, „legnagyobb” európai párt létrehozása, akkor lehet, hogy a Európai Néppárt liberális szárnyát is magával ragadja majd, azaz a magyar befolyás tovább növekedhet.

Orbán Viktor viszont 2018. június 16-án, az Andrássy Egyetemen tartott előadásában már jó előre elmondta stratégiáját. Az Európai Néppárton belül szeretne, ahogy ő fogalmazott, egy kereszténydemokrata platformot létrehozni. Ha nem is biztos, hogy kik tartoznának ide pontosan, a Sargentini-jelentés ellen szavazó tagpártok 2019-ben összesen 37 képviselőt delegáltak Strasbourgba, Berlusconival és a szlovén Janez Jansával együtt. E platformnak mindenképpen a magyar kormányfő a legfontosabb szereplője, s összességében már az Európai Néppárt többsége ettől a közösségtől függ, nélkülük az európai szocialisták akár 10 képviselővel is megelőznék az eddigi csúcstartót.

Éppen ezért a legvalószínűbb forgatókönyvnek az Európai Néppárton belüli platformszervezés tűnik. Ez bizonyíték lenne arra, hogy Helmut Kohl egykori pártcsaládja nem vált teljesen liberálissá és garancia arra, hogy megmaradjon a legnagyobbnak. De volna más megoldás is, ha az emberi viszonyok miatt az együtt maradás nem valósulhat meg. Ne feledjük, hogy Weber – értékrendjétől és korábbi gesztusaitól eltérően – egészen május végéig a „nacionalisták” ellen küzdött, soha nem látott belső megosztottsághoz vezetve az Európai Néppártot.

„Remek” kampányának eredménye továbbá, hogy arányában és számában is az Európai Néppárt frakciója csökkent a legnagyobb mértékben (újabban, a látszat kedvéért még a balliberális források sem tüntetik fel számításaikban, hogy a Fidesz tagsága függőben van), a német CDU történelmi mélypontját érte el, s Weber esélye az áhított bizottsági elnöki posztra nagyjából akkora, mint hogy Orbán Viktor valaha áhítozni fog erre a feladatra.

Ha tehát a bukott elnökjelölt negatív hatását nem lehetne helyrehozni az Európai Néppárton belül, a Fidesz bölcsebben teszi, ha a brit konzervatívokhoz hasonlóan inkább a tagság nélküli frakciószövetség irányát választja. Amennyiben Macron elnök miatt a néppárt is megszűnne, nemcsak meggyengülne, a magyar kormánypártnak a függetlenségtől sem kell félnie. Negyven év után először nincs többsége az Európai Parlamentben a baloldal és az Európai Néppárt frakcióinak, azaz megnő az alkalmi megállapodások szerepe, az európai belpolitika új korszaka kezdődik. A magyar kormánypárti képviselők világos értékrendjük miatt kiszámítható és tisztességes partnerei lehetnének a többieknek. A függetlenség nem magány, hanem autonómia, amelybe belefér a visegrádi, francia, német vagy olasz és a balkáni baráti és testvérpártokkal való kétoldalú kapcsolatok fenntartása is.

A Fidesz tehát bővítette mozgásterét az Európai Parlamentben, s ne feledjük nagy előnyét, hogy a pártvezetője miniszterelnökként az Európai Tanácsban is jelen van. Most azonban türelemre és józanságra van szükség, az Európai Néppárt jövőjét nem a Fidesz dönti el, legfeljebb alkalmazkodhat hozzá. A következő hetekben sokan fogják hírbe hozni a magyarokat, kiválásukat és kizárásukat emlegetve. Elég, ha ilyenkor arra gondolunk, a győztesek lehetnek nyugodtak, s csak a vesztésre állók kapkodnak.

Mráz Ágoston Sámuel

A szerző politológus, a Nézőpont-csoport vezetője

magyarnemzet.hu
  • Budapest felett az ég
    Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
  • Újra kell tanulnunk a demokráciát
    A „létező demokrácia” részének kell tekintenünk az idegen titkosszolgálatok videókészítését és az időzített nyilvánosságra hozást. A külföldi tőzsdespekulánsok kampányfinanszírozó tevékenységét. A külföldi propagandaközpontok itthoni buzgólkodását.
MTI Hírfelhasználó