A közölt videofelvételek világossá tették, hogy a Hableány sétahajó nem fordult be a Viking szállodahajó elé, hanem a nagyobb jármű ütközött neki a kisebbnek szerda este - mondta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. május 31. 10:19

Az elnök szerint a Hableány nem a saját irányváltoztatása miatt fordult keresztbe, hanem azért, mert a Viking nekiütközött, majd maga alá gyűrte és felborította.
Hangsúlyozta, a hajókon lévő helymeghatározó műszerek segítéségével, illetve szabad szemmel is látniuk kellett egymást.

Elmondta azt is, a nagyobb hajó valószínűleg magához szippantotta a kisebbet, amit alátámaszt, hogy a Margit híd pillérei között haladtak el éppen, ahol a sodrás erősebb, és közel voltak egymáshoz.

Erre - tette hozzá - fel lehetett volna készülni, s egyértelmű az is, hogy a szállodahajónak lassítania kellett volna, és meg kellett volna várnia míg a Hableány elhalad a híd alatt.

A transponderek felvételei alapján ki fog derülni, hogy be volt-e kapcsolva a hajókon a rádió, és használták-e ezeket.
Nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy elromlottak a helymeghatározók a hajókon, ezért nem látták egymást, de ennek nagyon kicsi a valószínűsége - válaszolta a műsorvezető kérdésére Bencsik Attila.

A Hableány az ütközés után nagyon gyorsan, hét másodperc alatt elsüllyedt. Ennek okai között szerepelhet, hogy a szállodahajó orra nem klasszikus hegyes hajóorr, hanem egy, a jármű hossztengelyére merőleges homlokfal. Ez azzal járt, hogy a Hableány nem tudott jobbra, vagy balra kitérni, hanem felborult. Miután felborult, a víz nyomása és a szállodahajó mozgási energiája a víz alá lökte a sétahajót - értelmezte a történteket Bencsik Attila.

Szijjártó Péter a helyszínre látogatott a dél-koreai külügyminiszterrel

A budapesti hajóállomáson jelen volt még többek között Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára, Menczer Tamás, a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, valamint Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Az eseményen részt vett a katasztrófavédelem két tábornoka és a dél-koreai nagykövetség néhány munkatársa is.

Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter (j3) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) megtekinti a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó mentési munkálatait a Margit hídnál 2019. május 31-én. MTI/Balogh Zoltán

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred AM-31 Dunaújváros hajója a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében, a Margit hídnál 2019. május 30-án.MTI/Balogh Zoltán

Virágok és mécsesek a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében, a Margit hídnál 2019. május 30-án. MTI/Balogh Zoltán

Ma érkeznek meg Budapestre az áldozatok családtagjai

A dél-koreai elnök tegnap telefonon beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel, és arra kérte a magyar kormányt, hogy továbbra is tegyen meg minden tőle telhetőt a budapesti hajóbalesetben eltűnt dél-koreai turisták mentésében – közölte csütörtökön a szöuli elnöki hivatal szóvivője. Hozzátette: a 15 perces beszélgetésben Mun Dzse In megköszönte, hogy a magyar hatóságok „aktívan végzik a mentési műveleteket”.

 

Fotó: Bach Máté

A dél-koreai elnök operatív csoport megalakítását rendelte el tegnap reggel. A külügyminiszter vezetésével a 18 fős operatív csoport azonnal Budapestre indult, és küldtek egy 13 fős mentőcsoportot is. Közülük ketten részt vettek a Szevol dél-koreai komphajó 2014-es katasztrófája utáni mentésben.

Tegnap levélben fejezte ki együttérzését Orbán Viktor kormányfő a dél-koreai miniszterelnöknek és népének a turisták tragédiája miatt, s biztosította őt arról, hogy a magyar hatóságok minden lehetséges erőfeszítést megtesznek a túlélők felkutatása érdekében.

Magyarország belügyminisztere fogadta a Koreai Köztársaság Magyarországon akkreditált nagykövetét – közölte tegnap a Belügyminisztérium. Pintér Sándor részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, részletes tájékoztatást adott a baleset ismert körülményeiről és a mentési-kutatási folyamatról.

Budapestre utaztatja a The Very Good Tour utazási iroda a hajóbaleset halálos áldozatainak családtagjait – írta a The Korea Times. Tízen érkeznek a magyar fővárosba ma délelőtt.

MTI - M1
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
MTI Hírfelhasználó