Húsvét: A nagykorú szabadság ünnepe
A szabadság végső soron az, hogy eldöntöm, ki akarok lenni, és nem engedem, hogy elsodorjanak az események, eluralkodjanak rajtam hirtelen támadt vágyaim.
2019. április 21. 10:32

A húsvéttal az a gond, hogy egy olyan világban, amelyben a bűnről nem merünk, nem akarunk beszélni, a bűn hatalma alól való szabadulást ünnepelni finoman szólva sem könnyű. Pedig húsvétkor éppen ezt kellene ünnepelnünk.

Az, hogy a XXI. századi ember számára kínos a bűnről beszélni, egyenes következménye annak, hogy nem hisz Istenben.

Ha nincs Isten, nincs megváltás sem, és akkor, ha van bűn – márpedig mindnyájan tapasztaljuk, hogy a bűn valósága létezik –, nem tudunk miként szabadulni belőle. Ezért nem bűnökről, hanem bűncselekményekről beszélünk inkább, és az erkölcsi kérdéseket teljesen a jog szférájába utaljuk.

Megfigyelhető: amikor egy szörnyű, kegyetlen bűntényről hallunk, egyből úgy fogalmazunk, gondolkodunk az esetről, mintha az elkövető őrült lett volna. Nem tudunk mit kezdeni a rosszal, a minket körülvevő gonoszsággal.

Amikor valaki szélsőségesen jó, persze nem kezdünk azon spekulálni, vajon minden rendben van-e vele mentálisan. Teréz anyát nem tartjuk őrültnek. A sorozatgyilkosokat igen. Szeretjük, követeljük a szabadságot, a bűn létezésével ugyanakkor nem akarunk foglalkozni. Pedig a kettő szorosan összefügg. A szabadság ugyanis nemcsak függetlenséget, hanem felelősséget, elhívást is jelent. Szabadság és felelősség – éppen úgy, mint jog és kötelezettség – testvérfogalmak. Kéz a kézben kellene járniuk.

Amikor bűnt követünk el, a szabadságunkat használjuk rosszul. Vétkeink mindig valami választható jóra irányulnak. Pont azért nehéz a kísértéseknek ellenállni, mert a szabadságunkat valami számunkra vonzó értékre akarnánk irányítani, a mértéket azonban elvétjük. Sokszor éppen akkor veszítjük el a szabadságunkat, amikor úgy érezzük, a leginkább birtokoljuk azt. A minket körülvevő számtalan lehetőséggel élve ideig-óráig szabadnak érezzük magunkat anélkül, hogy tudatosodna bennünk, valójában éppen a szabadságunkat adjuk föl értük.
Hosszan lehetne sorolni a példákat.

A divat követése során észre sem vesszük, hogy azokat a ruhákat viseljük, olyan tárgyakkal vesszük körül magunkat, amelyeket mások erőltetnek ránk. Okostelefonjaink kinyitják előttünk a világot, és föl sem fogjuk, hogy kényszeresen újra és újra a kijelzőjükre pillantunk.

Az alkoholfogyasztás és a szexualitáshoz kapcsolódó kényszerek kialakulása pedig nyilvánvalóan olyan tettekre indíthatják az embert, amiket nemigen választana tudatosan. Szabadságunk tehát nevelésre szorul. Nem maradhat meg dacos, kamaszos állapotban.

Az igazi, minőségi, felnőtt szabadság az ember végleges önmeghatározása, amikor egy jól átgondolt és stabil értékrenden alapuló életcél eléréséért állunk sorompóba és mozgósítjuk erőinket.

A szabadság végső soron az, hogy eldöntöm, ki akarok lenni, és nem engedem, hogy elsodorjanak az események, eluralkodjanak rajtam hirtelen támadt vágyaim. Szívünk mélyén mindnyájan erre a lehorgonyzottságra, a jóért vállalt önkorlátozásból fakadó, valódi szabadság nyújtotta biztonságérzetre és nyugalomra vágyunk.

Ennek elérése azonban számtalan lemondást követel tőlünk. Sokszor kell látszólag feladnunk a szabadságunkat. Hányszor kell példának okáért egy becsületességre törekvő embernek a kis hazugságok nyújtotta kibúvók, könnyebbségek kínálta szabadságot elutasítania. A valódi szabadság nem sekélyes, kőkemény fegyelmet kíván.

Ennek a szabadságnak a példáját adta Jézus Krisztus a húsvéti eseményekben. Az ő egész élete – saját szabad döntése révén – a másokért való létezés volt. „Odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem” – olvassuk Jézus szavait János evangéliumában.

Az igazi felnőtt szabadságnak ez a döbbenetes példája lehet minden jóakaratú – hívő vagy akár ateista – ember számára húsvét ünnepének üzenete.

Csekő Imre

magyarnemzet.hu
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Fideszes szavazatok is kellettek Von der Leyennek
    A német Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság következő elnöke. A politikus csak nagyon szűk többséget szerzett az Európai Parlamentben, így még meggyűlhet a baja az átláthatóságért kiáltó testülettel. Az EP októberben szavaz majd az új összetételű bizottságról.
  • Az idő urai
    Mivel érdekekről van szó, s jogegyenlőségről, Magyarországnak egy pillanatra sem szabad beleélnie magát abba a vízióba, hogy mostantól a bizottság megváltozik, s felfigyel az aggasztó jelekre, esetleg figyelembe veszi a szavazópolgárok akaratát.
  • Riadólánc: 200 álcivil szervezet támadja a Fidesz jelöltjét
    Soros György mintegy 200 európai lobbiszervezete levélben fordult az Európai Néppárthoz azért, hogy megakadályozza a fideszes Hidvéghi Balázs megválasztását az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) alelnöki posztjára, és megvétózzon más fideszes jelölteket is.
MTI Hírfelhasználó