Stabil többség Tarlós mögött
A budapesti választópolgárok csaknem fele (48 százaléka) Tarlós István újrázását támogatná a főpolgármesteri poszton egy most vasárnapi szavazáson - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet című napilap számára készített közvélemény-kutatásából. A felmérés ereménye szerint, amelyet az intézet szombaton az MTI-hez is eljuttatott, Karácsony Gergelyre, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltjét a fővárosiak 29, a Jobbik és az LMP támogatását élvező Puzsér Róbert független főpolgármester-jelöltre pedig 9 százaléka voksolna.
2019. április 13. 14:00

A Nézőpont Intézet azt írta: a főpolgármesternek csaknem félmilliós biztos szavazótábora van a fővárosban, Karácsony Gergelynek valamivel több több mint 300 ezer, Puzsér Róbertnek pedig 100 ezer támogatója az adatok alapján.

A kutatás összegzése szerint Tarlós István főpolgámesteri munkájával az 1 400 000 budapesti szavazópolgár közül "nagyságrendileg" 800 ezren - köztük 160 ezer ellenzéki - elégedettek. A megkérdezettek 72 százaléka arra számít, hogy 2019 októbere után is ő lesz a főpolgármester. A budapestiek leginkább őt tartják alkalmasnak a város vezetésére (70 százalék). A három induló közül leginkább megbízhatónak (43 százalék) és leginkább kompetens vezetőnek is őt tartják (49 százalék).

Kitértek arra is: a budapesti pártpreferencia-adatok alapján Tarlós István a fővárosban 7 százalékponttal népszerűbb a Fidesz-KNDP-nél. A kormánypártok támogatottsága ugyanis a biztos szavazóknál országosan 41 százalékpontos, ez hat százalékpontos növekedést jelent tavaly szeptember óta. Tarlós Istvánra az ellenzéki szimpatizánsok 16 százaléka is szavazna. Az ellenzék legerősebb szereplője továbbra is a Momentum Mozgalom (13 százalék), a többi párt támogatottsága tíz százalék alatti.

A közlemény szerint Karácsony Gergely jelenlegi zuglói polgármestert a megkérdezett budapestiek 20 százaléka tartja "a leginkább vezető típusnak". Minden negyedik ellenzéki szimpatizáns (27 százalék) azt mondta, nem örülne, ha komoly politikai poszthoz jutna. Ugyanakkor őt tartják a leginkább bevándorláspárti (30 százalék) politikusnak is. Puzsér Róbertre legtöbben a hiteles (12 százalék) és tisztességes (11 százalék) jelzőket tartják igaznak, a főpolgármesternél ezt a jellemzést a megkérdezettek 43, illetve 35 százaléka fogadta el.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2019. március 28. és április 5. között készült 1000 budapesti lakos telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb budapesti lakosságra nem, kor, és iskolai végzettség szerint. Ennél a mintanagyságnál a maximális mintavételi hiba 3,1 százalék.

MTI
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • A kommunizmus dermesztő meséje
    Álom, valóság, rémálom. Három szóval leírható a kommunizmus dermesztő meséje. Emlékeztetni kötelesség.
  • Megakasztották a Liget Budapest Projektet Karácsonyék
    Változtatási tilalmat rendelt el a Liget Budapest Projekt által érintett városligeti területre a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát 18 igen szavazattal, 14 nem ellenében, egy tartózkodás mellett támogatta a testület.
  • Zöld böjtre hív a pannonhalmi főapát
    Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát február 26-án, hamvazószerdán Facebook-oldalán tette közzé azt a felhívást, amelyben a bencés közösség tagjait, munkatársait és barátaikat „zöld böjtre” biztatja az előttünk álló nagyböjt folyamán.
MTI Hírfelhasználó