Brüsszel a magyar határvédelemre nem, de a Soros-szervezeteknek ad pénzt
Brüsszel másfél éve tett ígéretével ellentétben még mindig nem adott egyetlen fillért sem a magyar határvédelemre, miközben a bevándorlást támogató „Soros-szervezeteket” bőkezűen támogatja – mondta a kormányszóvivő szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. február 23. 14:13

Hollik István emlékeztetett, a magyar miniszterelnök 2017 őszén levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, Jean-Claude Junckert, hogy Brüsszel 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelem addigi költségeihez, mivel Magyarország nem csak saját, hanem az Európai Unió külső határait is védi.

A határvédelmi költségek a kérelem benyújtásakor több mint 270 milliárd forintra rúgtak, ez az összeg pedig azóta emelkedett – tette hozzá.

A kormányszóvivő közölte, Brüsszel hosszú levelezés után először a magyar költségek egyharmadát hagyta jóvá, és ígéretet tett azok kifizetésére, majd később ezt visszavonta, és csak a költségek mintegy tizedét ismerte el, de a mai napig egyetlen fillért sem fizetett.

A brüsszeli bizottság lassan két éve „húzza az időt, keresi a kifogásokat”, célja pedig, hogy ezeket a pénzeket ne fizesse ki Magyarországnak – fogalmazott Hollik István.

Kiemelte, a magyar kormány arra az európai szolidaritásra hivatkozva szeretné elérni a magyar határvédelmi költségek felének megtérítését, amelyre a brüsszeli politikusok folyamatosan hivatkoznak.

A magyar kormány az európai szolidaritás jegyében várna segítséget Brüsszeltől Fotó: MTI

Hollik István szólt arról is, hogy eközben a „migrációt támogató, ösztönző és segítő Soros-szervezeteket igen bőkezűen támogatja Brüsszel”.

Úgy látszik, nem volt hiábavaló, hogy közel negyvenszer látogatták meg a Soros-szervezetek az Európai Bizottság különböző vezetőit és biztosait – mondta.

A kormányszóvivő felidézte továbbá, hogy az Európai Parlament (EP) idén januárban fogadta el azt a jelentést, amely szerint a „következő hét évben megháromszoroznák a Soros-szervezetek támogatását, így azok még több migránst tudnának behozni Európába”.

Mi ezt elfogadhatatlannak tartjuk – jelentette ki, hozzátéve, hogy Brüsszel legitimitása gyenge lábakon áll, ezért nem kellene közvetlenül civil szervezeteket támogatnia, azt meg tudják tenni a nemzetállamok.

MTI
  • Gulyás: indul a vakcina-előjegyzési kampány
    A koronavírus elleni vakcina előjegyzésére vonatkozó kampány elindulását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszélt, hogy a miniszterelnök konzultációi után születik döntés a december 11. utáni intézkedésekről.
  • Donald Trump: Ha igazam van, Joe Biden nem lehet elnök
    A mainstream média szinte teljesen mellőzte, a Facebook és a Twitter pedig az üzenet valóságtartalmát firtató címkékkel látta el Donald Trump minapi beszédét, amit a hivatalban lévő elnök az eddigi legfontosabb felszólalásaként jellemzett.
  • Tisztifőorvos: decemberre várható a második hullám tetőzése
    Szakemberek szerint decemberre várható a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó