A világ legjobb középülete díját is elnyerte a Néprajzi Múzeum
Az Európa legjobb középülete díj után a világ legjobb középülete díjat is elnyerte a Liget Budapest Projekt keretében épülő új Néprajzi Múzeum épülete.
2018. december 4. 10:28

Az elismerést a világ egyik legrangosabb ingatlanszakmai nemzetközi versenye, az International Property Awards hétfő éjszakába nyúló londoni díjátadó gáláján vehette át Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója.

A Néprajzi Múzeum épülete ugyanezen a versenyen előzőleg Európa legjobb középületének díját is megkapta, és így került a világ legjobbjainak járó díj esélyesei közé.

Gyorgyevics Benedek a díj átvétele után hangsúlyozta: az elismerés Magyarország számára történelmi léptékű győzelmet jelent, különös tekintettel arra, hogy egy állami beruházást választott a világ legjobbjának a nyolcvan nemzetközi szakemberből álló zsűri.

A vezérigazgató szerint a díj nem csupán a magyar építészet kiváló teljesítményére, hanem a magyar innovációra és a magyar kultúrára is ráirányítja a nemzetközi figyelmet.

Az International Property Awards negyedszázados történetében először fordul elő, hogy magyar épület a világ legjobbjaként végezzen kategóriájában. A Napur Architect iroda által tervezett Néprajzi Múzeum új épülete a nemzeti szinten befutó győztes projektek között bizonyult Európa legjobb középületének, majd a kontinens legkiválóbbjaként a világ 10 régiójának kategóriagyőztesei közül érdemelte ki a világ legjobbjának járó "World's Best" díjat.

Gyorgyevics Benedek hangsúlyozta: a Liget Budapest Projekt keretében Európa egyik legrégibb közparkja újul meg, miközben egyedülálló kulturális intézmények jönnek létre, világviszonylatban is kiemelkedő építészeti megoldásokkal, amit az épülő Néprajzi Múzeum most átvett díja is bizonyít.

A Városliget Zrt. vezérigazgatója szerint a díj hatalmas elismerés a magyar építész- és ingatlanfejlesztő társadalomnak, hiszen kivívták maguknak azt a rangot, hogy a világ élvonalában jegyezzék őket. Hozzátette: a díj jól mutatja, hogy az ingatlanfejlesztés minőségének és az építészeti kultúra progresszív fejlődésének előmozdításában kulcsszerepet játszó magyar cégek képesek gyorsan reagálni az egyéni igényekre és mai folyamatokra, emellett az értékőrzésben is kimagaslóan teljesítenek.

Európa legjobb középülete díját nyerte el a Néprajzi Múzeum új épülete

Az International Property Awards ingatlanszakmai elismeréseket hétfőn este Londonban adják át a kategóriák győzteseinek. Az Európa legjobb középületének rangos elismerését, kategóriájának legjobbjaként a magyar Napur Architect építésziroda által a Városliget szélére, az Ötvenhatosok terére, az egykori parkoló helyére tervezett új épület nyerte el.

A 25 éves International Property Awards az ingatlanszakma egyik legrangosabb elismerése, amelyet nyolcvan nemzetközi szakemberből álló zsűri ítél oda tíz különböző kategóriában. A testület a projekttervezést, a minőséget, az innovációt, az egyediséget és a fenntarthatóság iránti elkötelezettséget vizsgálja.

A Néprajzi Múzeum új épülete a nemzeti szinten győztes projektek között bizonyult Európa legjobb középületének, a kontinens legkiválóbbjaként pedig a világ tíz régiójának kategóriagyőzteseivel együtt jelölték a világ legjobbjának járó díjra is.

A beruházásnak nem ez az első nemzetközi elismerése. Tavaly Cannes-ban, a MIPIM ingatlanszakmai kiállításon és vásáron a Liget Budapest Projekt a legnagyobb és legátfogóbb fejlesztéseket bemutató Best Futura Mega Project kategóriában Európa legjobb városfejlesztési nagyprojektjeként bizonyult a legjobbnak.

Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a Liget Budapest Projekt Európa legnagyobb kulturális beruházása, amelynek tervezése során az első pillanattól kezdve az volt a cél, hogy egy nemzetközileg is egyedülálló, világszínvonalú fejlesztés valósuljon meg.

Hozzátette: az Európa legjobb középületének járó díj elnyerése még inkább ráirányítja a nemzetközi figyelmet a Budapest szívében létrejövő turisztikai attrakcióra, amely egyedülálló a kontinensen. A projekt történetében ez az időszak mérföldkő, hiszen több év előkészítő munka után már elkezdődtek az építkezések – többek között a most díjazott Néprajzi Múzeumé -, valamint a zöldfelület rehabilitációja – mondta a vezérigazgató.

Gyorgyevics Benedek ismertette: a nemzeti közgyűjtemények számára a Liget Budapest Projekt száz év óta nem látott intézményfejlesztési lehetőséget biztosít, hiszen a Néprajzi mellett új épületet kap a Nemzeti Galéria is, a Szépművészeti Múzeum pedig történelmi megújuláson esett át. A múzeum kivitelezése az egykori parkoló helyén 2017 decemberében kezdődött.

A Néprajzi Múzeum 250 ezer darabos, sokat vándorló gyűjteménye 34 ezer négyzetméteres épületben kap új, végleges otthont a Városligetben. Az új épület tervrajzán 250 mérnök dolgozott, Ferencz Marcel vezető tervező irányításával. Az épületben helyet kap gyerekmúzeum, könyvtár, archívum, konferenciaterem, valamint 2500 négyzetméternyi időszaki és 4500 négyzetméternyi állandó kiállítási tér is. Az épület 60 százaléka a térszint alatt helyezkedik el, a tetejét borító zöldfelület közösségi térként szolgál majd.

MTI
  • Budapest felett az ég
    Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
  • Újra kell tanulnunk a demokráciát
    A „létező demokrácia” részének kell tekintenünk az idegen titkosszolgálatok videókészítését és az időzített nyilvánosságra hozást. A külföldi tőzsdespekulánsok kampányfinanszírozó tevékenységét. A külföldi propagandaközpontok itthoni buzgólkodását.
  • A főváros új vezetése partneri viszonyra törekszik a kormánnyal
    Budapest új vezetése készen áll partneri viszony kialakítására a kormánnyal - hangsúlyozta első nemzetközi sajtótájékoztatóján szerdán Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester. Ezt pénteki hivatalba lépése után levélben jelzi Orbán Viktor miniszterelnöknek, akitől személyes találkozót kér - fűzte hozzá az ellenzéki politikus a Patyolat próbaüzem nevű kulturális befogadó térben tartott eseményen.
  • Amikor Magyarországra migrált nyugati liberálisok döntik el, hogy ki legyen Budapesten a főpolgármester
    Budapesten szavazati joggal rendelkezik 90 ezer olyan európai állampolgár, akik nem beszélnek magyarul, nem rendelkeznek magyar felmenőkkel és egyáltalán nem tetszik nekik a nemzeti érdeket szem előtt tartó politizálás. Ezek a liberális külföldiek viszont meghatározták a főpolgármester-választás kimenetelét. Sőt egyes vélemények szerint el is döntötték azt – írja a Tűzfalcsoport.
  • Kétharmad közelében a kormánypártok
    A mandátumok csaknem kétharmadát megszerezte a Fidesz—KDNP a megyei közgyűlésekben a vasárnapi választáson. A szocialista párt önállóan csupán tizenkét képviselői helyet szerzett, de közben kettő helyett három polgármesterük lett a megyei jogú városokban. Budapesten az ellenzék nyertese egyértelműen az MSZP lett, a párt összesen hat polgármestert ad, így néggyel növelték a kerületi vezetőik számát.
MTI Hírfelhasználó