Magyar bio-szennyvíztisztító a trappista apátságban
Több tízezer ember szennyvizét is képes megtisztítani az a bio-szennyvíztisztító, amely a koningshoeveni trappista apátság területén, magyar fejlesztés nyomán valósulhatott meg – mondta Áder János köztársasági elnök a közmédiának, miután hollandiai látogatása zárásaként felkereste a létesítményt pénteken.
2018. november 24. 11:50

Áder János kiemelte: a magyar fejlesztésű bio-szennyvíztisztító egészen más technológiával működik, mint a hagyományos létesítmények, növényeket és algát használ fel a víz megtisztításához.

A köztársasági elnök rámutatott: ipari és kommunális szennyvíz tisztítására is alkalmas, az eljárás gyorsabb a korábbinál és hatékonyabb is.

Áder János példaként említette, nagy kérdés a szennyvíz megtisztításakor, hogy a gyógyszer- vagy vegyszermaradványokat sikerül-e eltávolítani. Ezzel az eljárással erre is mód van – hangsúlyozta.

A magyar államfő külön örömét fejezte ki, hogy a Biopolus nevű cég, amelyik a beruházást megvalósította, magyar termékkel, magyar innovációval olyan piacra tört be, ahol külföldről nehéz megjelenni, Hollandia ugyanis több évszázados vízkezelési gyakorlattal rendelkezik.

Áder János felidézte, hogy a cég először a Budapesti Víz Világtalálkozón mutatkozott be, és az, hogy jelen vannak, ennek a találkozónak az eredménye, hisz ott léptek ki a nagyvilág elé.

A köztársasági elnök kitért arra is, hogy a magyar fejlesztésű szennyvíztisztító nem túl nagy területen 20 ezer ember, azaz „egy nagyobbacska város” szennyvizét képes megtisztítani.

Úgy fogalmazott: árvízi védekezésben Magyarország jól teljesít, de a szennyvíztisztítás területén megjelenni a piacon egy teljesen új technológiával, Hollandiában referenciát szerezni, lehetőséget kapni, hogy Európa más városaiban, a világ egyéb részén is ez a magyar technológia megjelenjen, és Magyarországon is alkalmazzák lehetőség szerint, rendkívül fontos dolog.

A magyar Biopolus cég bio-szennyvíztisztító üzeme a Tilburghoz közeli koningshoeveni trappista apátságban Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kitért arra is, hogy egy éven belül megvalósulhat egy következő beruházás Eindhovenben, ami már kifejezetten a városi szennyvíztisztítással foglalkozik.

Innováció, hogy a szennyvízben lévő energiát is hasznosítani kívánják, illetve a szennyvíziszapban meglévő anyagokat kinyernék, és hasznosítanák ipari nyersanyagként.

A cél egy körforgásos technológia megteremtése, azaz, hogy a szennyvízből minden használható anyagot kinyerjenek és újrahasznosítsanak.

Ez egy nagyon jó megoldás lehet, különösen a fejlődő országokban, ahol a szennyvíz 90 százaléka tisztítatlanul kerül vissza a folyókba, tavakba, szennyezve azokat a vízforrásokat, amelyeket a mezőgazdasági művelésben, vagy a lakosság ellátására használnának – mutatott rá Áder János, hozzátéve: ha ezt meg tudják előzni, akkor sok további bajt lehet megakadályozni.

Áder János köztársasági elnöknek (j3) Kenyeres István, a Biopolus alapítója (j2) bemutatja a cég bio-szennyvíztisztító üzemét a Tilburghoz közeli koningshoeveni trappista apátságban 2018. november 23-án. MTI/Kovács Tamás

Áder János köztársasági elnök a koningshoeveni trappista apátságban, mellette Izsák atya, házfőnök a Tilburghoz közeli apátságban 2018. november 23-án. MTI/Kovács Tamás

Áder János köztársasági elnököt (b3) tortával köszöntik a koningshoeveni trappista apátságban, balról Izsák atya, házfőnök (b2) a Tilburghoz közeli apátságban 2018. november 23-án. MTI/Kovács Tamás

A hollandiai munkalátogatáson tartózkodó Áder János köztársasági elnök (j) a Maeslantkering mozgógátnál 2018. november 23-án. Mellette Henk Ovink különleges nemzetközi vízügyi megbízott (j2). MTI/Kovács Tamás

Áder János köztársasági elnök a Maeslantkering mozgógátnál 2018. november 23-án. Mellette Peter Persoon technikai sajtóreferens (b) és Henk Ovink különleges nemzetközi vízügyi megbízott (j). MTI/Kovács Tamás

MTI