A nemzeti gyásznap a hálaadás napja is
November 4. nemzeti gyásznap, és egyben a hálaadás napja is - emelte ki az igazságügyi miniszter a nemzeti gyásznapon vasárnap, Budapesten.
2018. november 4. 14:11

Trócsányi László a Rákoskeresztúri új köztemető nemzeti gyászparkjában tartott megemlékezésen hangsúlyozta: 1956 hőseire, mártírjaira emlékezni és emlékeztetni kell, hálával kell gondolni rájuk, akik a szabadságunkat megalapozták.

A miniszter azt mondta: 1956 Európa és a világ lelkiismeretéhez is szólt, semmi más nem mozgatta úgy meg a szabad világ lelkiismeretét, mint a magyar forradalom.

1956. október 23-át a remény szülte, és ezt ölték meg november 4-én - mondta.

A forradalmat és szabadságharcot árulás és olyan megtorlás követte, amelynek kegyetlensége és jogtalansága messze felülmúlt Haynauét. A félelem és reménytelenség nagyobb volt, mint 1945-ben - idézte fel.

Trócsányi László elmondta: 1956. október 23-án a "rémálom" maga a valóság lett, bujkálni és menekülni kellett. Egy egész nemzedék tűnt el, köztük rengeteg kiváló tehetséges ember. 1956. november 4. után a diktatúra sötét hónapjai, évei következtek "vérbíróságokkal, kirakatperekkel", a megtorlások és durva zsarnokságok időszaka volt ez. A sztálinizmust felváltotta a kádárizmus, s 1956-ot csak az ellenforradalom szóval társítva lehetett kimondani.

A miniszter szólt arról, hogy 1956-ban sok mindent zászlajukra tűztek a felkelők. Ezek közül Trócsányi László azt hangsúlyozta: ki akarták vívni az emberek szabadságát és a nemzet függetlenségét. Ez a kettő hozta magával a többit, a demokrácia és a jogállamiság kiépítését.

A tárcavezető az alaptörvényt idézve hozzátette: mai szabadságunk az 1956-os forradalomból sarjadt ki. A szabadság viszont nem egy befejezett tény, hanem folyamat. Vannak törekvések és célok, amelyeket ma is folytatni kell, ilyennek nevezte a polgárosodást.

Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója beszédében azt mondta: a nemzeti gyásznapon emlékezni kell, de nem szabad, hogy ez pesszimizmushoz vezessen. Emlékeznünk kell történelmi évfordulónkhoz köthető hőseinkre, áldozatainkra. Nemzetünk jövője abban rejlik, hogy emlékezzünk, és  ne felejtsünk - szögezte le a főigazgató.

Szólt arról, hogy a NÖRI a magyar kormány támogatásával az elmúlt öt évben méltó megemlékezési helyszínné tette a nemzeti gyászparkot, ahol átadták a látogatóközpontot is. Utóbbi azt hivatott bemutatni milyen sorsuk volt az 1956-os hősöknek, áldozatoknak. Céljuk, hogy minél több fiatal látogasson el ide, és megismerje a történelem e szomorú időszakát - mondta a NÖRI főigazgatója.

November 4-ét, amikor az 1956-os események áldozatairól emlékeznek meg, a kormány hivatalosan 2013-ban nyilvánította nemzeti gyásznappá.

Büszkék vagyunk az országunkért küzdő hőseinkre

Büszkék vagyunk az országunk megmaradásért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő hőseinkre - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter vasárnap Budapesten.

A tárcavezető részt vett Fónay Jenő 1956-os halálraítélt, a Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapítója és örökös elnöke emléktáblájának leleplezésén a Kisfogház Emlékhelyen.

Trócsányi László igazságügyi miniszter beszédet mond Fónay Jenő 1956-os halálraítélt, a Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapítója és örökös elnöke emléktáblájának leleplezésén a Kisfogház Emlékhelyen, a Kozma utcai Fegyház és Börtönben 2018. november 4-én. MTI/Kovács Tamás

A megemlékezésen mondott beszédében Trócsányi László kiemelte: vannak olyan hősei a magyar történelemnek, "akik ha meg is haltak, emlékezetünkben tovább élnek, ma is üzennek és a jövőben is üzenni fognak számunkra". Ilyenek 1956 hősei is, ezért kötelességünk emlékezni rájuk - mondta.

Hangsúlyozta: az alaptörvény is kiemeli a múlt, a jelen és a jövő magyarjai közötti szövetség jelentőségét. Szövetségről azonban csak akkor beszélhetünk, ha a jelen generáció képviselői átadják a jövő generációnak azt az üzenetet, hogy "büszkék vagyunk az országunk megmaradásért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő hőseinkre" - fogalmazott az igazságügyi miniszter.

Trócsányi László igazságügyi miniszter leleplezi Fónay Jenő 1956-os halálraítélt, a Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapítójának és örökös elnökének emléktábláját a Kisfogház Emlékhelyen, a Kozma utcai Fegyház és Börtönben 2018. november 4-én. MTI/Kovács Tamás

A miniszter méltatta Fónay Jenőt, 1956 hősét, akit kétszer is halálra ítéltek, és csak a bitófánál közölték vele, hogy kegyelemben részesítették. A rendszerváltás időszakában "ismét történelmi szerepet kapott", alapítója volt a Pofosznak, és egyik szervezője Nagy Imre újratemetésének - emlékeztetett.

1956-ot Fónay Jenő "a magyarság csodájának" nevezte - fűzte hozzá a tárcavezető.

Trócsányi László végül koszorút helyezett el az emlékhelyen.

Fónay Jenő (1926-2017) mérnök, 1956-os szabadságharcos, a Széna téri ellenálló csoport helyettes parancsnoka volt. 1956. október 23-án részt vett a Petőfi-szobornál, a Bem téren és a Parlamentnél zajlott tüntetéseken. Október 25-én a Margit híd budai hídfőjénél ő szervezte meg a felkelők hídőrségét. Később csatlakozott a Széna téri ellenállókhoz, és a nevükben  ő vett részt a Petőfi Akadémián tartott fegyverszüneti tárgyalásokon a kormánnyal. 1957-ben letartóztatták, első- és másodfokon is halálra ítélték. Végül kegyelmet kapott és 1963-ban szabadult.

Áder János köztársasági elnök lerója kegyeletét és virágot helyez el Nagy Imre miniszterelnök és a "névtelen áldozatok és elesettek" sírjánál a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 62. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon 2018. november 4-én. MTI/Máthé Zoltán

Áder János köztársasági elnök koszorúz a Rákoskeresztúri új köztemető 300-as parcellájában  a nemzeti gyásznapon 2018. november 4-én. MTI/Máthé Zoltán

MTI/Máthé Zoltán
   


   

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó