Videókampányt indított a kormány
Az interneten közzétett angol nyelvű videókkal reagál a kormány a Magyarországot ért támadásokra – írta Kovács Zoltán kormányszóvivő a közösségi média oldalain. Hollik István, a Fidesz–KDNP-frakciószövetség szóvivője arra figyelmeztetett: a brüsszeli vezetés a heti uniós csúcson a közös szabályok megváltoztatásával próbálja majd keresztülvinni a bevándorláspárti elképzeléseiket.
2018. október 15. 10:07

– Az európai közvélemény előtt is egyértelművé szeretnénk tenni, hogy nem akarunk bevándorlóország lenni, ezért a kormány angol nyelvű internetes tájékoztató videókkal is reagál a Magyarországot ért támadásokra, köztük a Sargentini-jelentés elfogadására – közölte a kormányszóvivő a közösségi média oldalain szombaton megjelent bejegyzésében.

A Kovács Zoltán Facebook- és Twitter-oldalán megjelent első ilyen videó elején Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának vezetője tűnik fel, aki azt hangoztatja, hogy „szükségünk van a migrációra”. A felvétel készítői arra is emlékeztetnek: 2015 óta 1,8 millió migráns érkezett az Európai Unióba, és további milliók szeretnének még ide eljutni.

– A válság kezdete óta Európa-szerte több százan vesztették életüket kegyetlen támadásokban, és terjedőben vannak az erőszakos bűncselekmények. Guy Verhofstadt pedig további migrációt akar – sorolta a narrátor. Ismeretes: az EP szeptemberben szavazta meg a jogállamiság magyarországi helyzetéről összeállított jelentést. Ennek nyomán megindulhat hazánk ellen az uniós szerződés 7. cikke szerinti többlépcsős eljárás, amely akár az érintett állam szavazati jogának felfüggesztésével is járhat. A magyar kormány vitatja, hogy az EP a szükséges kétharmados többséggel fogadta el a dokumentumot, és az Európai Unió Bíróságához készül fordulni az ügyben.

– Brüsszel bevándorláspárti vezetése és a Soros-hálózat még magasabb fokozatba kapcsolt, hogy ráerőltessék akaratukat a tagállamokra – fogalmazott Hollik István a hét végi budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti frakciószövetség szóvivője arra hívta fel a figyelmet: ahogy közeledik az EP-választás, minden napra jut egy bevándorláspárti brüsszeli javaslat.

– Minden ilyen felvetésnek az a célja, hogy még több migránst hozzanak be Euró­pába. Ezt lehet látni minden uniós döntéshozói szinten, az EP-ben a LIBE-bizottságban, és ez tapasztalható a Jean-Claude Juncker által vezetett Európai Bizottságban és az uniós miniszteri találkozókon is – fejtette ki a KDNP-s politikus. Szavai szerint a jövő heti uniós csúcson a bevándorláspártiak célja az, hogy megpróbálják keresztülvinni azokat az előterjesztéseket, amelyekkel legalizálhatják a gazdasági bevándorlást, gyengíthetik a tagállamok védelmi képességét, s elvehetik a tagállamoktól a határőrizet jogát.

– Brüsszel migrációpárti vezetése több módon is próbálja elmozdítani az uniós szabályokat és gyakorlatot. A határvédelem mellett a menedékkérelmek elbírálásának jogát is el akarják venni a tagállamoktól, továbbá be akarják vezetni a humanitárius vízumot és legális migrációs útvonalakat akarnak megnyitni. Ezzel párhuzamosan továbbra is erőltetik az áttelepítési programok végrehajtását – sorolta Hollik István. Mint mondta, a fenti intézkedések révén Brüsszel még több migráns beengedését könnyítené meg vagy kezdeményezné, a gazdasági bevándorlók pedig automatikusan, határellenőrzés nélkül beutazhatnának az unió területére, ezt pedig a családegyesítések követnék.

MTI
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó