Az ellenzék mélységes kútjai
Ehhez elég volt a török államfő látogatása és máris kiderült, hogy milyen fantasztikus rejtett szellemi tartalék van a magyar ellenzékben.
2018. október 9. 01:52

Írni kell már valamit erről a szerencsétlen magyar ellenzékről - gondoltam naivan -, arról hogy a magyar demokrácia huszonnyolcadik évében micsoda mészáros munkát végez az LMP és a Jobbik. Senki nem bántotta őket, senki nem befolyásolta őket, mégis önként és dalolva léptek a véres guillotinokat idéző belső leszámolások mélységesen humanista útjára.

Más kérdés, persze komoly és tragikus probléma, hogy ezen pártok vezetői külön-külön halálosan komolyan hitték azt március 10-én, hogy ők lesznek majd. Jönnek. És megvan szép hazám, Magyarország új miniszterelnöke.

De jött április 8, és valahogy nem lett meg. Azóta kómában vannak, az egyéni tragédiákat is nehezen dolgozzák fel, ki Amerikába, ki a magányosságba menekült feltöltődni, aztán itt maradt utánuk a káosz. A minden elképzelést felülmúló LMP-káosz és a mindent alulmúló Jobbik-káosz.

Mondom, írni akartam valamit a szerencsétlen magyar ellenzékről – gondoltam naivan -, már meg is lett volna a téma - még a szárnyaló MSZP-t sem akartam kihagyni -, amikor ez a csodálatos magyar ellenzék - túl Judith Sargentini tudományos munkásságának elismerésén - újabb, még hihetetlenebb magasságokba repült.

Ehhez elég volt a török államfő látogatása és máris kiderült, hogy milyen fantasztikus rejtett szellemi tartalék van a magyar ellenzékben. Ha padlón az MSZP, padlón az LMP, padlón a Jobbik, nem kell elkeseredni, még vannak tartalékok, friss hajtások, történetesen a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció, akik a legnehezebb helyzetekben is éltetik a reményt, mutatják az utat, azt az utolsó szalmaszálat, hogy a végtelenül elnyomott és kisemmizett magyar emberek ne adják fel a hitet, azt az egyetlen reménysugarat, hogy a mostani zsarnokság setétségét felváltja majd valamikor a fény.

És íme, a török államfő budapesti látogatása felszabadította az érzelmeket, szinte kirobbant a lelkekből a szabadság vágya. (Szabadságot Angela Davisnek meg a szegény magyar népnek!)

Hogy ezt az elementáris felszabadulást érzékeltessük, idézni kell Szabó Timeát, őt magát:

„ Orbán Putyin után Erdoganhoz dörgölőzik. Ezekben a vezetőkben az a közös, hogy számukra nem az országuk, a népük jóléte a fontos, hanem, hogy bármilyen eszközzel bebetonozzák a hatalmukat. A Párbeszéd tiltakozik! A külföldi diktátorok menjenek haza, a magyar meg a börtönbe” - üzent Faceook-oldalán az ellenzéki párt, és ennél látványosabban is jelezték nemtetszésüket. 

A Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea az épület előtt elmondta, hogy Erdogan látogatásával Orbán Viktor folytatja azt az utat, amin európai demokratikus országok vezetői helyett olyan diktátorokat fogad, mint Vlagyimir Putyin vagy Recep Tayyip Erdoğan. Olyan állami vezetőket, akiknek nem az országuk szabadsága a fontos, nem az emberek jóléte a fontos, hanem az, hogy eszközöket nem ismerve bebetonozzák a hatalmukat és elnyomó rendszereket építsenek ki. 

A Parlament ablakából Tordai Bence és Kocsis-Cake Olivio ugyanis molinót lógatott ki, ami Recep Tayyip Erdogant, Vlagyimir Putyint és Orbán Viktort is diktátornak titulálja.

El kell ismernünk Tordai Bence és különösen Kocsis-Cake Olivio kreativitását és mélységes demokratizmusát, a demokráciába vetett hitét, a még mélységesebb liberális demokrácia iránti ennél is mélységesebb őszinte elkötelezettségét, de azért nem kell bedőlnünk ennek a szintén mélységes álszentségnek.

A dörgölőzés úgy tűnik már tudományos diszciplinává vált, kár hogy Szabó Timea csak most alkalmazza. Nem szólt, meg se nyikkant, amikor néhány hete Angela Merkel a Krímben, az elcsatolt (?) Krímben látogatta meg Vlagyimir Putyint, nem szólt akkor, meg se nyikkant, amikor Erdogan a minap Berlinben járt.

Most persze megszólalt, hogy Orbán dörgölőzik.

De még nagy tudományossággal ki is fejtette, hogy ezeknek a borzalmas embereknek nem az országuk, a népük jóléte a fontos, hanem a saját hatalmuk.

És ezt a nemzetközi rutinnal rendelkező, Harvard Egyetemes, Pakisztánban és Afganisztánban, hazatérte után persze a Helsinki Bizottságban is dolgozó politikus mondta. Képes volt ezt mondani.

Timea, a kedves Timea kinyitotta végre a szemünket. Orbán meg Putyin meg Erdogan nem szereti a saját népét. Macron, Merkel, Leonyid Brezsnyev és Gustav Husak, plusz Hillary Clinton meg szereti, a rajongásig. Ilyen egyszerű ez.

Mondtam már, az ellenzék szellemi kútjai mélységesek. Mert vakmerőn és hívatlanul megszólalt a DK is.

Molinót raktak kitiltakozásul és Géczy Zsolt szintén nagy tudományossággal azt mondta, Orbán Viktor megmutatta "török példaképének", hogy nemcsak az EU-n kívül lehet "szájzárat rakni a népre", hanem az EU-n belül is, ugyanis nem engedélyezték pártjuk tüntetését.

Gréczy Zsolt hangsúlyozta, ezért a kiakasztott molinóval üzenték meg a "diktátortalálkozó" két résztvevőjének, hogy nem szívesen látott személyek Európában. A képviselő kijelentette, hogy a két politikai vezetőt a "saját népük elnyomása köti össze" és Törökországban pontosan ugyanúgy, a demokratikus intézményrendszer leépítésével "kezdődött a diktatúra, mint nálunk".

A nagy formátumú Gréczy a szájzár ellenére nem is tudja, milyen bátor, hogy ki merte mondani, hogy szép hazám miniszterelnöke nem szívesen látott személy Európában. Innen már csak egy lépés, hogy itthon sem.

Mondom, a szerencsétlen magyar ellenzékről akartam írni, a megroggyant MSZP-ről, a haldokló Jobbikról meg a foszló LMP-ről.

De kiderült, hogy vannak még vadvirágok és mérgező gombák odaát.

És ha ilyen nagy a veszedelem, hallgassunk az Igére: Ne féljetek!

És vegyük komolyan (mert egyre komolyabb) az egykor csak beszédzáró szlogent: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

 

(szék)
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó