Világnézeti ellentét a migráció kérdésében
A törésvonalak egyre jobban nehezítik, hogy az európai politikában bármilyen megállapodás szülessen a migráció ügyében. Újra és újra felmerül a kötelező betelepítési kvóta kérdése, amelynek ötletét az Európai Bizottság és az ENSZ is felmelegítené.
2018. október 3. 10:48

Az Európai Bizottság még mindig egy helyben toporog, a migrációs válság kezdete óta létrejött javaslatai ugyanazon javaslat mutációi – jelentette ki Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

A szakértő szerint nem meglepő, hogy a bizottság továbbra sem tett le a migránsok szétosztásáról és a kötelező kvótákról, ez legutóbb az ENSZ-közgyűlésen is elhangzott. Hozzátette, nem véletlen, hogy az ENSZ fórumát választották, hiszen Európában már egyre többen vannak, akik a migráció ellen lépnek fel, ugyanakkor az ENSZ-ben a bevándorláspárti országok képviselői vannak többségben.

Világnézeti ellentét

Elmondta, hogy az ENSZ globális migrációs paktumában ugyanazok az alapelvek köszönnek vissza, mint amelyek az Európai Bizottság tervei között is szerepelnek. Mindkét szervezet úgy véli, a migráció pozitív jelenség, amelyet az államoknak nem akadályozni kell, hanem segíteni.

Úgy véli, egy világnézeti ellentét alakult ki az Európai Unióban, az egyik tábor szerint a migráció megoldja a fejlett társadalom valamennyi problémáját, a másik tábor szerint a bevándorlás a civilizációra leselkedő veszélyeket hordozza magában. Hozzátette, a két oldalt nehéz lesz kibékíteni egymással.

A betelepítés nem oldja meg a demográfiai és a munkaerőgondokokat

A hírek szerint Magyarországra évente több mint 10 ezer embert telepítenének, amely egy kisvárosnyi létszámnak felel meg. Kovács István szerint ez a szám még több is lehet, ha Európába milliós nagyságrendű bevándorló indul el. Ezt az állandó mechanizmust az ENSZ is támogatja, mert az elgondolás szerint a migráció így megoldaná a jelenlegi demográfiai helyzetet és a munkaerőgondokat – mondta Kovács István az M1 reggeli műsorában.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az említett problémák nem jelentettek megoldást azokban az országokban, amelyek már évek óta fogadják a migránsokat, sőt, még több gondot okozott a bevándorlás folyamata.

Új alternatíva a kék kártya

A szakértő megjegyezte, egyre kevesebb olyan bevándorló érkezik Európa területére, akik jogosultak lennének menedékkérelemre. Ezért egy újfajta alternatívát jelent az úgynevezett kék kártya, amely munkavállalási lehetőség lenne a migránsok számára. Az Európai Bizottság ezzel még több bevándorló előtt nyitná meg a „kapukat”.

Az Európai Bizottság még a májusi európai parlamenti választások előtt szeretné véghezvinni célját, és kötelező érvényű rendeletként akarja szabályozni a migránsok befogadását és elosztását. Kovács István elmondta, egy európai uniós rendelet megalkotásához az Európai Parlament és az Európai Tanács többségének szavazata szükséges, a két testület hagyja jóvá az Európai Bizottság javaslatát.

Az Európai Parlamentben jelenleg sokkal több a bevándorláspárti képviselő, ezért ők még jobban migránsbaráttá tennék a javaslatot. Az Európai Tanács testületében ugyanakkor tagállami politikusok foglalnak helyet, akik közvetlenebb kapcsolatot ápolnak választóikkal, és egyre jobban érzékelik, hogy az európai állampolgárok nem szeretnék, ha Európa bevándorló kontinens lenne – hangsúlyozta Kovács István.

hirado.hu - M1
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó