Szónok a térről
A hazaárulás relativizálása
A mai magyar baloldali ellenzéket meg a klasszikus retorikai alapfogalmakat és művelőiket persze nem illő összevegyíteni.
2018. szeptember 26. 02:50

Már azt hittem, hogy néhány magánórát vett szónoklattanból az ellenzék üdvöskéje, egyetlen fiatal reménysége és bástyája, a nagy utat megjárt (SZDSZ-LMP-Párbeszéd- MSZP) ikonja, amikor fellépett a Bem tér hallgatóság előtt.

Aztán folytatta beszédét, amiből kiderült, hogy még több magánóra kellene.

Pedig egészen jól kezdte. Személyes élménnyel indított, mert az első magánórán megtanulta, hogy a legfontosabb a kezdés, az első mondatok. A szónoklattan tudományából ismerős ez, captatio benevolentiae, a hallgatóság jóindulatának megnyerése.

A mai magyar baloldali ellenzéket meg a klasszikus retorikai alapfogalmakat és művelőiket persze nem illő összevegyíteni, hiszen utóbbiak abból indultak ki, hogy egy semleges, érdeklődő és befogadásra kész hallgatóság előtt állnak és az a cél, hogy okos érveikkel meggyőzzék őket.

A mai magyar baloldali ellenzéket ismerve máris elnézést kérhetünk a klasszikus retorika nagyjaitól, tanító mestereitől és ápolóitól, itt ugyanis kicsit más a helyzet, lévén, hogy nem semleges, nem érdeklődő és nem befogadásra kész hallgatóságról van szó.

Szóval hősünk személyes élménnyel kezdte, hogy húsz éve tanító felesége a minap az iskolájában este kilencig tartott tanévkezdő szülői értekezletet. Aztán másnap felindultan elmondta, hogy az iskolai portás bemártotta az igazgatónál, hogy tegnap annak a hazaárulónak a felesége késő estig lázította a szülőket.

Most álljunk meg egy lélegzetvételre, nem kell úgy rohanni meg felizgatódni, nyugalom.

Idáig tartott a magánóra hatása, hősünk utána már csak a szokásos lózungokat harsogta, amivel persze nem oldotta meg a nagy kérdést, hogy kevés volt-e a néhány szónoklattani magánóra, avagy teljesen fölösleges a további kurzus. A közeg sem elhanyagolható persze, hiszen ilyen nívós közönség előtt mindenféle magánórai képzés nélkül is elég néhány szót vakkantani (vesszen Orbán, Putyin pincsije, diktátor, rohadt Felcsút, stb.), a pfújolás, a taps, a beteges őrjöngés garantált.

De ez az átkozott demokrácia attól demokrácia, hogy mindennek több olvasata van, legalábbis ha az emberek véleményét nézzük.

A Bem téri (óh, Istenem, Bem tér, 56, 89, MDF), szóval a Bem téri  nagy tömeg, a baloldali demokratikus ellenzék fantasztikus nagy tömege egy emberként fütyült, szinte kiátkozta az iskolai portást a véleményével együtt. Én is beszéltem néhány emberrel, és mindenki azt mondta, hogy igaza van a portásnak. Ha pedig a választások eredményét és a legitimációt nézem, akkor milliók mondják azt, amit a portás.

Szónokom, itt hibáztál retorikailag nagyot. Politikailag nem, mert ezt gondolod, ebben hiszel. Kikérted a harsogó tömeg előtt a vádat, hogy nem vagy hazaáruló, nem vagytok hazaárulók.

De azok vagytok. Mi az hogy, nagyon is. Azok voltatok negyven évig, amikor kiszolgáltátok a szovjeteket, azok voltatok a kilencvenes években, amikor zsebre privatizáltátok az egész nemzeti vagyont. Azok maradtatok később is (2004. december 5.), most meg pláne. Nem csupán megszavaztátok egy idióta zöldpárti holland jelentését, hanem annak összeállításában aktívan, hónapokon keresztül részt is vettetek.  

De ennél sokkal nagyobb a bűnötök, Szónok. Relativizáltatok valamit, ami abszulútum.

A hazaárulás nagy bűn, bár nem teológiai értelemben. Hanem a történelemben. Az utolsó öt-hatszáz évben katonai (jogi) fogalom volt, nem is volt kecmec, golyó járt érte. Visszamehetnénk Júdásig, a görögökig, a rómaiaktól a középkorig, mindig volt.

Most ezt farizeus módon kifacsartátok. Sértődötten rikácsoltad a színpadon, hogy nem vagy hazaáruló. De nem csupán rikácsoltad, hanem ki is kérted a vádat, hogy ti nem vagytok azok. Sőt. Nem ti vagytok azok.

Szegény párttársad kokárdát is tűzött a mellére, amikor szép hazám ellen szavazott. Utána meg is magyarázta. Sajtótájékoztatóin, facebook-on, majd a különböző stúdiókban. A másik, a DK-s életének egyetlen éltető eleme, hogy naponta áskálódjon, fontoskodjon, szervezkedjen nagy okosságával szép hazám ellen.

És akkor van képed azt mondani, hogy nem vagytok hazaárulók. Nem ti vagytok azok.

Na jó, az élet azért bonyolultabb. Itt van a szépséges Lengyelország, Brüsszelben ők is megosztottak. Volt valaha a nagyszerű Szolidaritás, szét is szakadt (szegény MDF), most a PiS a kormánypárt, de ott van a lengyel MDNP. Lezsák (Orbán) itthon tolja, Kónya meg Tusk visszanyomja. Bonyolult az élet.

De Szónokom, mégsincs mentségetek. Most újra sorsfordító idők jönnek. 89-90-ben is azok voltak, valahogy túléltük, bár ma már látjuk, hogy jól be lettünk csapva.

Másodszorra már nem lehet.

Nem lesz könnyű, de ellenállunk. Sokan vagytok, brutálisak vagytok, ellentmondást nem tűrőek vagytok, de ellenállunk.

Egyetlen felesleges kérés Szónokom, aki hajszál híján szép hazám miniszterelnöke lettél, egyetlen felesleges kérés. Fejezzétek be a relativizálást, azt, hogy így vagy úgy, azt, hogy ha innen nézem, onnan nézem. Relativizáltátok az istenhitet, az egyházat, a családot, az iskolát, az emberi nemet. Mindent meg tudtok magyarázni, de most hagyjátok már abba.

Aki hazaáruló, hazájának elárulója, ne magyarázkodjon, pláne ne kenje másra. Ti pedig ezt teszitek és ezt is fogjátok tenni, ezért mondtam, hogy felesleges a kérés.

Fiatal Szónokom, menthetetlen vagy, akárcsak az egész bagázs.

(szék)
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó