Magyarország kiveszi a részét Kirgizisztán fejlesztéséből
A közép-ázsiai országok egyre komolyabb gazdasági fejlődésen mennek keresztül, ezért a magyar gazdaságnak kifejezetten érdeke, hogy kivegye a részét és hasznát ebből a fejlődésből - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kirgiz fővárosban a közmédiának nyilatkozva.
2018. szeptember 4. 10:57

A miniszter kifejtette: a közép-ázsiai országok komoly turisztikai fejlesztéseket hajtanak végre, komoly vonzerőt jelentenek a turistáknak, és szívesen küldik saját állampolgáraikat is Európába. Magyarország ezért nyitott itt egy 65 millió dolláros hitelkeretet a magyar-kirgiz vállalatközi együttműködés fejlesztésére, és aláírt egy turisztikai megállapodást is - tette hozzá. "Szeretnénk, ha minél több közép-ázsiai turista ismerkedne meg Magyarország nevezetességeivel, hiszen ez Magyarország számára komoly bevételt és presztízsnövekedést jelent" - mondta.

Jelenleg 25 kirgiz fiatal tanul magyar állami ösztöndíjjal a magyarországi felsőoktatásban. "Megállapodtunk abban, hogy jövő szeptembertől 75-re emeljük ezt a számot" - fejtette ki Szijjártó Péter.

Önmagán túlmutat ez az együttműködés Kirgizisztánnal, tekintettel arra, hogy az ország tagja az Eurázsiai Gazdasági Uniónak, és most, amikor egy "kereskedelmi háború" bontakozik ki a világban, a Európai Uniónak egyértelműen az lenne az érdeke, hogy szorosabbra fűzze együttműködést ezzel az eurázsiai tömbbel - jegyezte meg.

Tárgyalások folynak az EU és Kirgizisztán között az 1999-es együttműködési megállapodás megújításról. "Ezt támogatjuk, mint ahogy azt is, hogy az EU növelje az eddigi 184 millió eurós támogatását. Ugyanis minél stabilabb ez az ország, ez a térség, annál inkább megálljt tud parancsolni azon szélsőséges eszmék terjedésének, amelyek a terrorizmus alapját képezik, és Európai biztonságát fenyegetik" - tette hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök (balról) és Szooronbaj Zseenbekov kirgiz elnök sajtótájékoztatója Csolpon-Atában 2018. szeptember 4-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

MTI
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Trianon 100 - Vérző Magyarország 7. rész
    Sorozatunk hetedik részében három tájegységre is elbarangolunk. Havas Rezső A magyar tenger című írásában Fiume, mint a magyar koronához csatolt test sok évszázados sorsát eleveníti fel. Schöpflin Aladár pozsonyi diákéveire emlékezik, Vészi József, az egykori aradi gimnazista a legszomorúbb történetű magyar városban átélt megrendítő élményét meséli el.
  • A magyarellenesség rétegei
    Az erdélyi magyar ember Trianon óta kénytelen más kódrendszer alapján megélni a mindennapokat.
  • Orbán Viktor: Amit vállaltunk, azt teljesíteni fogjuk
    Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában válaszolt a képviselők kérdéseire, az Országgyűlés hétfői ülésnapján.
MTI Hírfelhasználó