A Hír TV visszavétele
Megtartotta a Hír TV új vezetése az állománygyűlést, melyen elmondták, hogy milyen változások várhatóak a csatornánál.
Utoljára frissítve: 2018. augusztus 1. 14:54
2018. augusztus 1. 11:28

 

Délelőtt, 10.30-as kezdéssel állománygyűlést tartott a Hír TV új vezetése. A hírcsatornát Simicska Lajostól átvevő Nyerges Zsolt személyesen is megjelent a rendkívüli tanácskozáson, az új tulajdonos Liszkay Gáborral és Szikszai Péterrel ment be az épületbe. A rövid, pár perces gyűlésen jelen volt két, a televízió kormányellenes korszakát megjelenítő emblematikus műsorvezető is, Kálmán Olga és Csintalan Sándor is, akik biztosan távoznak a csatornától.

A rövid állománygyűlés előtt Liszkay Gábor, aki az úgynevezett G-napig a Hír TV elnöke volt, most lapunk, a Magyar Idők ügyvezetője, többségi tulajdonosa, a Mediaworks igazgatósági tagja és elnök-vezérigazgatója, a Karc FM tulajdonosa megerősítette, hogy médiatanácsadó lesz az újrahangolt televíziónál. Az új vezérigazgató, Répásy Bálint, az általános vezérigazgató-helyettes Korda Judit, a tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettes Szikszai Péter lesz, aki a Magyar Időktől érkezik, és aki a G-napig ebben pozícióban működött közre Hír TV-ben, majd az Echo TV-nél is dolgozott vezérigazgató-helyettesként. A Hír TV új hírigazgatói posztját Mentes Katalin veszi át, ő lényegében visszatér erre a posztra, amit a G-nap előtt töltött be. Pósa Árpádot internetes főszerkesztővé nevezték ki.

Nyerges Zsolt szóvivője lapunknak úgy fogalmazott: az új tulajdonos megköszönte a munkatársak elmúlt három évben végzett munkáját, egyben kijelentette, hogy ő korábban sem foglalkozott médiaügyekkel, ezért azokat szakemberekre bízza.

Kálmán Olgát kirúgták, „sóval hintették be” az Egyenesent, ami nem meglepő, hiszen gyenge nézettséget produkált azalatt a másfél év alatt, ameddig a tévét szolgálta. Gyakran előfordult az Origo szerint, hogy a szintén ellenzéki attitűdű hírtelevízió, az ATV hasonló időben sugárzott, hasonló jellegű beszélgetőműsorát Rónai Egonnal közel háromszor annyian nézték.

Tarr Péter jelenlegi, távozó vezérigazgató-helyettes nem kívánt reagálni lapunk kérdéseire felsőbb utasításra hivatkozva.

Csintalan Sándor, a Hír TV-től távozó, ex szocialista politikusként is ismert műsorvezető szerint mostanra az RTL Klub maradt az egyetlen magyar, a kormánnyal szemben kritikus, szabad televízió. Arról is beszélt, hogy a csatornát áruba bocsátó Simicska Lajos által a választásokig támogatott Jobbikban nincs nagy fantázia, mivel az ellenzéki párt a választáson súlyos kudarcot szenvedett, és nem reális kormányváltó erőként tekinteni rá. – Annak a sztorinak vége. Komoly esélyük lett volna megakadályozni a 2/3-ot, de nem jött össze – jegyezte meg.

Csintalan azt is kijelentette: a korábbi hírekkel ellentétben, szerinte nem távozik külföldre, nem költözik az Egyesült Államokba Simicska Lajos. Saját jövője kapcsán kijelentette: „200 százalék, hogy távozom, de nem vonulok vissza!”.

A távozók között van a csatorna G-nap előtt is ott lévő műsorvezetője, Bodacz Balázs, illetve több műsor felelős szerkesztője, Zimon András is és megszűnik a Szamizdat című műsor.

Ismert, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egy hete, július 25-én hagyta jóvá, hogy Simicska Lajos üzletember és családja tulajdonában álló üzleti érdekeltségeket Nyerges Zsolt vállalkozó vegye át, másnap a a cégcsoportba tartozó Hír Televízió elnöke már el is köszönt a munkatársaktól. Fonyó Károly, Simicska bizalmi embere akkor megköszönte a munkatársaknak az elmúlt három és fél évet, amit a csatorna vezetőjeként töltött azután, hogy Simicska Lajos és Orbán Viktor miniszterelnök kibékíthetetlenül összevesztek 2015-ben.

A G-naptól a kapituilációig

 

A Hír TV elmúlt három évének története jól példázza Simicska Lajos ámokfutását. Már 2014 közepétől érezhető volt a nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó média és a kormány közti viszony folyamatos romlása. A konfliktus 2015. február 6-án csúcsosodott ki, miután Simicska a Népszavának adott interjúban a kormánnyal szembeni totális médiaháborúról beszélt, amennyiben bevezetik az ötszázalékos reklámadót.

A nagyvállalkozó érdekkörébe tartozó Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV vezérkara lelkiismereti okokra hivatkozva lemondott, Simicska pedig árulásnak bélyegezte a vezetők, a szerkesztők és az újságírók tömeges távozását. Az Index internetes hírportálnak – útban a Magyar Nemzet szerkesztősége felé – elmondta, hogy kirúg „minden orbánistát”, majd Orbán Viktor miniszterelnök személyét illetően vulgáris kijelentéseket tett különböző sajtóorgánumoknak. Ez a Simicska-médiabirodalom további sorsát jelentősen meghatározó nap G-napként vonult be a köztudatba.

A Fidesz és a kormányzati politikusok ezt követően nem álltak szóba a Hír TV-vel, egyértelművé tették, hogy a miniszterelnököt alpári stílusban becsmérő vállalkozó médiájának nem hajlandóak nyilatkozni. Kocsis Máté később a Hír TV kamerája előtt üzent is Simicska Lajosnak: Józsefváros akkori polgármestere, jelenleg fideszes frakcióvezető szerint Simicska ellopta a jobboldaltól a csatornát és a polgári konzervatív médiát, amiért szégyellnie kellene magát.

A balliberális oldal irányába forduló médiumok élére a nagyvállalkozóhoz hű emberek kerültek, illetve megjelentek a Hír TV-én a baloldali, liberális elkötelezettségű szerkesztők és műsorvezetők, mint például D. Bányász Gergő vagy Veiszer Alinda. Az egykori szocialista politikus, Simicska bizalmasa, Csintalan Sándor is 180 fokos fordulatot vett korábbi Hír TV-s szerepléseihez képest, majd a folyamat betetőzéseként Kálmán Olgát is leigazolták az ATV-től.

Ezzel párhuzamosan tovább folytatódott a csatorna korábbról jól ismert arcainak kiszorítása. Kálmán Olga Farkas Boglárkát, a csatorna hírműsorainak fő arcát váltotta 2016 májusában. Farkas Boglárka az Echo TV-hez igazolt. Kálmánt egyébként hihetetlen, havi 4 millió forintos sztárgázsival csábította el a Hír TV az ATV-től. Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója megerősítette, hogy folyamatosan bombázták ajánlatokkal kollégáit a Simicska-tv részéről.

A Hír TV-nél közben tovább folytatódtak a tisztogatások is. A G-nap második évfordulóján újabb négy munkatárs távozott a Hír TV-től, köztük a Híradó egyik műsorvezetője, Csorba Viktória, és három alapító: Monoki Kálmán, Miklósvölgyi Csaba és Jánosi Zsolt is beadta felmondását. A Magyar Idők akkor több kollégától is úgy értesült, hogy a Simicska-tv vezetői távozásra szólították fel azokat a Hír TV-seket, akiknek családtagjai az Echo TV-hez szerződtek. Néhány héttel később a Riasztás című műsor teljes stábja is felmondott. Kisléghi-Nagy Rudolf és csapata szintén az Echo TV-nél folytatta. Közben voltak új belépők is, akik a balliberális oldalt erősítették a csatornánál. Közben a tv – a Simicska-médiabirodalom többi részéhez hasonlóan – a választások közeledtével nyíltan beállt a Jobbik mögé. Az új belépők sztárgázsija, a Simicska-cégek anyagi gondjai végül csoportos leépítésekhez vezettek a kampányidőszakban és azt követően.

Az ellenzék, közte a Jobbik csúfos vereségét hozó 2018. április 8-i országgyűlési választás pecsételte meg a Simicska-médiabirodalom sorsát. A nagyvállalkozó nem sokat hezitált, április 10-én bejelentették, hogy felszámolják a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót. Nem sokkal később, június 6-án a szintén Simicskához köthető Heti Válasz nyomtatott változatának másnapi megszűnését jelentették be. A Hír TV ugyan megfogyatkozva túlélte a nagyvállalkozónak a saját médiaportfóliójában végrehajtott vérengzését, de a maradék birodalom egészével együtt dobra verték, és így az Nyerges Zsolt tulajdonába került.

 

 

 

magyaridok.hu - figyelo.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Uralkodók földi maradványait azonosították a kutatók
    Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek között - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.
  • Az akarat újra építi a falakat
    A Kovácsi Bazilika országos és nemzetközi jelentőségű. A konkrét tervezést meg kell előzze egy – minél teljesebb körű – régészeti kutatás és feltárás, hiszen a Bazilika és az azt körbeölelő cinterem (temető) vasúti töltés alatti része még teljesen ismeretlen. Nem kizárt, hogy a magyar történelem jelentős leletei, tárgyai kerülnek még elő – véli Rainer Péter.
  • Leállt a szállítás a Barátság kőolajvezeték déli ágán
    A Transznyeft megerősítette a RIA Novosztyi hírügynökségnek a hírt, hogy a Barátság kőolajvezeték déli, Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát ellátó ágán nem küldenek napok óta olajat.
MTI Hírfelhasználó