Közép-Európa és Kína együttműködése az EU érdeke
A közép-európai országok az egész Európai Unió érdekét is szolgálják, amikor szorosabbra fűzik az együttműködésüket Kínával - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, Kína, valamint 16 közép- és kelet-európai ország Szófiában rendezett miniszterelnöki csúcstalálkozója után. A tanácskozáson Magyarországot Orbán Viktor kormányfő képviselte.
2018. július 7. 15:30

A külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának nyilatkozva úgy fogalmazott: az EU-nak kifejezetten rossz hír, hogy egy általános világkereskedelmi háború kirobbanását megelőző időszakban vagyunk, egy ilyen esetleges háború ugyanis jelentős mértékben tovább csökkenti majd az unió versenyképességét.
Az EU-nak az az érdeke, hogy a világkereskedelem szabad, tisztességes legyen és a lehető legkevesebb korlátozó intézkedés állja útját a kereskedelmi, befektetési, gazdasági kapcsolatoknak - mondta a politikus.

Szerinte ezért amikor a közép-európai országok egy nyílt, szabad, akadálymentes együttműködést építenek fel Kínával, akkor nemcsak Kína-Közép-Európa, hanem Kína-Európa viszonylatban is segítik az európai versenyképesség dinamikus bővítését.

A kétoldalú kapcsolatokról Szijjártó Péter kifejtette: a térségből a magyar export a legjelentősebb kínai irányba, Magyarországon vannak a legjelentősebb kínai beruházások, ugyanakkor a pénzügyi együttműködés további fokozására is hangsúlyt helyeznek, hogy minél több kínai forrást tudjanak bevonni a magyar gazdaság fejlesztésébe.

Ennek megfelelően a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Bank of China szombaton aláírt egy megállapodást, amelyben elkezdik előkészíteni az MFB megjelenését a kínai kötvénypiacon újabb források bevonása érdekében - közölte.

A tárcavezető megerősítette: a Közép-Európa és Kína közötti együttműködés zászlóshajója az infrastruktúra-fejlesztés területén egyértelműen a Budapest-Belgrád vasútvonal modernizációja, hiszen ez kínálja majd a kínai áruk leggyorsabb eljutási lehetőségét a "tengeri Selyemútról" Nyugat-Európába. A beruházás végét 2023-ra várják, tekintettel arra, hogy idén megkötik a szerződést a győztes kivitelezővel - tette hozzá Szijjártó Péter.

Bővülnek a kapcsolataink Kínával

Orbán Viktor Li Ko-csiang miniszterelnökkel is találkozott a szófiai csúcs alkalmával

A magyar–kínai együttműködés minden területen dinamikusan bővül – jelentette ki pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szófiában, a közmédiának adott nyilatkozatában. A tárcavezető ezzel az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar delegáció és Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai kormányfő tárgyalásáról, valamint a Csen Sze-csinggel (Chen Siqing), a Bank of China elnökével folytatott megbeszélésről adott tájékoztatást.

Orbán Viktor miniszterelnök és a Bank of China elnöke, Csen Sze-csing találkozója Szófiában 2018. július 6-án. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A kétoldalú tárgyalásokat annak alkalmával tartották, hogy a bolgár főváros ad otthont a KKE együttműködés, azaz Kína, valamint 16 kelet-közép-európai ország csúcstalálkozójának. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország és Kína kereskedelmi számai az előző év végén is minden létező rekordot megdöntöttek. A két ország – egyúttal pedig Közép-Európa és Kína – közötti együttműködés zászlóshajójának a Budapest–Belgrád vasútvonal modernizálását nevezte, amely „már sínen van”.

Emellett Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy Kína és a tizenhat kelet-közép- európai ország együttműködése továbbra is dinamikusan bővüljön. Ennek jegyében az ősszel Budapest ad otthont az együttműködésben részt vevő országok jegybankelnöki találkozójának, és az is eldőlt: a 16+1-es formáció fejlesztési banki együttműködésének központját Budapesten hozzák létre.

Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök (j2) találkozója Szófiában 2018. július 6-án. Balról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Megállapodás született továbbá arról, hogy létrehoznak egy hosszú távú, a kapcsolatokat újabb dimenzióba léptető, öt-hét pontos együttműködési akciótervet. Ennek kidolgozását a gazdasági vegyes bizottság kapta feladatul – közölte Szijjártó. Elmondta, az akciótervbe a gazdasági együttműködés, infrastrukturális fejlesztések és az oktatási együttműködés kérdései kerülnek majd bele annak érdekében, hogy Magyarország és ezen keresztül a közép- európai régió versenyképességét tovább javítsák, a Kínához fűződő kapcsolatokat pedig még szorosabbra fűzzék.

Li Ko-csiang kormányfő – a kínai nemzetközi rádió tudósítása szerint – a szófiai eseményhez kapcsolódóan bolgár lapokban megjelenő cikkében rámutatott: Kína és a kelet-közép-európai országok a fejlettség azonos fokán vannak, és országa továbbra is az európai integráció támogatója marad, egységes, stabil, nyitott és prosperáló uniót, valamint erős eurót akar látni.

A 16+1 együttműködés az elmúlt öt évben nem játszott meghatározó szerepet, ezért a rendszer bizonyos elemeit javítani és tökéletesíteni kell. Az együttműködés részeit pedig gyakorlati szinten is meg kell valósítani – mondta el a kínai nemzetközi rádióban Liu Csuo-kuj (Liu Zuokui).

A Kínai Társadalomtudományi Akadémia Középés Kelet-Európával foglalkozó kutatója szerint Peking már számos programot vitt véghez Közép- és Kelet-Európában, de a helyiek nem igazán érzékelték ezeknek a programoknak a hatását és Kína szerepvállalását. Azon is dolgozni kell, hogy az emberek többet érezzenek az együttműködés eredményeiből – tette hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök a Szent György-templom papjait köszönti Szófiában 2018. július 6-án. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Orbán Viktor miniszterelnök és Peter Pellegrini szlovák kormányfő a Kína-KKE együttműködés eddigi eredményeit bemutató kiállításon Kína, valamint 16 kelet- és közép-európai ország évenkénti csúcstalálkozóján Szófiában 2018. július 7-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Bojko Boriszov bolgár kormányfő fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Kína, valamint 16 kelet- és közép-európai ország évenkénti csúcstalálkozóján Szófiában 2018. július 7-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó