Gyula vitéz télen-nyáron
2018. június 19. 23:18

Horn Gyula, a Magyar Szocialista Párt legendás politikusa hihetetlen, de már 5 éve nincs közöttünk. Halálának évfordulóján szerkesztőségünk úgy döntött, megosztjuk azt a 10 legmarkánsabb idézetet a politikustól, ami a mai napig mit sem veszített az erejéből.

“Fényűzés az országnak, hogy dilettánsok vezessék.”

“Nem lehet messze nézni lehajtott fejjel.”

” Olyan Európát, olyan világot kell teremtenünk, ahol nemcsak születni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes. Ha ezt az esélyt elmulasztjuk, soha nem bocsáthatjuk meg magunknak és nem lesz, aki megbocsáthat majd nekünk.”

“Magyarország modernizációja, fejlődése és biztonsága szempontjából elengedhetetlen, hogy mielőbb és a legkedvezőbb feltételekkel csatlakozzunk az Európai Unióhoz.”

“Aki támogatja az uniós csatlakozást, az gyermekei, unokái jövőjét akarja szolgálni. A Fidesz a csatlakozás kérdésében kétszínű, mert megnyilatkozásaival kétségeket kelt. Orbán Viktor a saját rossz hangulatát keveri össze a lakosságéval.”

„Nemzeti ügynek tekintjük, hogy gyerekek ne éhezzenek az iskolákban – de azt is, hogy tehetséges fiatalok, tudósok itthon is megtalálhassák boldogulásukat. Becsüljük meg az írókat, művészeket, a pedagógusokat, a művelődés valamennyi közalkalmazottját és vállalkozóját!”

„A jó politika alapszabálya: elkerülni a propagandában azt, amit a politikában el akarsz érni.”

„A jobboldali kormány a maga befolyása alá hajtotta a közszolgálati televíziót. Pedig a sajtónak nem az a feladata, hogy ő csinálja a politikát. Tájékoztasson, bíráljon, dicsérjen meggyőződése szerint, a szuverenitás és a sajtószabadság szellemében. Vissza kell adni a szavak eredeti értelmét: a demokrácia legyen demokrácia, és ne szentesített jogtalanság.”

“Ha nem lenne az MSZP, én pártonkívüli lennék”

10 kőkemény Horn Gyula idézet, ami a mai napig aktuális!

(Ez csak kilenc, mert az egyiket kétszer is leírták a baloldali zsenik).

 

balramagyar.hu
Címkék:
megmondó
„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
  • Mindhalálig Őszöd
    Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
  • Olaszliszka, Badacsony – ne legyen harmadik
    Megnevezni sem tudjuk a veszélyt: vagy nincsenek szavak, vagy volnának szavak, de azokat nem szabad használni, mert tiltja a PC.
  • Csatlakozás a hősökhöz
    Tényleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, de még mennyire. És azok a hazafiak, a hősök, akik ezt ki merik mondani.
  • Szépséges szerelmetes Judith
    Nagyot alkottál, világpolitikai tényező lettél, és büszke is vagy rá.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI