Máig nyögjük a továbbélő SZDSZ-t
A jó könyv beindítja a fantáziát, s továbbgondolásra késztet. A Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején alcímű munka is ilyen.
2018. május 19. 09:42

Nehéz vitatkozni azokkal, akik úgy vélekednek, hogy az SZDSZ történetének legpozitívabb pillanata a megszűnése volt. Önfelszámolása után évekkel mégis érdemes beszélni a maga által liberálisnak mondott egykori alakulatról, mivel máig itt él velünk az a rombolás, amit ránk hagyott. Maga a szellemiség, és sokszor a szereplők is napjaink részesei, fejlődésünk, polgári építkezésünk megrögzött hátramozdítói, akadályozói. Emiatt is nagy horderejű, hiány­pótló vállalkozás Fricz Tamás, Halmy Kund és Orosz Tímea Az SZDSZ-jelenség című tanulmánykötete az Antológia Kiadó gondozásában. A jó könyv beindítja a fantáziát, s továbbgondolásra késztet. A Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején alcímű munka is ilyen.

A hazai liberalizmus, illetve az SZDSZ története tabutéma a közbeszédben, amiről kizárólag agyoncsépelt közhelyeket szabad pufogtatni, s aki értelmes, a lényeget megvilágító, nem PC-kompatibilis, humorosan találó meglátásokkal áll elő, könnyen a politikailag inkorrekt kategóriában, a partvonalon túl találhatja magát. A Rendszerváltás Történetét ­Kutató Intézet (Retörki) támogatásával közreadott mű azonban érzékelteti: a honi pszeudo­liberális formációt, az SZDSZ-t éppen azért szüntették meg, hogy tovább élhessen. Miként Fricz Tamás esszéjét zárja: az SZDSZ valójában nem szűnt meg, csak átalakult.

Abban a pillanatban, ahogy már érvényesült a párton belüli többségi demokrácia, és nem azt az elnököt választották meg 2009-ben, aki az addigi, posztkommunistákat pártoló irányvonalat vitte volna tovább, napok alatt otthagyták prominensei, vezetői Magyar Bálinttól Konrád Györgyig, Pető Ivántól Haraszti Miklósig.

E sorok írójának élénken él az emlékezetében, amint Bence György, a kiváló filozófus jóízűen nevet azon, hogy az SZDSZ-t notóriusan pártként aposztrofálják, holott az csupán egy baráti kör, amit tagjai bármikor megszüntethetnek, ha erre szottyan kedvük vagy az látszik az adott politikai helyzetben célszerűnek.

És lőn: varázs­ütésre úgy összeomlott az SZDSZ, mintha a világon sem lett volna – csak az irdatlan adósság maradt utána. Még a pártszervezetek is nyom nélkül elillantak, akár az esővíz a homokban. A szélsőliberális kompániá­nak már nem volt fontos a saját pártja, ha nem ők vezetik. Tudták: a 2010-es választáson már nem bírnának bejutni a parlamentbe.

Így történt, hogy az a politikai tömörülés, amelyet Antall József első szabadon választott miniszterelnök – még a jobboldaliak értetlenségét is kiváltva – álcázott baloldali pártnak nevezett, inkább osztódással szaporodott és ügynökeit szétszórta a szélrózsa, illetve a ballib pártocskák, álcivil szervezetek minden irányába. Ennek eredményeképpen az SZDSZ-esek ma mindenütt ott vannak az ellenzékben. Minden ál-emberijogi szervezetben, a spekulánsmilliárdos pénzén kitartott NGO-ban ott élnek s virulnak azok a régi figurák, kefeügynökök, akik az SZDSZ holdudvarát alkották vagy a Soros-istálló megbízottai. Arról, hogy ez nem hóbortos túlzás, napjaink politikai eseményei tanúskodnak.

Nem szabad udvariaskodnunk azzal, hogy a börzecézár és a magát demokratikus ellenzéknek hívó garnitúra pusztán egymásra talált annak idején, amikor valójában Soros György projektje volt az egész párt, amit Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd SZDSZ-nek neveztek el a nyolcvanas évek végén.

A Magyarországon már 1984-ben a pártállam virágzása idején horgonyt vetett Sorosnak kellett egy párt, amivel bele tud nyúlni a nagypolitikába, és meg tudja akadályozni, hogy az általa szenvedélyesen utált, nacionalistának bélyegzett nemzeti irányba hajoljon el a pusztán modellváltásra, rendszerigazításra, politikai plasztikázásra kijelölt állami berendezkedés.

Ehhez turbóztak fel a (poszt)kommunista média közreműködésével néhány értelmiségit némi ellenállói legendagyártással. Amikor pedig eljött a záróra, lehúzatta a rolót az álliberális egylettel, mert már nem maradt ember, aki ne látott volna át a szitán. Majd zubbonyt, helyesebben rinocéroszbőrt váltatott a fazonigazításon átesett bábokkal, és eljött a civil szervezetek dicsőséges kora. Itt tartunk most, ennek a levét isszuk éppen.

„Azt hiszem, a magyar jogállam további csonkolását jelenleg pár ezer liberális polgárjogi harcos, kisebbségvédő értelmiségi tartóztatja föl. Egyesületek, civil szervezetek, jogvédő irodák, melyek tiltakoznak, próbapereket indítanak, tüntetnek” – idézi az Élet és Irodalom egyik cikkét Halmy Kund.

Elcsépelt szöveg a napi balos sajtóból, a meglepetés akkor éri az olvasót, amikor megnézi a megjelenés dátumát. Az ugyanis nem 2018, hanem – 2001. Ergo: 17 év alatt semmit sem frissült a liberálisok szegényes őrjöngési, káoszteremtési eszköztára! A történész hozzá is fűzi: az utóbbi szervezetekbe vetett messianisztikus hit a balliberális oldal alapvető jellemzője lett. „A konzervatív értékek képviselői pedig a haladás, a progresszió maradi, veszélyes ellenségeiként lettek leírva kivétel nélkül. Akire ráaggatták ezeket a jelzőket, nem szabadulhatott a liberálisok által felállított karanténból.”

Mindebből leszűrhető: az ÁVH típusú társadalomzaklatási módszert az eszdéeszes stratégák fejlesztették tovább, amit a mai napig buzgón gyakorolnak. Csakhogy a világpolitikai, európai és hazai választási fejlemények afelé tendálnak, hogy ez a bizonyos – maguk eszkábálta – karantén nem a kereszténydemokrata, konzervatív oldalt, hanem a liberálbalos kommandókat kezdi össznépileg körülvenni, amin a nemzetközi, uniós mozgalmi segítség sem tud érdemben változtatni.

Szinte hihetetlen, hogy mennyire ugyanazokat a rágalmakat hangoztatják, mint évtizedekkel ezelőtt. Annyira nem tűnt el a hajdani Soros-párt, hogy minden mai ellenzéki csoportosulás, képződmény, legyen az párt vagy NGO, álcivil szervezet, éppolyan szavahihetetlen és nemzetfóbiás lett, mint az SZDSZ.

A világ változásai leperegnek erről a hamis zsenitudatú, nagyképű, saját nemlétező intellektuális fölényében vakon bízó szektás dogmatikus bandában. Kimondható: ez az egyik legmaradibb társaság a történelemben.

Amit még tragikomikusabbá tesz, hogy paradox módon éppen a haladást fennen hirdetők képtelenek a változtatásra és megújulásra. További abszurditás, hogy a papíron a szabadság mindenekfölött-valóságáról papolók a legnagyobb ellenségei a szólás-, a véleményalkotási és sajtószabadságnak, s ez az Európai Unió napi gyakorlatában – no meg hazai követőik militáns hozzáállásában – tisztán tetten érhető.

Nem kétséges: a Soros Demokraták Szövetsége névvel is illethető kalózkonglomerátum nélkül az elmúlt harminc évünk is könnyebb lett volna. Hiányában viszont nem kaphatott volna védőoltást az irracionális politikai szédelgések ellen a magyar nemzet. Így akaratán kívül a Soros-pártnak és rajongói körének is köszönhető, hogy kellően felvérteződtünk az inkorrekt politikaikavarás-kultúra ellen, és képesek vagyunk kivédeni a brüsszeli támadásokat.

Megyeri Dávid

magyaridok.hu
  • Az erdő üzem, tanterem – és örökkévalóság
    Ugron Ákos Gábor: Az erdő fenntartása, kezelése, művelése nem érthető meg rövid távú gondolkodással, ahhoz száz években, vagy éppen az örökké fennmaradó végtelenben kell gondolkodni, mert az erdőre mint örökké változó, de örökre fennmaradó életközösségként kell tekintenünk.
  • A kettős mércés EP-szélsőség
    Győri Enikő nem emlékszik parlamenti vitára és felháborodásra azzal kapcsolatban, amikor a szocialista-liberális Gyurcsány-kormány idején, 2006 októberében, a rendőrség szétverte a 1956-os forradalomra emlékező békés tüntetőket. „A rendőrterror erői ma a legeurópaibb pártnak hazudják magukat, és az EP meg őket támogatja" - emelte ki a Fidesz képviselője
  • Református óvodát adtak át Sárospatakon
    Református óvodát adtak át Sárospatakon szerdán, a létesítmény a kormány anyagi támogatásával a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében épült fel.
MTI Hírfelhasználó