Csabi már megint
2018. május 18. 23:42

Horváth Csaba pénteki sajtótájékoztatóján úgy értékelte a kormány és a főváros közötti szorosabb együttműködési szándékot, illetve a várost is érintő új kormányzati struktúrát, hogy "a főpolgármesteri posztot tulajdonképpen kiszervezték egy államtitkárság alá".

Tarlós István nem sokkal korábban Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Fürjes Balázs államtitkárral tartott közös sajtótájékoztatót a Városházán.

A szocialista politikus szerint a jövőben az államtitkárság felel majd a főváros tízéves fejlesztési tervéért, ami pedig a főpolgármester feladata lenne. Horváth Csaba szerint Tarlós István annak örül, amit rajta kívül bárki más szégyellne.

Tarlós István főpolgármestersége alatt 500 milliárd forintról közel a felére esett vissza a város költségvetése. A város önállóságát, forrásait, feladatait, hatásköreit, pénzét, vagyonát megkurtították, elvették, most pedig még néhány hivatalnokot is kapott a nyakába, "Tarlós pedig ehhez gazsulál" - mondta.

Szerinte a főpolgármester és a kormány "nagy egymásra borulása" közben Tarlós Istvánnak választ kellene adni arra, hogy mi a helyzet Budapest önállóságával, pénzével, vagy például mi a helyzet a Váralagút és a Lánchíd felújításával.

Ha Tarlós István valóban a budapestieket szolgálná, akkor el kellene intéznie a kormánynál, hogy legyen elegendő pénz a két beruházás egy időben történő felújítására, hogy ne hét, hanem legfeljebb három évig tartsanak a munkák. (...)

MTI
Címkék:
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Az ellenzék erőszakos fellépésre hív fel a rendőrséggel szemben
    A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az ellenzék magatartásával és üzeneteivel erőszakos fellépésre hív fel a rendőrök ellen, a rendőrség „törvényesen és arányosan” intézkedett a szerda óta tartó tüntetéseken, amelyek szervezői és résztvevői között „Soros György kitartottjai” nagy számban vannak jelen.
  • A vezetők nélküli Európa
    Kormányzati és személyi válságok uralják a nagyobb uniós országok zömét.
  • Az ellenzéki előválasztás egy blöff
    Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) szerint az ellenzéki előválasztás egy blöff, mert ha az ellenzéknek valóban kétharmada lenne Budapesten – ahogy az országgyűlési választás óta hallani lehet -, mindegy lenne, kit indítanak főpolgármester-jelöltként a jövő évi önkormányzati választásokon.
MTI Hírfelhasználó